Irodalmi Szemle, 1972
1972/7 - Mikola Anikó: Pre- és poszthispán kecsua legendák
M. A. 19. válasza: — Nem... de teljes hatalommal járt... A mi istenünk választotta ki őt... A Ftiú Isten. Az Örök Atya a gentilek Istene volt. Ö már nem a mi istenünk, az Örök Atya. Elpusztultak, és mire ők (a gentilek) eltűntek a földről, akkor jelentünk meg mi. — Ki a jelenlegi Isten? M. A. 20. válasza: — A Fiú Isten. — És mikor jön el a Szentlélek országa? M. A. 21. válasza: — Nem tudom. Nem tudom, miként is lesz az. Talán akkor jön el a Szentlélek ideje, amikor már mi is eltűntünk a föld színéről. — Miért kell eltűnnünk? M. A. 22. válasza: — Mert tele vagyunk bűnnel. Halálra vagyunk ítélve, és nem tudhatjuk, hány ezer év múlva teljesedik be rajtunk az ítélet. Mindnyájan megsemmisülünk. És akkor megjelenik a Szentlélek országa... Három istenség van... Az Örök Atya, a Fiú Isten és a Szentlélek; három istenség... De azt mondják, mindegyik egyforma hatalommal áldott. Mikor ők bevégzik, mi is eltűnünk a földről; akkor jön el a Szentlélek. Három istenségnek kell lenni... három testvérnek. — Mi történik velünk, ha Inkarrí visszatér? M. A. 23. válasza: — Ha meglenne a hatalma, biztosan sok minden... Ezért nem bocsátják szabadon. Tudott akarni és végre tudta hajtani akaratát, tudott parancsolni a köveknek, s most ezért fogoly. Ha szabaddá teszik, már hatalom nélkül fog járni. Mondják, akkor mindnyájan meghalunk... M. A. 24. válasza: — (Válasz egy befejezetlenül maradt kérdésre.) Nem tudom. Mind elpusztulunk. Senki sem marad meg. Isten csak három van... három Isten. A Szentlélek, akkor valamely bűnnel megvádolja a jelenlegi Istenünket. A bűnnek meg kell lennie. S akkor ott, annak a hegynek a tetején fog állni a Szentlélek városa, úgy bizony... És mikor már senki sem lesz életben, mikor már semmi sem létezik, akkor szárnyra kelnek és repülni fognak a bűn között. így járnak majd ... a szárnyas vándorok. Legenda az ember megjelenéséről a földön Valamikor az ősidőkben a mai Jauja és Mantaro völgy helyén hatalmas tó vize hullámzott, amelynek közepéből egy kőszál nyúlt a magasba. Wanka volt a neve a kőszálnak, amely Amaru, a borzalmas szörnyeteg pihenőhelyéül szolgált. A szörnyetegnek lámafeje volt, s kígyófarokban végződő hüllőtestén két kicsi szárnya. Később Tulunmaya (a szivárvány) a tóban egy másik Amarunak adott életet, hogy az első ne legyen olyan társtalan. Ez a második szörnyeteg sosem nőtt akkorára, mint az előbbi, s a színe piszkosfehér volt, nem pedig sötét, mint az elsőé. A két Amaru csakhamar összemarakodott azon, hogy kié legyen az elsőbbség a tóban, s a szikla sem tudott már mindkettőjük számára pihenőhelyet nyújtani. A gyakori küzdelmek egyikében, amelynek erejétől magasra csaptak a tó hullámai, s hatalmas víztölcséreket kavart a két szörnyeteg a háborgó vízben, a nagyobbik Amarunak jókora darab leszakadt a farkából, a kisebb szörnyeteg bősz támadása következtében. Tikse isten nagyon megharagudott a szörnyekre, s pusztító vihart küldött rájuk, melynek villámai mindkettőt agyonsújtották. Testük élettelenül hullott a szakadó esővel együtt a felkavart tóra. A zuhanástól kicsapódó víz áttörte a gátakat, és féktelenül zúdult dél felé. így keletkezett a völgy, s a Wari-puquióból (két szó összetételéből keletkezett: Wari — valamely szent tárgy vagy lény rejtekhelye, puqio — forrás) felbukkant az első két emberi lény, az Anya és az Apa, akik eddig az Amarutól való félelmükben a föld mélyén rejtőztek már időtlen idők óta. Az utódaik építették később Warivillka templomát, melynek romjai még ma is láthatók. A wankák között az a hiedelem járja, hogy Amaru egy hatalmas gyík, amely a föld üregében lakozik, s vihar idején, felhasználva a szél erejét, megpróbál feljutni az 603
