Irodalmi Szemle, 1972

1972/6 - FIGYELŐ - Egri Viktor: Pesti színház

Bem kapcsolatát — prózában (Két férfi) és filmben (Föltámadott a tenger) már korábban érintette.

Pécsi ősbemutatója után a Katona József Színház még az évad elején, októberben színre vitte Illyés Bölcsek a fán című tréfában elbeszélt tragédiáját, ahogy a szerző maga nevezi színjátéka műfaját. A hármas tagolású színpadon három kor keresztezi egymást tréfás-ko- médiás kedvvel, groteszk ötletekkel, de mindenekelőtt azzal a költőiséggel, amely Illyés sajátja. Az indítás a XVI. század magyar világát hozza a néző elé, ám nyilvánvaló, hogy a költő a patai diákok jelmezes iskolai játékával is a ma felé fordul, bölcs derűvel, olykor vaskos példálózgatássial mai hangolásban folytatva filozofikus játéka, az Éden elvesztése problematikáját, hogy értelmünkkel ellenállhatunk a létünket fenyegető veszélyeknek.

Az emberiség és a nemzet sorsáért aggódó költő komédiájában a hagyományokba begyepesedett Tanár perel a technika mindenhatóságát hirdető Mérnökkel, és párbajukban szóhoz jut a frázisokat pufogtató Elnök is. Fanatizmus és hiúság, gőg és kisszerű képmutatás, bürokrata vaskalaposság és maradi hagyományőrzés figyelmeztet, hogy ilyen gyöngékkel, ilyen visszahúzó és ostoba világszemlélettel az ember önmaga el- pusztítójává válik. A játék végén egy tébláboló beatnik és ennek szerelmese teremt rendet a faluban, a vaskalapos, maradi „bölcsek“ süket vitái ártalmatlanná válnak.

Dobai Vilmo®, a pécsi ősbemutató rendezőjének munkájában van ötlet és szín, csak a szövegben villanó irónia, Illyés fanyar, csúfoilödó kedve vész el olykor annak ellenére, hogy itt a Katona József Színházban Kállai Ferenc (Elnök) Bessenyei Ferenc (Tanár) és Agárdi Gábor (Mérnök) személyében olyan páratlan hármast talált, amely pompás komé- diázó kedvvel hozza felszínre Illyés játékának rejtett szépségeit, komoly emberi gondjait Is.

Illyés ebben az évadban a Thál'ia Színházban is szóhoz jutott, éspedig Bál a pusztán című „hősi komédiájával“, az esztendőkkel ezelőtt az Állami Déryné Színház részére írott, és nálunk a

MATESZ-től is bemutatott Bolhabál című darabjának új változatával. Nem puszta átdolgozása, hanem szuverén új- játeremtése ez mulatságos népi játékának, amelyben egy csapatnyii summás — bandagazdájuk és a Diák segítségével — megleckézteti a nőkre éhes falusi hatalmasságokat. Győzhettek-e így 1936-ban a kisemmizettek a régi rend urai felett? Fölösleges itt szavahihető realitást keresnünk, egyszerűen el kell fogadnunk hitelesnek Illyés költői csapongását, mint ahogy hitelesek a népmesék, amelyek vágyakról és ábrándokról szólnak, az elnyomottak győzelmét hirdetik a hatalmasak felett. A Bolhabál földhöz kötött realitása ebben az új verzióban a paraszti ötletesség dicsőítésévé válik.

Talán nem szükséges hangsúlyozottabban kiemelnem, hogy Illyés csodálatos magyarsággal szólal meg ebben a tánccal, ízes humorral fűszerezett komédiában, amelyben az idősebb szerelmesek, a Bandagazda és a főzőasszony Terus meg a fiatalok egymásra találnak, az olykor narrátorként előlépő falujáró Diák pedig a látottakból hitet és erőt merít jövőbeli útjához.

„Hisz előttünk szinte lépcsőként a kor

— fordul a Diák búcsúként a közönséghez —, amidőn majd a fiatal orvosok alig várják, hogy hosszúkás táskájukkal a bányásztelepeket róják s az ezerféle népbetegségeket a tenyészhelyükön döfjék le az injekciós tűvel, amikor a fiatal pedagógusok versengve áradnak az is- tenhátamegetti falvakba, hogy a szellem napvilága ragyogjon minden ház ablakán és a magamfajta tudósjelöltek sem nagyfőnöki előszobákban nyüzsögnek apostoli vagy anyóstoli kiküldetésért, hanem a bajok színhelyén, kitépni szinte kézzel a fertőző csökevényeket, az efféléket főleg, amit itt láttunk. Mert ilyesmi ellen már rég nem papolni kell, hanem cselekedni! A kilátás kedvező! Még csak 1936-ot írunk, de a nehezén már túl vagyunk. Egy-két döccenő még lehet, de semmi kétség, hogy a 20. század az emberi értelem és türelem, a jogok kölcsönös respektusának nagy korszaka lesz..

Megmosolyognivalóan naiv a Diák hite, de szikrázást kap a szólam, hogy költő adja az ajkára.

Kazimir Károly viharzó stílusban emeli a színjátszás csúcsára Illyés költői csapongását. A pezsgő ütemű, áradó hu