Irodalmi Szemle, 1972
1972/6 - Marek, Jiří: A napfürdő
vese volt. Legalábbis itt találkozgattak ebben a fürdőben. Egyébként gyanús nekem ez a Šulc meg a felesége. — Nekem egyelőre az egész ügy gyanús — mondta Mrázek úr, és letette a kagylót. Azután elindult Winterné asszony állítólagos szeretőjéhez, Jan Rákoshoz, aki Smíchovban lakott. Azt várta, hogy ebben az esetben is úgy megy majd minden, mint Winter úrral. Elbeszélgetnek egy kicsit, és azután beviszi magával a rendőrigazgatóságra. Csakhogy Rákos úr, a Slávia biztosító harmincéves tisztviselője, ahogyan mondani szokták, az ágyhoz volt kötve. Rákosné megerősítette, hogy a fia tegnap reggel nem mehetett munkába, mert erős szédülések jöttek rá, így jobbnak látta, ha orvost hív. A fia minden áron fel akart kelni, de olyan magasra szökött a láza, hogy ágyban kellett maradnia. Mrázek felügyelő bizalmatlan természetű volt, de Rákosné szavahihetőnek látszott, azt állította, hogy ebéd után volt náluk egy úr a biztosítótól, és a fia felől érdeklődött. Miközben Mrázek úr a fiatalember ágyánál ült, megérkezett a doktor, és megerősítette, hogy a náthaláz még előző nap kitört a betegen. De egy hét múlva újra egészséges lesz, mint a makk, hiszen az efféle betegség, ilyenkor, tavasz végén megszokott dolog. — De hiszen maga, fiatalember, elég gyakran jár a napfürdőbe — jegyezte meg Mrázek úr. Rákos bólintott, hogy szokott oda járni, mire a doktor megjegyezte, hogy az elég nagy ostobaság, mert éppen akkor hűl meg az ember, ha ilyenkor kint napozik. A helybeli orvosnak valószínűleg nem volt tudomása a Nap Egészséget Ad elnevezésű fürdőről. Miután elment, Mrázek úr megkérdezte a betegtől: — Egyedül szokott járni abba a fürdőbe? — Igen, egyedül. — És egyedül is szokott távozni? — Egyedül, miért? ... — És kivel szokott ott találkozni? Rákos úr hallgatott. Majd aggodalmas arccal megkérdezte: — És miért fontos ez magának? — Azt majd később megtudja. Ismeri Winterné asszonyt? A beteg bólintott, hogy ismeri. — A bizalmasa? Rákos kénytelen volt erre is rábólintani. — Kihasználja, ugye, hogy Winter úr semmit sem tud a dologról? — De igenis, tud róla. Tani rendkívül becsületes nő, mindent elmondott neki. Ha a férje beleegyezett volna a válásba, már régen egymáséi lennénk. Mi ugyanis szeretjük egymást. A fiatalember a szerelmesek büszkeségével mondta, mire Mrázek úr csak részvét- teljesen bólogatott. — Nem gondolt még rá soha, hogy jobb volna azt a viszonyt... szóval ha véget vetne az egésznek, érti? — Nem értem. Én boldog vagyok, hogy ez a viszony tart közöttünk, ha... ha olyan is, amilyen. — No de néha talán már egy kicsit terhes lehetett magának, hogy a férj szüntelenül a nyomában volt, és hogy szüntelenül bujkálniuk kellett. Az a fürdő elég szép ugyan, de végtére is túl kellemesen ott sem igen érezhették magukat. — Ez igaz. De egyelőre nem volt más lehetőségünk. Édesanyám... Szóval ide nem hozhatom őt. Én becsületes ember vagyok, és ő is az! — És Winter úr szintén, úgy hogy létrejött egy gyönyörű, de becsületes szerelmi háromszög. És ez a legrosszabb — mondta Mrázek felügyelő a tapasztalt ember meggyőződésével. — Nem volt tegnap valahol Winterné asszonnyal találkájuk? A fiatalember elvörösödött: — Szóval... találkoznunk kellett volna. A fürdőben, ahol szoktunk. De én nem mehettem el. Remélem, megértette, hogy... De kérem, miért érdekli mindez magát? Talán följelentett a férje?
