Irodalmi Szemle, 1972
1972/6 - Marek, Jiří: A napfürdő
A felügyelő urak előrementek, s beléptek egy furcsa, (kör alakú előcsarnokba, amelyből mindenfelé ajtók nyíltak, majd a rendőr felvezette őket az első emeletre, a nagy üvegkupola alá, ahol még csak egy villanyégőt gyújtottak meg, így csupán gyér íény hullott a két ágysorra, mely fa válaszfallal volt elkülönítve egymástól. Aztán az egyik sor végén megpillantották a holttetemet, amint egy ágyon feküdt, lepedővel letakarva. A nagy terem egyik sarkában két fehérköpenyes ember állt, egy férfi és egy nő, szinte remegve a felindultságtól, s várták, miféle csodát tesz a két fekete keménykalapos úr. Mrázek és Bružek úr persze semmiféle csodát sem szándékozott tenni. Mindössze csupán meg akarták tekinteni a holttestet, hogy reggel jelentést tehessenek a főnöküknek. Valahol a lelkűk mélyén mindkettőjüknek egy tétova gondolat bujkált, amelyet természtesen nem közöltek egymással: hogy micsoda pompás dolog volna, ha — csak úgy egészen mellékesen — azt is tudtára adnák, hogy a gyilkost megtalálták, s hogy bármikor előállítható, amikor csak a tanácsos úr óhajtja... Micsoda mázli volna! Mindkettőjüknek szüntelenül csak ez járt az eszében, noha olyan képet vágtak, mintha semmi hasonlóra nem i® gondolnának. Ekkor mennydörgő hangon váratlanul megszólalt mögöttük Hvízdala főrendőr, úgyhogy mindketten összerezzentek. — Jelentem, hogy az itt jelenlevő Sulc fürdőmester úr felhívott bennünket, hogy halva találtak itt egy nőt, és az itt szintén jelenlevő Sulcné asszony megerősítette, hogy ma hat órakor, amikor már be szokták zárni a fürdőt, itt ez a hölgy továbbra is fekve maradt a nyugágyban, mire ő, vagyis Sulcné asszony, aki itt állt a sarokban, odalépett hozzá, és... És a továbbiakat már elmondja ő maga személyesen. Sulcné asszony, lépjen közelebb! A fehérköpenyes asszony hangosan felsóhajtott, s miután ilyen ünnepélyesen és szigorúan felszólították, reszketeg léptekkel odament az urakhoz, a nagy terem közepére. Bružek és Mrázek úr csak alig észrevehető biccentéssel köszönték meg a daliás termetű főrendőrnek a jelentést, és úgy döntöttek, hogy először inkább megtekintik a holttestet. A halott egy középkorú hölgy volt, arcra egészen szép, úgy tetszett, mintha aludna, de a homlokán egy kis gömbölyű seb, egy enyhén véres picike nyílás volt. A helybeli gyakorló orvos, aki azért jelent meg kis négyszögletes kofferével a fürdőben, hogy megállapítsa a halált, bátortalanul megszólalt: — A törvényszéki orvos bizonyára majd jobban megmagyarázza önöknek, de ami azt illeti, ez a hölgy már jó néhány órája halott. Sohasem hittem volna, hogy egy lövedék, amely átrepül a koponyán, ilyen tiszta sebet ejtsen. — Nagyon szép seb — állapította meg Mrázek úr. — De a lövedék nem hatolt át a koponyán. Óvatosan megemelte a halott nő fejét. A párna vértelen volt, a golyó nem fúrta át a koponyát. Bružek úr megfordult, hogy megnézze, hol állt a tettes. Valószínűleg a válaszfal mögött, amely ketté osztotta a kör alakú helyiséget, és elválasztotta a női és a férfi részleget egymástól. A válaszfalon át kellett, hogy lőjön, ami azt jelenti, hogy egy nyugágyon állhatott a túlsó oldalon. Bružek felügyelő önkéntelenül még följebb tekintett, de ott már csak egy üvegkupola volt, melyen túl már megjelentek az első csillagok. — Akkor hát, khm... Sulcné asszony, hogyan is történt a dolog? Mikor hallotta a lövést? — kérdezte Mrázek úr. — Én, kérem szépen, semmit sem hallottam — válaszolta halkan, de határozottan az asszony. — Én nem vagyok itt mindig. — És a kedves férje, a fürdőmester úr? — Én szintén nem hallottam semmit — hangzott a férfi mély hangja valahonnét a terem túlsó végéből. — ön tehát szintén nem tartózkodott itt állandóan... No jő ... Akkor hát ki hallotta a lövést? Csend volt.
