Irodalmi Szemle, 1972

1972/6 - Zsilka Tibor: Szemiotikái műelemzés

nem volt rest, se kába, birtokát óvni ellenünk"; „Az ország nem kérdi, mivégre engedik meggyűlni a bajt"; „a summás sárgul, mint az asztag".

Az egész költeményből kiolvasható, hogy a lírai szubjektum számára elfogadhatatlan az uralmon levők felfogása, ezért az adott társadalmi helyzetre vonatkozó álláspontjukat elítéli és elutasítja. Maga az a tenzív állapot, amelyben a költő a vers keletkezésének idején volt, a társadalmi helyzet fölötti töprengésnek volt a következménye. A meglevő ellentéteket a költemény úgy ábrázolja, hogy a záró szonett sejteti a külső (társadalmi) és a belső [költői) konfliktus megoldásának lehetőségét. Az utolsó szonettben, amelyben a felszólító módú igealakok magas frekvenciája a jövőre vonatkozik, már gejthető a társadalmi helyzet megoldhatósága is. Magától értetődően szubjektív beleképzeléssel ábrázolva. A költő természetesen szubjektív módon oldja fel a feszültséget, vagyis detenzióval állítja vissza az eredeti állapotot. Szemiotikái szempontból a jövő kétféle megoldást kínál:

1. Magyarország teljesen német gyarmattá lesz, s ez egyenlő az elnemzetlenítéssel. A költő ez ellen tiltakozik: „Adj magyarságot a magyarnak, hogy mi ne legyünk német gyarmat."

2. Végül a másik lehetőség, amely egyedüli elfogadható megoldás a költő számára. Ez a megoldás csak ködösen, sejtelmesen dereng fel: „Hadd írjak szépet, jót — nekem add meg boldogabb énekemI“ Az óhaj így a detenzió kifejezésévé válik.

A szövegelemzés során és vele kapcsolatban igyekeztünk fényt deríteni a szerző, a szövegbeli „én“ szerepére. A szerzőtől a tapasztalati komplexumon és a kommunikációs állásponton keresztül eljutottunk a téma, illetőleg a tematikai kontraszt szemiotikái magyarázatáig. A szöveg legáltalánosabb mondanivalójának megállapításában segítségünkre volt az identifikált .Magyarország’ archiszéma. Megfigyeléseinkből kiderült, hogy a tapasztalati komplexumot és a szemiotikái szintet egy paradigmatikus tengelyen helyezhetjük el. A kommunikációs állásfoglalás és a téma viszont szintag- matikus természetűek. Viszonyuk tehát a következő:

A kommunikációs állásfoglalás az alapja a szövegen kívüli anyag megformálásának. A tematizálódás ennek az állásfoglalásnak a szellemében valósul meg, de természetesen az egyetemesebb jellegű ellentétek nyújtják a fedezéket. És ez a szöveg szemiotikái lényegének az alapja. A tematizálódás persze parole-jelenség, ezért a szövegben nincs minden szemiotikái ellentét egyenlő arányban képviselve. Épp az elemek bizonyos funkcionálisan meghatározott megoszlásából következik, hogy az ellentétek némelyikét jobban, másikát kevésbé részesíti előnyben. Az adott szövegben az expresz- szivitás dominál. Az expresszivitás egyúttal a szöveg innovációs tényezője is, mert ellentétet alkot az exkluzivitással, az állandósult irodalmi norma jellegzetes tulajdonságával. így a szerző kommunikációs álláspontja által ábrázolt és megformált szociális és társadalmi valóság közvetlenül hatást gyakorol a műalkotás témájára és stílusára is. Ez az alapja az újításnak, új normák születésének.

Paradigmatika tapasztalati komplexum szemiotikái szint

Szintagmatika kommunikációs álláspont tematikai szint