Irodalmi Szemle, 1972
1972/6 - Popovič, Anton: Az irodalmi kommunikáció modellje és a fordítás
Do bugacke] čárdy kuknem iducky, na borg najem, napijem Se po ludsky, rováš mam tam jak še patri, zavše dosc, zaplacim ja, dam na moju statečnosc. Hajdukoch, co stolica ma, dobre znam, ale zna ich aj moj pejko, jak ja sam; lem še bliža, zaerdži on; raz-dva ja na ňom šedzim a naj pridu pankovjaľ Az eredeti a Duna—Tisza közén beszélt nyelvjárásban íródott. A fordítás első változata 'irodalmi nyelven, a második kelet-szlovákiai nyelvjárásban készült. A fordítás kettősségét a fordító így okolja meg:„E költeménynek nemcsak szegénylegényes lirai- sága bájos, hanem az is, hogy tősgyökeres nyelvjárásban írták, amilyent a Duna— Tisza közén beszélnek. Hogy az eredeti hangulatát a lehető legjobban megközelítsük, a normális fordítás mellett elkészítettünk egy olyan változatot is, amelyben a mi sá- rosi dialektusunk nyelvére költöttük át a verset. A szigorú művészi kritériumok természetesen csak az első változatot bírják el, így a túlságosan labilis nyelvjárási változatot többé-kevésbé érdekes kísérletnek, kuriózumnak kell tekintenünk.“ Hogy megérthessük Smreknek a költeményhez fűzött magyarázatát, vizsgáljuk meg először az eredetit! iElső kérdésünk az, untért használt Petőfi nyelvjárást. A benne levő egyes motívumok bizonyos hangulatot kívánnak teremteni, a lírai szubjektumnak a mű alakja iránti álláspontját, szimpátiáját akarják jellemezni. A benne szereplő névtelen, meg nem nevezett betyár, „szegénylegény“ a nép szimpátiáját élvezi. A költemény epikai magva az, hogy a betyár némi dicsekvéssel mesél élményeiről. Az eseményeket bevezető első versszak kivételével minden egyes strófa a névtelen szegénylegény jellegzetes hősiességének egy-egy epizódját eleveníti meg. A költeményt tehát rnetoni- mikusan mint a táj és bizonyos társadalmi csoport szimbólumát fogjuk föl. A nyelvjárás alkalmazásával Petőfi mint a szöveg szubjektuma a szegénylegények társadalmi csoportjához jelentkezik. A szociális tények és álláspontok a téma közvetítésén keresztül jutnak be az irodalmi mű nyelvébe. A téma pedig a nyelv népnyelvi változatában szövegeződik meg. A Szegénylegény-motívum tehát a szövegből áthelyeződött a nyelvbe. A szociális szemlélet mellett megtaláljuk benne a folklór vonásait is, amelyek a népnyelv alkalmazásának tényében ugyanúgy benne vannak, mint a népi származású hős iránt érzett szimpátiában. Petőfi tematikailag pártját fogja hősének, nyilvánvalóan mellette áll, vagyis szemben az „urakkal“. Végül belevegyülnek bizonyos regionális elemek is. A nyelvjárást a költő meghatározott vidékhez, egy konkrét városhoz kapcsolja. A. M. Pjatyigorszkij8 szerint mindenféle szöveg létrejötte megkívánja, hogy a szerző meghatározott kommunikációs viszonyban legyen másokkal. E viszonyok jellegétől függően következtethetünk a szöveg funkciójára. A szövegalkotást úgy kell vizsgálnunk mint „magatartásformát“, mint cselekvésá mozzanatot. A szövegalkotás bizonyos kommunikációs helyzet eredményeként jön létre. A szöveg funkciója jellemzi az adott szubjektív helyzetben (miként Pjatyigorszkij nevezi) és konkrét költeményben azt a nyelvi álláspontot, amelyet a kifejezési rendszer terminusával a nyelvjárás sugallta nyelvi (kifejezési) szociolektusnak nevezhetnénk. A költői szövegben levő nyelvjárá- siasság funkciójának stilisztikai értelmezését illetően itt Eugen Paulíny megfigyelésére hivatkozhatunk,. aki szerint a nyelvjárás a költői nyelvben mint a besaéltnyel- vűség jegye is érvényesülhet. Az irodalmi nyelv beszéltnyelvi változatától való megkülönböztetés végett ezt nyelvjárási szintű beszélt nyelvnek nevezhetjük. „Az irodalmi nyelvet ezzel szemben nem tudjuk elvonatkoztatni írásbeli alkalmazásától. E lényeges funkciója szerint kapta nevét is a szlovákban: „spisovný jazyk“ firodalmi nyelv]. Ezenkívül a nyelvjárás funkciójától eltérő sokrétű funkciója azt eredményezi, hogy a nyelvjárással szemben az irodalmi nyelv jellemző jegyeként olyan sajátosságok lépnek föl, amelyeket tömören könyvnyelvűségnek nevezhetnénk.“9 Hogyha ezt a sajátosságot átvetítjük Petőfi eredetijének és a két szlovák változatnak a viszonyára, akkor arra következtethetünk belőle, hogy a népi befogadót mind az 8 A. M. Pjatyigorszkij, Nyekotorie obscsie znacsenyija otnoszityelno razszmotrenyija tekszta kak raznovidnosztyi szignala. Sztrukturnotipologicseszkije isszledovanyija. Moszkva, Izdatyelsztvo AN 1962. 146. 1. 6 E. Pauliny, Dve kapitoly o spisovnom jazyku a nárečí. Bratislava 1946. 27 — 28. 1.
