Irodalmi Szemle, 1972

1972/6 - Miko, František: A kifejezésrendszer értelmező szótára

A kifejezési kategóriák és indikátoraik

A A kifejezés operativitása — annak a jele, hogy a beszéd valamilyen gyakorlati céllal (közlés, értékelés, felhívás) Irányul a befogadóra;

© az első és -a második személyű névmások és Igealakok (én — te, ml — ti) jelenléte a szövegben; a téma szűkítése; a beszéd hangzására irányuló figyelem.

Al Közlő kifejezés — a szöveg közlő jellege;

© a kijelentő mód, kijelentő hanglejtés, kijelentő módú kifejezések és elemek jelenléte a szövegben; a témaikifejtésben való mérsékletesség.

A2 Értékelő kifejezés — a beszéd értékelő jellege (dicséret, elítélés, feddés stb.); © minősítő, amelioratív, pejoratív, deminutív, augmentatív, ironikus, pregnáns szavak (főként melléknevek) jelenléte, a beszéd értékelő hangvétele; a téma szűkítése.

A3 Felhívó kifejezés — a beszéd felhívó jellege (buzdítás, figyelmeztetés, ösztönzés, lebeszélés, óhaj, kérés, parancs, tiltás stb.);

© a felszólító mód, felhívó kifejezések, elemek, indul'atszák jelenléte; a beszéd felszólító hanglejtése; erős témaszűkítés.

A31 Kifejezési kommandó — a felhívások abszolút többsége a beszédben;

© A vezényszavak abszolút többsége (katonai vagy iskolai gyakorlatok alkalmával), a téma szélsőséges szűkítése.

A0 A kifejezés sürgőssége — a közlés, az értékelés vagy a felhívás erőssége;

® ismétlés, hangsúly, artikulációs taglaltság; hangsúlyozó kifejezések és elemek jelenléte a beszédben; főnévi igenév alkalmazása parancs kifejezésére stb.

Aa A kifejezés szubjektivitása — a szövegben megnyilatkozó szubjektum beszéde; © az első személyű névmások és igealakok jellemző gyakorisága; az expediens személyéhez kapcsolódó motívumok frekvenciája; a szövegben a térnek, az időnek, a témának, a kommunikáció céljának az expediens szempontjából történő megfogalmazása (vagyis az „én“ szempontjának túlsúlya a szövegben); a kifejezés szubjektivitása és a neki alárendelt (Aa — Aa32) kategóriák a művészi stílusban az ikonitás tömbjébe hajlanak át („ikonizálódnak“), s a kifejezés cselekményességével együtt a művészi stílus szerves oppozíciőját alkotják.

Aal A kifejezés expresszivitása — a szubjektivitás szempontjának megerősödése a szövegben;

© a találó (meghökkentő, tiltott) kifejezések használata; a szintaktikai szerkezet megbontása; frappáns motívum és téma; a kompozíció elveinek megszegése (általában: a nyelvi, vagyis a fonológiai, a morfológiai, a lexikológiai és a mondattani, valamint a tematikai konvenciók megszegése); a téma objektív tartalmának háttérbe szorulása; expresszív jellege van a ritmusnak, a rímnek, az eufóniának és általában a vers szerkezeti részeinek.

Aall A kifejezés irracionalitása — a beszéd irracionális jellege;

© a nyelvi és a tematikai konvenciók deformálódása, a téma objektivitásának teljes megbomlása, és a témán belül egy irracionális, valótlan világ kialakítása; a szavak értelemmel ellenkező összekapcsolása; összeegyeztethetetlen metaforák, értelmetlen szöveg.

Aa2 A szöveg emocionalitása — a beszéd érzelmi jellege;

© érzelmileg telített szavak, indulatszók, egyéni szórend, emocionális hanglejtés és artikuláció, érzelmi hangsúly jelenléte; ismétlődő kifejezések; a téma szövegből való kiszorításának tendenciája; érzelmi és kontrasztív motívumok jelenléte (fiatal ember halála, hősi halál stb.).

Aa21 A kifejezés pátosza — a szöveg érzelmi emelkedettsége (pl. szónoki pátosz);

® fennkölt jelentésű (emberiséggel, nemzettel, hittel, politikával kapcsolatos) kifejezések, motívumok és témák; költői, biblikus, idegen szavak és trópusok; szóismétlések, szintaktikai és szerkezeti párhuzamok; a nitmus és általában a verses beszéd; a pateti'kus szövegben a téma csupán a pátosz kiváltásának az eszköze.

Aa22 A kifejezés affektusa — érzelmek (harag, düh, gyűlölet, lelkesedés, öröm, félelem) „kirobbanása“ a beszédben.

• appoziopézis (befejezetlen, félbeszakított szavak, mondatok), indulatszók; a mon