Irodalmi Szemle, 1972

1972/5 - FIGYELŐ - — duba —: Derkovits-kiállítás Bratdslavában

alatt, a kiálló csontú gebék alig vonszolják a szekeret; a képekből kilátás- talanság, hatásukban passzív rezisztencia árad. Derkovics menekülői iszonyattól eltorzult arcú, rohanó asszonyok, alig megfékezhető, szilaj lovak és duzzadú izmú kocsis; a kép a megrendült létért küzdő emberi ösztönök és az életerő realista pátosza. Derkovits művészi valóságlátását a rövid ideig diadalmaskodó, majd vérbefojtott proletárforradalom és Tanácsköztársaság formálta.

Derkovits művészi értelemben realista forradalmár. Képeiben, grafikájában az agitatív hatású alkotói tett formáit keresi. Mezítlábas munkásalakjai hatalmasak, izmosak, képesek arra, hogy minden akadályt elsöpörjenek maguk elől, de válluk görnyedt, fejüket lehajtják — a lehajtott fej általában az elnyomott életerő gesztusa lehet Derkovitsnál —, a lázadás szenvedélye tehetetlen, a másik képen ott villognak a csendőrszuronyok. Vissza-visszatérő motívum a kakastollas csendőr Derkovits képein; néha csak ormótlan csizmájuk és puskatusuk van jelen (a Kenyérért), de előttük vérébe fagyva fekszik a proletár. Téli ablak című képén egy karéj száraz kenyér az ablak előtt újságpapíron, s kintről a jégvirágos ablakon át fölvillannak a menetelő csendőrök kakastollas kalapjai és szuronyai. Dermesztő fagyot és szorongást sugall ez a kép, a laikus néző is megérzi rajta a proletár tragédiát. Hasonló témájú a Téli szélben (Téli razzia) című kép: nyitott lépcsőházban megrettent, nagykendős asszonyok és ijedten kukucskáló gyerek nézik a csendőr karra akasztott puskáját és a szuronyokat, odakünn havat sodor a

szél, valakit elvezettek. A Kivégzés című képen is befejezett a tragédia: bekötött szemű, derékig meztelen, mezítlábas munkás áll egy oszlophoz kötözve háttal a nézőnek, nincs arca, mert egy elnyomott osztályt — tömegeket — szimbolizál, mely az önkény áldozata lett. A munkás számára befejeződött az élet, minden elvégeztetett, de a kép hatása más: valóban minden elvégeztetett? Fentebb József Attilát említettem, most a Nagy Lajos novellák világa jut eszembe: nyomasztó erőszak és fojtogató kiúttalanság felszíne alatt hatalmas erővel érik a lázadás.

Megrázó kép a Terhesség (Proletáranya). Zilált hajú, elnyűtt proletárasz- szony áll erős lábán, oszlopként előttünk, válláról kopott kendő lóg alá és a termő anyaság magabiztosságával tolja előre domború hasát. Idejekorán megöregedett és elhasznált asszony, ilyenek szültek a múltban a gyáraknak és a hadseregnek sok gyereket. Külsőre nem szép kép, de... igaz kép. Igazsága és realizmusa biztosítja a számára azt a tragikus emberi szépséget, amely a nehéz életek jellemzője, az elpusztíthatatlan életerő jelenléte, amelyet csak azok tudnak megfesteni, akik a jelenségek, a valóság lényegét keresik.

Derkovits színei életszerűek és semmiképpen sem „színesek“, de szürkéiben és nyugtalan barnásvörösében annyi reális erő vibrál, hogy egy új világ vízióját lehetett rá fölépíteni. Művészetéban a fiatal magyar proletárművészet egyik immár klasszikus fejezetét ismerheti és szeretheti meg tárlatlátogató közönségünk.

— duba —