Irodalmi Szemle, 1972
1972/5 - Gyímesi György: Medvevadászaton a Visó völgyében
Gyímesi György mebvevabdfzaton A VISÓ VÖLGYÉBEN Végre megjött az azonnali Indulásra felszólító távirat, pontot téve a hosszadalmas előkészületek, a tervezgetés, a szervezés, a tucatnyi levélváltás végére. Manapság aligha létezik adminisztráció nélküli vadászat. Medvevadászat éppenséggel nem. Különböző hivatalokhoz kell folyamodni a kilövési engedély végett, gondos érdeklődés után kelil megválasztani a legtöbb eséllyel kecsegtető területet, és természetesen azt is le kell levelezni, hogy ezt a területet valóban ki is jelöljék a leendő vadászat színhelyéül. Előre kell gondoskodni hajtóról, kutyáról, vadászatvezetőről, kosztról, szállásról, no meg természetesen pénzbeváltásról is. S amikor az ember már mindent a legnagyobb rendben hisz, mikor már elégedetten dől hátra karosszékében, akkor jönnek a változásokról, a szinte elháríthatatlan akadályokról szóló hírek, és mindent lehet kezdeni elölről. Nem akarom senkinek medveölő kedvét szegni, de ide kívánkozik az is, hogy öt év tíz szezonját felölelő kérvényezésem és levelezésem mindössze két ízben volt eredményes. Hol elutasítottak, hol a koronát nem fogadták el fizetőeszközül (ezertől ezernyolcszáz dollárig terjedő összegem természetesen sosem volt), hol nem engedélyeztek kilövést azon a területen, amelyet kérvényeztem. Volt alkalom, amikor a hihetetlen nagy hótömegek akadályozták meg a hegyekbe való feljutásomat, máskor meg az ügyet intéző, protekciót szerző barátom betegedett meg. Szándékomtól mégsem tán- torodtam el. Űjra meg újra végigküszködtem a csalódások, elutasítások, meddő levelezések minden tortúráját, és lám: megérte, sikerült! Őszintén megvallva, nem is nagyon csodálkoztam, hogy annyi akadályt gördítenek az utamba. Az utóbbi évtizedekben ugyanis alaposan megfogyatkozott a legnagyobb európai ragadozók száma, szinte nemzeti kincsnek nyilvánítják, ahol még van belőle. Okosan gazdálkodnak vele, szigorú előírásokkal igyekeznek megóvni az utókor számára, ugyanakkor korlátolt számban irtják a kártevőket, a nyájak rémeit, a havasi legelők hírhedt vérmedvéit. Valaha bőven fordult elő Európa nagykiterjedésű erdeiben. Ma már korántsem dicsekedhet vele minden állam. Csak mutatóban maradt belőlük egynéhány a Plreneusok spanyol és francia oldalán, csak kis számban fordul elő medve Finnországban, Norvégiában, Olaszországban. Háromszázra tehető a svéd medvék száma, jóval többre a balkáni államokban élőké. Jugoszláviában évente körülbelül 70 darabot ki is lőnek. Legtöbb medve Európában Románia és a Szovjetunió területén él. Hazánkban az utóbhi időben szépen szaporodnak, számuk eléri, sőt túl is haladja a 350-et, pedig 1932-ben, amikor életbe lépett a medvevédelmi törvény, már csak 25— 30 darab kóborolt belőlük hegységeinkben. További szaporodásukat már nem is tartják kívánatosnak a szakemberek. így vált lehetségessé, hogy évente 8—10 darab nagypénzű külföldi trófeavadásizok áldozatául essék. Természetesen jól jön népgazdaságunknak a magas lődíj, érdeklődő is akad elég, így hát mi sem természetesebb, mint hogy a hazaiak csak a külföldiek sikerének örvendhetnek, és csak az általuk elejtett medvék sajtóban megjelenő képeiben gyönyörködhetnek.
