Irodalmi Szemle, 1972
1972/5 - Ungvárnémeti Tóth László — Weöres Sándor: Nárcisz vagy a gyilkos önszeretet
Liriopé. Mi bajod fiacskám? Szólj hamar, felelj hamar. Nárcisz. Jaj! megvarázslott engem Ehó, egy kacér Hegyi nimfa, hogy vad s buja tüzét nem érezém. Igézet, átok s kín tenyészik szívemen. Ennen magamtól várom a gyilkos nyilat. Kephisz. Honnan tudod, hogy megvarázsla tégedet A nimfa Ehó? Nárcisz. Érzem, és abból tudom, Mert láttam egy szép alakot, amely annyira Megvette lelkem, hogy merő keblem s szívem Mingyárt megolvadt. Kephisz. Ugye álmodád te azt? Nárcisz. Ébren valék. Kephisz. Mert lásd, ha álom: ráfogom, Hogy ilyen álmot csak valami jó isteni Lélek sugallhat; annyi megtörténhető, Hogy még ma is meglátod azt a szép leányt. Nárcisz. Ébren valék, s nem álom, amit hüvelyezek. Liriopé. De hát, ha ő megbájola, visszabájolád Te is, reményiem, s kölcsön esett a sérelem. Nárcisz. Ha lehetne! Liriopé. Nincsen férfiú, nincsen leány, Ki nem égne érted! Nárcisz. Nem nagy örömöt szólsz, anyám! Mert éppen az fáj, hogy magam is érzem kecsem Báját s varázsát, és vagyon mégis, vagyon, Kinek hiába gerjedett reám tüze S akit szeretni nem szabad. Kephisz. Micsoda helyen Láttad te a szép alakot? Nárcisz. Hatalmas istenek! Mit kell felelnem? Kephisz. Valid meg édes Nárciszom. Nárcisz. Pihentem egy zöld pázsiton, gondolkodám, Mi leszen belőlem s merre tartsam utamat; Szomjuzni kezdek, nyelvem ínyemhez tapad, Gégém kiszárad, mellyemet süti valami Mint a parázs-tűz; felkelek, víz kellene, Széjjeltekintek, lelek — örömmel szökdösöm Hozzá — de jaj! kínt, mérget és bánatot ivám. Ott láttam a szép alakot, esedezem neki, Sírok, könyörgök, kérem, intem, biztatom: Nem szól, nem ért, nem hall; nem! oh nem, mert siket, Vak, néma. Míg így küzködöm, reám kiált Egy ősz Öreg, s megfedd, hogy a szép: én vagyok. Kephisz. Aha Nárcisz! olyan fekete színnel adod elő Tréfás regédet, hogy talán még magamat is Majd-majd zavarba hozál, pedig hálám legyen Az isteneknek, ha csak ez a bajod vagyon. Nárcisz. Nem szól, nem hall, nem ért, mert néma, siket, hideg! Mert vizi tükröződés, üres és léte nincs! (Elmegyen.} Kephisz. Mennydörgető Zeusz! Föld s Olümp örök istene, Min kezdjem? — átkon-e, csak hiába vétkezem, Imádjalak-e? Nem, nem! nem érdemied soha, Nem, mert kacér vagy, az valál, az is maradsz, Egy nimfa, egy hölgy többet ér s drágább neked
