Irodalmi Szemle, 1972

1972/5 - Chmel, Rudolf: Adalék a szlovák—magyar irodalmi kapcsolatok tanulmányozásához (Befejezés)

foglalkozott vele, bár ebben szinte mindig az eszmei szempont dominált. Ilyen értelemben Kollár fogadtatása nem különbözött más irodalmakban (közöttük néhány szláv- ban) való recepciójától. Persze, ez bizonyos módosulással jár, hiszen a szláv kölcsönösség gondolata egyúttal a magyar hegemónia, a magyar hatás gyöngülését jelentette, ahogy arra néhány kortársa föl is figyelt. A 19. század első felének politikai légkörében a magyar befogadó tudatban ez-a szempont dominált. P. J. Šafárik már nem volt annyira érdekes a magyar irodalom számára, s ez abból ered, hogy maga sem exponálta magát annyira, s Újvidéken is, Prágában is kijjebb esett a szlovák -magyar problémák közvetlen körén, tehát a magyar érdeklődés határán is. (Csupán műve, a Slovanské starožitnosti két recenziójának magyar fordítása ismeretes). Ennek ellenére Šafárik elítélte a régi Magyarország nem-magyar nemzetiségeinek magyarosítását.

Ebben a vonatkozásban kell megemlítenünk Rumy Károly Györgynek a 19. század fontos kulturális közvetítőjének nevét. A reformkori Pesten kiadott és tág körben olvasott Gemeinnützige Blatter című folyóirat az 1825—1841-es időszakban feltűnően sok cikket közölt a szlovák és cseh irodalmi életről. A tájékoztatók névtelenek vagy szig- nósak, s minden valószínűség szerint Rumy a szerzőjük. Megannyi rövid cikk, híradás, jegyzet, a szlovák irodalom elvibb jellegű értékelése nélkül. Sző esik bennük Hollý Svätoplukjáról, Ottmayerről és a Zoráról, gyakran említi Šafárik Dejinyjét, s főleg Kollárt, akinek munkásságából leginkább a népdalgyűjteményt, a szláv kölcsönösségről szóló értekezését és ennek külföldi visszhangját propagálja. Annak ellenére, hogy szó sincs mélyebbre hatoló elemzésről, Rumynak ezeket a rövid dolgozatait a szlovák irodalom visszhangja és terjesztése szempontjából fontosnak kell tekintenünk, egyrészt Rumy őszinte szándékai, másrészt a szlovák irodalom népszerűsítése folytán. Mivel németül jelentek meg. a többi magyarországi nemzet számára is hozzáférhetőbbek voltak.25 Rumynak ez a nálunk eléggé ismeretlen és felméretlen tevékenysége később a Štúr-mozgalom megértésében is folytatódott.

A reformkori magyar irodalomban nem találunk sok utalást a szlovák irodalomra. A štúri romantika visszhangtalan maradt. A negyvenes évek fordulatában, amikor a szlovák-magyar viszony teljesen antagonisztikussá változott, mindkét oldalon szóba került az irodalom, de már kifejezetten politikai színezéssel. Ebben a vonatkozásban jellemző a Jitrenka almanach fogadtatása (1840). A magyar lapok éles hangnemben pánszlávizmussal vádolták Michal Hlaváček professzort és szlovák tanítványait. Ilyen természetűek Stúrnak a magyar sajtóval (például , a Társalkodóval) folytatott perlekedései is.

A 10. század közepétől a monarchia széthullásáig, illetve a magyar irodalomtörténeti periodizáció szerint 1919-ig terjedő korszakban több adat is bizonyítja a szlovák és a magyar irodalom külső kapcsolatainak fejlődését. A magyar sajtó aránylag sűrűbben tájékoztatta olvasóit a szlovák irodalomról, mint a szlovák a magyarról — különösen Kollár, Šafárik, Hollý, a Štúr-csoport, Vajanský, Hviezdoslav és mások ürügyén, ösz- szefoglalók is gyakrabban jelentek meg a szlovák irodalom történetéről. Igaz, hogy ez a visszhang néha irányzatos volt, de túlnyomó részben őszinte érdek diktálta, bár nem mindig támasztotta alá a szlovák irodalom alapos ismerete. Másrészt meg kell jegyeznünk, hogy a szlovák irodalomról — magyarul — szlovákok is írtak. Ez a tény elfogulatlanabb szemléletet és komolyabb fogadtatást biztosított a szlovák irodalomnak, vagyis lényegében pozitív értékelést igényel. A szlovák irodalom ilyen (részben szlovák közvetítésül fogadtatásának a korban gyökerező okai is voltak — a gátak ellenére is fönnálló közeledési szándék, személyes adottságok (baráti, családi vagy más természetű kapcsolódás a magyar műveltséghez), a kétirodalmúság és az asszimilációs, illetve disszimilációs folyamat bizonyos tendenciái.

A szlovák irodalmat a magyar írásbeliség részeként emelte be A magyar nemzeti irodalom története (1851) című kétkötetes munkájába Toldy Ferenc ,,a magyar iroda- lomtörténetlrás atyja“, de ő csupán a régibb irodalommal foglalkozott, s azt is csak felületesen ismerte. Amikor a Kisfaludy Társaság 1866-ban kiadta a Tót népdalokat, e- gyik fordítójuk — Szeberényi Lajos — a bevezető tanulmányban nemcsak a bemutatott terület funkciójáról és értékeiről írt, hanem az összehasonlító szempontot is érvénye26 vö. Fried István, Rumy és Ján Kollár kapcsolatai, Helikon 1967, 1. szám, 114. Uo. Rumy Károly György a kultúrközvetítő 1828—1847. Különlenyomat a Filológiai Közlöny 1963/1—2. számából, 1.