Irodalmi Szemle, 1972

1972/4 - Kázmér Miklós: A szófejtésről és az új magyar etimológiai szótárról

A történelmi lexikológia legfőbb tennivalója az, hogy fényt derítsen egy-egy nyelv szavainak1 eredetére és történetére. Ezt a feladatot végzi el a szófejtés, az etimológia. Amikor azt mondjuk, hogy az etimológia a szavak eredetét vizsgálja, nem szabad megfeledkeznünk egy fontos tényről, arról, hogy a szavak legnagyob részében csak a „relatív eredet“ kiderítése lehetséges. Módszeres szófejtő ennél többre nem is vállalkozik. A „relatív“ jelző azt jelenti, hogy az etimológus azt kívánja tisztázni, egy-egy nyelv szavai a nyelvrak onítással kimutatható alapnyelvből valók-e vagy jövevények [s ha ilyenek, melyik nyelvből történt az átvétel]. Megállapítja tehát pl., hogy a vér finnugor eredetű, a barát szláv jövevényszó (a szláv filológus ez utóbbit a latin jrater-rel összevetve, ennek indoeurópai eredetét is kimutatja), nem kutatja azonban azt, hogy a ,Blut’ fogalmának a jelölésére a nyelv miért választotta éppen a v + é + r (vagy a rokon nyelvekben hasonló) hangsort, illetőleg a ,Freund’-éra a b + r + a + t (vagy a rokon nyelvekben hasonló) hangokat. Mindezt nem feszegeti, mivel ragaszkodik a modern nyelvtudomány egyik szilárd tételéhez, ahhoz tudniillik, hogy a nyelvi jel a legtöbb esetben önkényes, jelölő és jelölt (a szó alakja és tartalma) között semmiféle belső kapcsolat nincs. Egy memlétező kapcsolatnak természetesen magyarázatára sincs szükség. A módszeres szófejtés kialakulásáig, a XIX. századig, de a laikus szófejtő magyarázataiban egészen napjainkig ennek a tételnek a fel nem ismerése, illetőleg nem ismerése hozta létre a töméntelen naiv etimológiát. — A „relatív eredet“ vizsgálatára szorítkozik az etimológus az ún. belső keletkezésű szavak jórészében is. Ezek legtöbbje képzéssel vagy összetétel útján jött létre, a szófejtésnek tehát az alkotóelemeket kell kiderítenie (pl. csecsemő = csecs + emő, ez utóbbi az elavult emik szopik ige folyamatos melléknévi igeneve; ország (< a Halotti Beszédben: uruzag, kiejtése uruszág) = úr ,dominus’ + szâg képző). — Az „abszolút eredet“ kimutatása egyetlen szócsoportban lehetséges, az ún. hangutánzó és hangfestő szavakban. A bömböl, cuppog, ballag féle szavakban kétségtelen a reális kapcsolat jelölő és jelölt között, az idetartozó szavak valamilyen természeti vagy emberi hangot utánoznak, esetleg hangalakjuk valamilyen hangulat felkeltésére alkalmas. Az etimológus dolga látszólag itt a legkönnyebb, de — paradoxonként — itt találkozunk a legtöbb bizonytalan etimológiával is. Az oka ennek — a nyelvész számára — nyilvánvaló: ebben a szócsoportban a bizonyításra alkalmas módszertani fogódzók kevésbé szilárdak, éppen ezért a szubjektív megállapítások jóval gyakoribbak, mint a felsorolt többiben.

II. A szúfejíés történetéből

Az etimológiával, a nyelvi elemzésnek ezzel az izgalmas lehetőségével a görögök próbálkoznak először, s ha szófejtési elveik a nyelvtudomány kialakulásával nem is bizonyultak használhatóiknak, a kezdeményezés érdeme mindenképpen az övék. A szófejtés iránti érdeklődés, nyilván görög hatásra, jelentkezik a rómaiknál is, megmarad a középkorban, az újkorban pedig még inkább fokozódik, létrehozva a XIX. századig — nálunk gyakran még később is — a iiaiv etimológiáknak azt az özönét, amelynek láttán Voltaire nyugadtan jelenthette ki: „Az etimológia az a tudomány, amelyben a magánhangzók semmit sem számítanak, a mássalhangzók meg még kevesebbet.“ A szófejtésnek eme tudomány előtti korszakára a legteljesebb módszertani önkény a jellemző. Az etimológus a „logikus“ magyarázat kedvéért a szavaik hangtestét tetszése szerint feldarabolja, hangokat elhagy vagy beszúr, szavak egyeztetésében a hangváltozások törvényszerűségeit nem veszi figyelembe, korábban azért, mert ezeket nem tárták fel, később azért, mert nem ismeri vagy nem ismeri el őket. A jelentések magyarázatában a fantáziának jut a legfontosabb szerep, a legképtelenebb asszociációkat is felhasználja a „bizonyításra“.

A szófejtésnek ez a „módszere“ az európai nemzeti kultúrákban a nyelvtörténeti módszer és a módszeres nyelvhasonlítás kialakulásáig igen közkedvelt volt, súlyosbítva

1 A lexikológia feladata a formailag több szóból álló, de jelentéstanilag egységet alkotó, szó értékű, úgynevezett szókapcsolatok vizsgálata is: zöld ágra vergődik = boldogul, egyik kutya, másik eb = egyformák, elment Földvárra deszkát árulni = meghalt. Az alakilag is önálló szó és az állandó szókapcsolat tehát jelentéstanilag egységet alkot. Ezt az egységet lexémának nevezi a nyelvészeti terminológia.

333