Irodalmi Szemle, 1972
1972/4 - Simor Ivánj S.: Akkor tavasszal (elbeszélés)
Nem futott. Lassan, méltóságteljesen lépkedett a rügyező gesztenyék alatt, majd átvágott a vásártér sarkán, s megkerülte az iskolát. A Zsombékokon ibolyát látott nyílni: szedett egy pöttöm csokorra valót. ^ Senkivel sem találkozott útközben — néptelennek, kihaltnak látszott a falu. ^ Úgy érezte, remeg a keze, amikor megnyomta a kis kamra ajtajának kilincsét. A férfi most nem feküdt az ágyon. Az asztalnál ült, ebédelt. A bejárattal szemközti falon, vállfára akasztva, ott lógott az ünnepi tűzoltó-egyenruha. Alatta, széken, a sisak, a derékszíj meg a kis csákány. __ A lány odalépett az asztalhoz, és beletette az ibolyát a férfi előtt álló pohárba. Aztán leült a férfi mellé. Belenyúlt a keblébe, és kirakta a pénzt. A blúza közben kigombolódott. Úgy hagyta. Előredőlt, neki az asztalnak, keblét ráfektette a deszkára. Nem volt rajta melltartó. Nem szokott hordani, nem volt nehéz a melle. De most, alápolcozva, szépen kigömbölyödött a blúz alól. A blúz gombolása így még jobban kettévált, s kétoldalt kibarnállottak a nagy bimbóudvarok. Szinte érezte, ahogy merevednek a bimbói. A férfi csak ült, és nézte. — Most rajtad a sor — mondta a lány dévajul. — A kertben én bámultalak meg téged. Most én leszek a turbékoló gerle, s te légy az üldözött gepárd! Tudod mit? látsszunk fogócskát! És szájon csókolta a férfit. Aztán fölugrott a iócáról, s az asztal túloldalára szökött. A férfi még mindig nem mozdult, csak nézte a lányt. Annak közben kibomlott a haja, a blúza félrecsúszott. Most úgy állt ott, az asztal túlsó felén, szemben a férfival, mint valami lobogó hajú, harcra kész amazon. A kibuggyant fél keble melegen, puhán ringott a levegőben. Egy ideig farkasszemet néztek, aztán a férfi fölállt és keresztülhajolt az asztalon. Két kezével megmarkolta a lány két vállát, s gyöngéden átemelte magához a lócára. És megcsókolta. A lány hagyta magát, beletemetkezett a férfi erős karjába, és hagyta magát, vitette magát az árral. A férfi fölemelte, és ráfektette az ágyra. A lány arcán forró pirosság ömlött végig, a halántéka lüktetett. A férfi lassú, ünnepélyes mozdulatokkal lefejtette róla a ruhát. Aztán maga is levetkőzött. . A lány még érezte a férfi bőrén az olcsó szappan szagát. Aztán már nem emlékezett semmire. Amikor fölébredt, erős repülőzúgást hallott a feje fölött. Az egyik gép árnyéka átsuhant az ablak négyszögén, s a pici kamra egy pillanatra homályba borult. Ki tudja, milyen régen fekhetnek már így. Otthon azt mondta, fél óra múlva visszatér. Hány félóra telt eil azóta? A férfi ott aludt mellette az ágy szélén. Óvatosan föltérdelt, átlépte az alvót, valami ronggyal megtörölte magát, aztán összekeresgélte a ruhadarabjait és felöltözött. Halkan, félénken surrant ki az ajtón, lopva, mint a tolvaj. [i Ahogy ment, ahogy rohant, ahogy száguldott hazafelé, egyre erősödött benne a bűntudat. A levegőben szüntelenül zúgtak a gépek, a falun keresztül, zilált rajokban, katonaautók, páncélkocsiik, ágyúk, lovak, szekerek, gyalogos katonák vonultaik nyugatnak, Hámod Irányába. Az óvóhelyen is lótott-futott mindenki — alig vették észre, amikor megérkezett. — Már tűkön ültem miattad — mondta az anyja. — Sokáig voltál el. Hol húztad meg magad, az iskola bunkerében? Az anyja a szájába adta a .hazugságot. Bólintott. Aztán megnézte az időt — mindössze másfél órát volt oda. Ilyen egyszerű az egész. Valahol jó lenne lemosakodni. Igen ám, de hol? Azzal még várnia kell egy darabig. Talán addig, amíg át nem megy a front. Piszkosnak, ragadósnak, büdösnek érezte magát, mindene viszketett. De ez semmi volt ahhoz képest, amit belül érzett. 299
