Irodalmi Szemle, 1972
1972/3 - Fülöp Antal: Háromnaposok
vibráltak. Ha Jeromos kihúzza estéiig, akkor három egész napot ledolgozott, s ha többet a lábát sem teszi a dokkokba, akkor is ki kell adni a háromnapi munkája bérét. És már úgy látszott, kihúzza estig. Nem értettük hát, mire vár még Gedeon. Aztán a következő három fordulóban Jeromos szinte egyik percről a másikra kikészült. Jobb vállán felhasadt az ing, nyakszirtje a zsákoktól vörösre dörzsölve tüzelt, fülcimpájából szivárgott a vér. Biztosra vettem, hogy a következő zsákot a pallóig sem viszi el. Megkockáztattam, és odahajoltam hozzá: — Ne menj az asztalhoz — mondtam neki. — A javad akarom ne menj az asztalhoz! — Holtbiztos voltam benne, hogy Gedeon nem hagyja elvinni Jeromosnak a megkeresett háromszáz koronáját, mert ilyen, amióta Gedeon „észbe kapott“, még nem történt a dokkokban, csak azt nem értettem, hogy miért vár ilyen soká, miért hagyja estig kínlódni Jeromost, aki mind a' három nap reggelén egy-egy féldecit is fizetett neki. Vagy talán — de ez szinte hihetetlen — azt várta, hogy inkább önszántából lépjen le, mintsem... — Fogadd meg a szavam, és ne menj az asztalhoz — súgtam neki. — Nem a! — bökte a válla fölött. Az első pillanattól fogva ellenségének tekintett. Akkor jelent meg a dokkokban, mikor a szezon beálltával elindultak a hajók, és elterjedt a hír, hogy a rakparti trógerok „óriási lóvékat“ vágnak zsebre. Meg is jelentek a szezonosok, akik közül Gedeon saccolással válogatott. Aki megnyomta a kilencven kilót, nyert ügye volt. De a nagy hajszában bekerültek Gedeon noteszába olyanok is, akiket a robot egy-két nap alatt levert a lábáról, s többé a színüket sem láttuk. A kétnapi gyötrődésük bére pedig...? Gedeon ekkor kapott észbe. Ettől fogva az atlétatermet nem jelentett kiváltságot a munkára jelentkező szezonosnak, viszont a gyengébbek neve sorba bekerült Gedeon noteszába, hogy a harmadik napon, mielőtt a nap leáldozott volna, el is távozzanak. Ha nem önszántukból, akkor baleset érte őket... Még egy lehetőséget megpróbáltam: — Ha majd adja le a zsákot, könyökölj a lábujjára — mondtam, de Gedeon már felállította a zsákot, és felénk nézett. Mindenki mohón figyelt. — Gyerünk! — löktem egyet Jeromoson. Almatagon lépett előre, minden mozdulatán érződött a fáradtság. Aggódó pillantást vetett a lenyugvó napra, vajon megmaradt ereje kitart-e addig, míg a nap megteszi azt a rövidke utat a felhők mögé, és besötétedik. Talán egy éjszakai alvás... De mikor a pillantása Gedeon fürkésző tekintetével találkozott, csaknem fürgén hajolt az asztalhoz. A mozdulatok félúton megálltak, a szemek úgy figyeltek. Gedeon egy másodpercig az alatta görnyedő Jeromos hátát nézte, aztán egy nagyon lassú, szinte fáradt mozdulattal lenyúlt a zsákért, s az asztal széléhez húzta. A sorelső, aki az előbb zsákot vitt az uszályra, visszafelé jövet a deszkapallón, egyik lábát a levegőben felejtve meredt az asztalra. Gedeon megcsavarta a zsák száját. Csak a sirályok rikoltozása hallatszott a beállt csendben, és a közeli bőrcserző árasztotta bűzét a parton tornyosuló bauxítdombok között, s miközben a sorból kihajló fejek felcsigázva vártak, Gedeon egy kimért mozdulattal Jeromos nyakába csavarintotta a zsákot. Jeromos mellkasából nyekkenés tört fel, s az egész sor vele sóhajtott. Megingott, de nem rogyott le, mint vártuk. Felső teste meggörnyedt a zsák súlya alatt, lába reszketni kezdett a nadrágszárban, de meggörbített térdekkel, talpát a földön csúsztatva elindult a deszkapalló felé. A zsák súlya minduntalan kilendítette egyensúlyából, reszkető lábát összevissza rakta a macskaköveken. Az ing alja kicsúszott a nadrágból, és eltakarta cingár ülepét. Elérte a pallót, és megállt. Kát választása volt: vagy visszafordul, és ezzel az egy zsákkal ledobja annak a több száznak a bérét is ,amit reggel óta becipelt az uszályba, és ami úgy kiszívta a lábából az erőt, hogy ezt az egyet már nem képes bevinni, vagy nekivág a harminc centi széles, hajladozó pallónak és egy ötméteres zuhanás után a parti köveken végezheti. Jól tudta, hogy a szezonosnak, aki csak egyszer is kimarad a sorból, a rácskerítésen kívül a helye! Gedeon vállamra lökte a rám jutó zsákot, és gyors léptekkel Jeromos után eredtem. Amíg ő a háromnapos, erejét felülmúló és szokatlan mozgás következtében már tántorgott a kimerültségtől, addig mibennünk a több évtizedes megszokástól csupán valami unott csömör jelentkezett ia munka végére. Izmaimban egy betört igásló elnyű- hetetlenségével nyargaltam utána, vállamon a zsákkal. Gondoltam, ha nem hagyok
