Irodalmi Szemle, 1972
1972/1 - Fülöp Antal: Najdélandó cséli
De ekkor kivágódott az utcakapu, és megjelent a papa. A haja kócos volt, a szája remegett, mindenkinél magasabb volt egy fejjel, és jött befelé az udvarba. — Álljon meg! — kiáltott rá a fiatal csendőr, és rákapta a pisztolyt. De a papa csak ment feléje, elszántan, két kezét zsebre dugva, egyenletes léptekkel, mereven a csendőr szemébe nézve. A csendőr meg állandóan: — Ha nem áll meg, lövök! — Közben a pisztollyal a kezében hátrált az istálló felé. — Ne bomolj, Lolo, kinyírnak! — kiáltott oda a papának az, aki az előbb a baltát berúgta az ól alá, de most a diófán ült. A csendőr háta nekiütközött az istálló falának, a fiúcska reszketett, de a papa csak ment feléje, aztán mikor csak egy lépésnyire lehetett a csendőrtől, mint a villám, kirántotta a kezét a zsebéből, és a csendőr elé tartotta: — Tegye rá! A csendőr rávágta a vaskarikát, és amikor már a csuklóján volt a bilincs, mind a négyen ráugrottak, lefogták, és a fiatal csendőr ráhúzott egyet a gumibottal. — No, Rafay, tudja-e, mit csinált? — kérdezte a civil. — Tudom — mondta a papa —, azé gyüttem. — És azt tudja-e, mi jár ezért? — kérdi az öreg csendőr. — Gondullom én azt, ippen azé gyüttem. — Akkor hát rendben van, gyerünk be a házba — mondta a civil. — Muszáj, biztos úr? — kérdezte a papa. — Csak nem gyengék az idegei, Rafay? — mondta a civil, és az öreg csendőrre nézett. — Jöjjön csak. Az asszony a priccsen feküdt, lópokróccal letakarva, hanyatt feküdt, a pokróc alól kilátszott a haja meg a talpa. Az ember meg, mint akiből kirántották a csontot, leroskadt a priccs elé, és megbilicselt kezét maga előtt tartva, mintha a falon túlról dalolna, rákezdte: Múlasz dévla múlasz Muri suhár pirámi Mír lalla tu mandar Kamakadé ha mószla Najdélandó cséli Kaman áldiász ... — Elég lesz ebből, Rafay — mondta a civil cigarettára gyújtva. — Fejezze be, aztán jöjjön, bemutatja nekünk, hogy csinálta ... — Fontos ez...? — kérdezte az öreg csendőr. — Ogy gondolom... most fontos ez? A civil ránézett, aztán a padlóra csapta a cigarettáját, rátaposott, és a fejét csóválva kiment a szobából. — Gyerünk, Rafay! — mondta az öreg csendőr. A kisfiú a kapuban állva nézett a szemétdombok közt tovakanyargó autó után. Aztán elindult lefelé a soron, mert a fiatal csendőrt az udvarban hagyták, míg a mamát el nem viszik.
