Irodalmi Szemle, 1972
1972/2 - FIGYELŐ - Fogarassy László: Urbán Aladár: Európa a forradalom forgószelében 1348—49
Majd a francia forradalom tárgyalása következik. Lajos Fülöp király elűzése után kikiáltották a második francia köztársaságot, amelynek elnökségét Bonaparte Napoleon Lajos herceg szerezte meg magának, mintegy ugródeszkául a császári trónhoz. A majdani III. Napoleon nem késett kihasználni nagybátyja hadvezéri nimbuszát, de túl reálisan számító egyéniség volt ahhoz, hogy Európa reakciós kormányzatai ellen hadjáratokkal igyekezzen bevonulni a történelembe. A németországi forradalmak nem utolsósorban a német egység megteremtését is célul tűzték ki, amely 1806-ban a német-római császárság megszűnésével véget ért. A frankfurti parlament célkitűzései voltaképpen a magyar forradalomnak is kedveztek, azonos lévén elgondolásuk az osztrák-magyar perszo- nál unióról. A jobbágyságot megszüntető magyar forradalmat valóban csak az olaszországi eseményekkel, a szláv és román nemzeti mozgalmakkal összefüggésben lehet megismerni. A szerző helyesen illeszti a Habsburg-birodalmat megrázkódtató mozgalmakat külön fejezetbe. Az a tény viszont, hogy egyedül a magyar forradalomnak sikerült hadsereget kézben tartania, arra vall, hogy a konzervatív mozgalomnak a magyar közvéleményben komoly tömegei nem is voltak — ebben is különbözött a többi országok közvéleményétől. Ennek bizonyítéka, hogy a forradalom leverése után az uralkodóház megsemmisítette a magyar alkotmányt, amikor pedig az októberi diploma kiadása után újra országgyűlést hívtak össze, azon megjelentek ugyan az egykori konzervatívok is, de a konzervatív párt mint olyan, egyszerűen eltűnt. Az utolsó, aránylag szűkszavú, de magvas fejezet Angliának és Oroszországnak az európai forradalmakhoz való viszonyával foglalkozik. Nem maradt el a nélkülözhetetlen irodalomjegyzék sem. Ezt főleg azok fogják örömmel üdvözölni, akik nem találnak magyarázatot néhány fontos részletkérdésre. Urbán általános, összefoglaló jellegű munkát írt, ezért nem foglalkozott például a hírhedt Guszev-üggyel. {Guszev orosz kapitány soha nem létezett, alakját egy ismert író Rulikovszky Kázmérről mintázta, s ennek nyomán nemcsak hogy utcákat neveztek el Guszevről, hanem Budapesten még emléktáblát is állítottak neki.) Urbán Aladár könyvéhez mindössze két bíráló észrevételt kívánok fűzni: csak a görögkeleti románok egyházi főhatósága volt a szerb ortodox egyház (lásd a 277. o.), mivel a görög katolikus románok egyházi főhatósága az esztergomi hercegprímás volt. (Püspökük, Lemény János a románok nevében szavazta meg az uniót az erdélyi országgyűlésen.) Az elmaradott orosz állam nemcsak a krimi háború idején ütközött meg modern hadsereggel (lásd a 301. o.), hanem már 1849-ben a magyarországi hadszíntéren is, különben miért keletkezett volna az a magát sokáig tartó legenda, hogy a magyar forradalmi hadsereg tüzérségének kezelőszemélyzete franciákból állott? Az akkori cári haderő sikereit egyedül és kizárólag számbeli és anyagi túlerejének köszönhette. Ha egyenlő erőkkel került szembe, mindig alulmaradt. (Nagyszeben, Gesztely). Azok, akiknek Urbán Aladár könyve tetszeni fog, nyilvánvalóan szívesen nyúlnak majd levéltári kutatásokon alapuló dolgozataihoz is. A győri 5. hon- védzászlőaljról szóló tanulmányával is igazolta (megjelent a győri múzeum Ar- rabona-évkonyvében), hogy témakörének részletkérdésekkel is könnyen megbirkózó szakértője. Fogarassy László
