Irodalmi Szemle, 1972
1972/2 - M. Tóth Margit: Tardoskeddi táncok
a régies vonás már nem jellemző az északnyugati palóc vidék egészére; dallamát többnyire gyermekjátékként találjuk meg, de például az Alsó-Garam mentén is előfordult mint gyermekjáték a két világháború között (például Kövesden emlékeznek rá, hogy a két világháború között játszották). A tavaszi játékokkal és táncokkal szemben a tardoskeddi szinalázás különleges sajátossága az, hogy legények, lányok vegyesen, együtt játsszák, holott ezek általában csak a lányok táncai, játékai voltak. Megfigyelhető azonban az első világháború óta, hogy a leány körtáncba egyre gyakrabban beállnak a legények is, s a körtánc lassan elvesztette egyszerű jellegét. A párválasztó játéknál ez a változás fokozott mértékben indokolt, s valószínűleg már régebben végbement, mint általában a tiszta táncoknál. Váskatánc Az írott tánctörténeti forrásokat vizsgálva, a Kárpát-medence népeinek tánckultúrájára vonatkozó első részletesebb adatok az eszközös pásztortáncokra vonatkoznak. A szlovák és magyar tánctörténeti adatokban a XVI. századtól kezdve fordul elő a hajdútánc emlegetése, több-kevesebb részletességgel való jellemzése, valamint ábrázolásai és dallamfeljegyzései. A történeti eszközös pásztortánccal, fegyveres hajdútánccal a mai szlovák és magyar néptánchagyományban fellelhető igen gazdag eszközös pásztortáncanyag nyilvánvaló kapcsolatban áll. Az effajta eszközös táncokat az európai szakirodalomban — megkülönböztetésül a lánckardtáncok típusától — ügyességi fegyvertáncokként szokták emlegetni. Ezekkel a táncokkal — és részben történeti problémáikkal is — mind a szlovák, mind a magyar kutatás már hosszú ideje foglalkozik. A szlovák szakirodalomban ezt a táncfajtát a valašské táncréteg legfontosabb típusaként tartják számon, a magyar kutatók pedig eszközös pásztortáncok, kanásztánc, botoló fegyvertánc néven emlegetik. Ennek a kiterjedt tánccsaládnak egyik igen érdekes, figyelemre méltó, speciális irányban fejlődött helyi fajtája a következőkben bemutatandó váskatánc. A tardoskeddi táncok közül a váskatánc az egyik legrégiesebb táncnak látszik. Nevét a hozzá kapcsolódó leggyakoribb tánceszköztől, a váskától kapta. A váska főleg vízhordáshoz használt, két végén lánccal ellátott, körülbelül 120 cm hosszú rúd, amely Tardoskedden minden házban előfordul még ma is. Adataink alapján azonban úgy látszik, hogy ez az általunk használt típusnév többféle eszközös tánc gyűjtőneve. A váska rendszeres emlegetése mellett a bot, a cifra bot, a seprű, sőt a nem botszerü eszközök — üveg, sapka, gyertya — említése is előfordul. A váska talán éppen a ráerősített lánc miatt vált kedveltté, de szinte minden adatközlő emlegeti a többi eszközt is. Az eszközös táncok esetében igen gyakori, hogy lényegében azonos táncfajtát különböző munkaeszközzel járnak, anélkül, hogy a tánc zenei, formai és funkcionális vonatkozásaiban változás állna be. Maguk a parasztok sem különböztetik meg világosan az eszköz minősége alapján a változásokat. A tudatbeli elmosódás is egyik bizonyítéka annak, hogy lényegében egységes tánckategóriáról van szó. A magyar, a szlovák és általában az európai eszközös táncok különböző fajtáiban megfigyelhető az eszközök cserélődésl lehetőségeinek a gyakorisága. A dél-dunántúli kanásztáncban például éppúgy szerepelhet kondásbalta, fokos, bot, juhászkampó, pálca, seprű, nádkéve, szalmaszál, vagy akár földre rajzolt kereszt stb. Kanásztánc marad a tánc akkor is, ha üveg körül járják, vagy sapkával, vagy földre kirakott tojásokat táncolnak körül, esetleg zsebkendővel táncolják. A szlovák odzemok is előfordul fokossal, üveggel és bottal is. A lánckardtáncoknál mind a szlovák, mind a cseh, osztrák, német stb. változatokban, más-más eszköz használata esetén is világosan felismerhető, hogy ugyanzon táncfajtáról van szó. Kard, fakard, pálca, abroncs, szalag, puska is helyettesíthetik egymást. Az eszköz cserélődése egyúttal bizonyos mértékig a tánc funkcionális változásaira is utal. Nyilvánvaló, hogy a rituális, avató szertartáshoz kapcsolódó régi európai lánc- kardtánc jelentésének, tartalmának, funkciójának bizonyos módosulását jelenti az eredeti eszköznek például abronccsal való kicserélődése; mesterségtánccá, céhtánccá válik általa.
