Irodalmi Szemle, 1972

1972/2 - Zsilka Tibor: A szovjet szemiotika sajátosságai

Érdemes az archiszéma lotman' definícióját is ismertetni: szerinte az archiszéma magában foglalja a szöveg lexikális-szemantikai oppozícióinak minden közös jegyét, rávilágít a szemben álló elemek közös szemantikai tulajdonságaira, de egyúttal minden elemet meg is különböztet a többitől. Az archiszéma a szövegben nincs közvetlenül adva. A szöveg szemantikai oppozícióiból vezethető le, de a konkrét nyelvi megnyilatkozásokhoz viszonyítva invariánsként lép fel; belőlük ered, de ugyanakkor felettük is áll. Persze, a nyelvben is előfordulnak archiszémák, olyan archiszémák, amelyek kizárólag nyelvi alapon jöttek létre. Például:

észak ellentétes világtájak dél ______ („nem nyugat — kelet“)

E

zek Lotman szerint abszolút archiszémák, s a nyelv fogalomrendszerének struktúrájából következnek. A másodlagos modelláló rendszerben más típusú archiszémák jönnek létre; ezeket az jellemzi, hogy csak egy meghatározott struktúrán belül tekinthetők archiszémának, tehát egy bizonyos irodalmi alkotásban. A műben létrejött archiszéma így a művészi struktúrától függően egyedi és specifikus.

Az archiszéma részletesebb magyarázatát azért tartottuk fontosnak, mert hasonló alapelvek szerint modellálják a műalkotások tematikai és szerkezeti elemeit is. A szovjet szemiotikusok kutatásai az egyezések mellett a differenciáló jegyek megállapítására irányulnak. A műalkotások eme tulajdonságait a legkülönfélébb szinteken igyekeznek identifikálni; a kiindulási alap sokszor épp a kifejezés szintje és a tartalom szintje. Nyilvánvaló, hogy az egyezések és a különbségek pontos levezetése a szöveg magasabb szintjein bonyolultabb, s így a műalkotás egyes jelenségei nehezebben modellálhatok, nehezebben ragadhatok meg.

A művészet és egyéb másodlagos modelláló rendszerek mélyrehatóbb megragadásának kísérletei azonban folynak a magasabb szinteken is. Sőt hasonló alapelvek szerint próbálják modellálni a kultúrát mint egészet is.

A kultúra mint a társadalom szellemi szférája konkrét szövegekből, a szövegek tipikus sajátosságaiból alakul ki. Ezért a szemiotikái kutatás egyik kulcsszava a szöveg (textus) szakkifejezés. A szöveg elnevezést a lehető legszélesebb értelemben használják, s így a kép, a festmény mint műalkotás lényegében szintén szöveg. Az egyes szövegek mindig a kulturális tipológiai háttér alapján funkcionálnak, az ún. MI (ránk vonatkozó szabályok, normák) és az ÖK (rájuk vonatkozó szabályok, normák) szemantikai oppozíció köreműködésével, bizonyos társadalmi valóságtól determinálva hatnak. Ez azt jelenti, hogy a szövegnek mindenkor társadalmi realitást kell tükröznie, ámbár a műalkotás a valóságot kifejezheti sokféleképpen. A kor társadalmi normái nagymértékben meghatározzák a műalkotások jellegét is, a szöveg tematikai, stilisztikai, nyelvi tulajdonságait, milyenségét.

A szöveg(ek) poétikai elemei, jegyei magából az irodalmi normából következnek. Éppen ezért a szövegek stilisztikai kifejezőeszközei, az alkalmazott versrendszerek stb. bizonyos irodalmi korszakokban a másodlagos modelláló rendszer „nyelvének“ jellegzetes tényezői, sajátosságai. Ennek következtében a szemiotika a verstani és a stilisztikai kutatásokat is felöleli, ha azok összhangban állnak legáltalánosabb alapelveikkel. Ezzel kapcsolatosan a szöveg funkcionálása az alapvető kritérium, vagyis egyetlen szöveg sem önmagáért van, hanem éppen kommunikációs súlya szabja meg értékét. Ilyen megvilágításban az abszolút realizmus hívei éppúgy elvethetik a sulykot, mint a tiszta művészet mellett kardoskodó formalisták. A mű társadalmi értékét ugyanis nem kis mértékben éppen olvashatósága dönti el.

De az írásművek rangsorolása elképzelhetetlen a szövegek, vagyis a kultúra mint egész metanyelvének kialakítása, megszerkesztése, modellálása nélkül. így a kultúra modellje és metanyelve a művészet, a mítosz és a folklór invariáns jegyeiből, elemeiből épül fel, azokból áll össze egésszé.

Nyilvánvaló tehát, hogy a szemiotikái kutatás az elsődleges és a másodlagos modelláló rendszerek általános törvényeinek modellálását, a szöveg (ek) egzakt vizsgálatát és egyéb, a jellel és a jelentéssel összefüggő problémák megoldását tűzte ki célul.