Irodalmi Szemle, 1972
1972/2 - Kondrót, Vojtech: Versek
Vojtech Kondrót (sz. 1940) költészete a legfiatalabb szlovák líra érdekes színfoltja. Első olvasásra anakronisztikusnak hat: képanyaga a táj Iméghozzá a szlovák költészetben utoljára talán Janko Krát által megénekelt síkság), s kompozíciója a sarkított zeneiség (a markáns ritmus, az alliterációk, a belső rímek stb.). De ez a makacs következetesség, amellyel a szerző ezekhez a költői eszközökhöz ragaszkodik, gyanakvóvá teszi az olvasót: újraolvassa a már félretolt verseket, s lassan kibomlik előtte a kondróti jelrendszer, a kicsit romantikus kellékek mélyebb jelentése. A síkság itt nem a Janko Kráľ-i „kötetlenség“ és „szabadság" szimbóluma, sokkal inkább Sára Sándor egyetlen éles vonallal egyharmad égre s kétharmad földre osztott, kommentálásán fekete-fehér alföldi filmképei, s paradox módon a zenei zsúfoltság, a torlódó rímek, ritmusjátékok nem dekorálják, hanem szikárítják, csupasz törvényeire vetkőz- tetik a nyelvet. Semmi kétség: Kondrót törekvései: a (tárgyi és nyelvi) dolgokat saját belső törvényeik szerint hagyni mozogni, azaz a költői nyelvet maximálisan „tárgyia- sítani". S ilyen értelemben ezt az első látásra hagyományosnak gondolt lírát akár anti-líránák is nevezhetnénk. A szerző eddig megjelent kötetei: Prázdniny 16-roöného (1965) Stromy s nami tromi (1969), Spokornatenie (1972). (Egy 16 éves fiú szünideje, Fák és mi hárman, Alázatossá tenni.) V. Kondrót műfordítóként is ismert. A fiatalabb szlovák költők közül szinte az egyetlen, aki a magyar költészetet fordítja. A szlovákiai magyar költők verseiből ösz- szeállított Most cez Dunaj című antológia nagyobbrészt az ő fordításait tartalmazza, s az ő munkája az 1971-ben megjelent szlovák Kassák-válogatás is. (tő) Vojtech Kondrót objektívon A síkságok erdeiből kukoricaszárak közül kiiramlik gyermekkorunk ugató fagy a nyomában (Őszi parcellák sínéin púpos szekerek vonatát hová vontatták a lovak? Elhúzták a síneket is —) Kazlak paraszt piramisok jelzik a táj történelmét Évről évre roskadtabbak — (Apó anyó — unoka nincs — húzzák-húzzák a nagy répát — Mese realista véggel) ma Egyetlen egyszer s álomban látott havas táj faágak között s két átellenes vonatablakban pillanatokra feltűnő vidék Végtelen síkság keskeny elszakadozott filmen a szemek mögé vetíthetetlen kockák Nem illik hozzájuk semmiféle hang Síkság — időben megtanulhatatlan emlékezetünkből újra és újra kihull változásával válik valóságossá bennünk Az éghajlata — egyetlen bizonyosság A megvalósíthatatlan égbolt teszi valószínűvé az egét
