Irodalmi Szemle, 1972
1972/2 - Palotai Boris: Asszonyok
— Elzavarta a lányát? — Megfürdettem, enni adtam neki, s azt mondtam, most pedig eredj! — Van magának szíve?! — Ne tessék ... Csak én tudom ... — Meg fogja bánni, keservesen megbánja. Nem is értem... — Ma tovább maradok, kipótolom a pénteket. Az asszony taxiba ült, a visszapillantó tükörben Ákos szenvedő mosolya villant rá, mért szenved, mitől szenved, az istenfáját! De hisz ez a sofőr! Annak van olyan nyúzott képe, s oldalt az a hegyes foga, akárcsak . .. Ilon hülyített meg. Irigylem az erejét, a konokságát. Vagy szánom érte? Ha volna egy kölyköm ... Ha élne az anyám ... Ha el tudnék szakadni az emlékeimtől. . . Csupa „ha“. A kiadónál elmesélte, hogy a takarítónő . .. Akadozva beszélt, többször elismételve ugyanazt. „Telejajgatta a fejemet. Átkozta magát. Fogadkozott. Most pedig tudni sem akar róla.“ A titkárnő feketét főzött, Lénárt figyelmébe ajánlott egy svéd filmet, a kis Deákné azt mondta: a takarítónő megjátssza magát, holnap vesz a lányának forrónadrágot, kutyafülét. Lénárt visszatért a svéd filmre, ő meg egyre azt hajtogatta: Ki hitte volna, hogy Ilon ilyen lelketlen. Az. Lelketlen. — Küldd el — ajánlotta Rozsicsné, és Lénárt nevetett. — Tudod, milyen nehéz ma takarítónőt kapni? Hazafelé menet eleredt az eső, bement egy eszpresszóba, kasszát csinált, mennyi pénz ment el semmire! Ilont is ki kell fizetni, valóban lelketlen, amit ő erőnek tartott ... esik még? Micsoda sírós idő! Mért törődik Ilonnal? Végezze a dolgát, a többihez semmi köze! Befröcskölte a harisnyáját, a haja nedvesen lóg, holnap mehet fodrászhoz. Mi ez? Mi történt? A ház előtt csődület, rendőr taszigálja hátra a bámészkodókat, az aszfalton csomagolópapírral letakarva fekszik valaki. Csak a cipője látszik ki a papír alól. Az ő cipője. Ákos hozta Prágából, nagy volt neki, Ilonnak adta. Harmos Károly: Kórus
