Irodalmi Szemle, 1972

1972/2 - Palotai Boris: Asszonyok

munkatársai, s ő egyre fáradtabban bizonygatta, hogy lelkiismeretes, önzetlen, I jobban ismernék .. . Közben azt gondolta, a szerelem hányfelé kísérletezik, hol remén kedve, hol kétségbeesetten, hol lázadozva, amíg megtalálja azt, akit mindenest vállal. S azt is gondolta, ha egyszer hónapokig távol lenne Ákos, kiszabadulna a sz retet zsarnokságából, nyugodtan mérlegelné, meddig bírja türelemmel, bírja-e egyá talán.

r— ... a főmérnök úr is ... hiába járt kedvébe a nagysága ... láttam, amit láttam . Az ember kiteszi a lelkét... — Ilont a fájdalom fecsegővé tette, túl akarta beszéli a benne támadt ürességet. — Akkor lépett le a főmérnök úr, amikor ...

— Nem lépett le! — vágott a szavába az asszony. — Közös megegyezéssel .. Szerdára várom magát, addig kap hírt. Ha előbb jön meg Mari, hívjon fel. Itt eg tantusz.

— Azt mondták a Közértben, Lajos úr, tetszik ismerni... hogy lányokat visznek 1 külföldre táncosnőnek. Mari nem tud táncolni. Talán csárdást, azt is csak éppen . Németül se tud. Járattam privát órára, onnan is kimaradt, hogy nincs hozzá feji Amúgy jó kislány, ügyes, életrevaló. Nem kellett volna erőltetni a tanulást. Bár szí kadna le a kezem! Addig egy ujjal se nyúltam hozzá, csak amikor az ágy alá rugdost a könyveket. Elemésztem magam, ha az a lány.. . minek veszkődjek? Bútorra gyű töttem neki, Ibusz utazásra. — Megcsavarta az orrát. — Elzsibbadt a sok sírástó Mint egy fadarab. A mentőknél is voltam. A Bella Italiban is. Lajos úr kiküldött, hog kérdezzem meg ... — Elfogyott a hangja. Hirtelen sarkon fordult, mintha zápor elfi futna, bemenekült egy kapu alá. Magában se mondta végig, hogy a p'ncér felismert Marit a fényképről, aha, az a piros miniruhás, előbb Antonioval járt ide, később eg gitáros krapekkel. Miféle Antonio? Miféle g táros... „Valami zűr van?“ „Megváror azt a gitárost.“

— Nem csinálunk botrányt.

— Megvárom.

— Nézze, mamikám ... A ruhatárban várjon.

— Hozzon egy üveg bort. Ha jön a gitáros ... itt egy húszas.

— Minden asztalom foglalt.

Maga alá rántott egy széket, talpát a padlónak feszítette. Susogást hallott, mormo lást, a zaj átfolyt rajta, csak a percegésre figyelt, hiába préselte össze az állkapcsán onnan jött az a tücsökhang, kortyolt a borból, az ínye száraz volt, m'nt a tapló, ma gint ivott, a szárazság nem múlt el, savanyú szárazság, s hátul az állkapcsában percegés, fiatalok telepedtek az asztalához, vihogva taszigálták egymást, egyik Ián nyakörvöt viselt, rézszegekkel kiverve, a másik óriási világoskék pápaszemet, térdig érő csizmát, a fiúnak a pulóverén szakállas férfifej. Teletöltötte a poharát, egyhajtásr. kiitta.

— Idejön mindjárt a gitáros.

— Melyik gitáros?

— Amelyik a lányommal... együtt járnak. — Körbemutogatta Mari fényképét Össze volt fogdosva, a homlokán ujjnyomok, a nyakán egy repedés.

— Jó csaj.

— Ismerik? — Könyörgés nyújtotta vékonyra a hangját, hogy ne ismerjék, Marinai semmi keresnivalója köztük, hazudik a pincér, ez egy ócska kép, a villamosbérletébő kaparta ki, nincs is Antonio, nincs gitáros srác, a tanulás miatt volt az egész, amilyet hülye ... jó isten, ne engedd!

— Olyan pántos cipője van?

— Másnak is van pántos cipője. — Kiitta a maradék bort, a feje könnyű lett, mint a romlott dió. Mit ül itt, mire vár. Ha egyszer nem ismerik.

A nyakörvös lány maga elé pöccintette a képet, rátenyerelt. — 0 lesz az. Tarkárí festi a haját. Itt még ...

— Nyavalyát festi. Kiszítta a nap.

— Száz forintért.

— Gyerekkorában szőke volt.

— Hagyd. Nem ismerjük, sose láttuk.

— A gitárost se?

— Senkit.