Irodalmi Szemle, 1972

1972/10 - FIGYELŐ - Bata Imre: Tőzsér Árpád új versei (Tőzsér Árpád: Érintések)

részlete, a lengyel Jerzy Harasymowicz egy mondata s a cseh katonaélet emlékét fölvillantó szöveg, mind a költő életrajzára utal bennünket. A szlovák költészet befogadása, a lengyel líra tanulmányozása, a katonaévek valószínűleg Igen fontos rétegei tudatának.

Ahogyan arra Is gondolni kell, hogy Tőzsér — és nemzedéke — a nemzetiségi helyzetet mint emberi és költői sorsot, mint a szűkebb közösség — az anyanyelvi — képviseleti funkcióját másként éli és ítéli, mint a közvetlen előtte járó nemzedék. S ezt csak jellegzetességként említem, mert az igazságszolgáltatás a történelem joga. Mindenesetre erős realitásérzék, szentimentalizmust és illúziót elutasító magatartás jellemzi Tőzsért. önismereti készenlét és kevesebb komplexus, de kevesebb élettapasztalat is. Gondolkodására — mint nemzedéke gondolkodására is — elhatározó hatással van Fábry magatartása és életműve. Fábry az egyetlen, akit teljes mértékben elfogad ő is, nemzedéke is; akit úgy tekintenek, mint eszméik jelentős részének megfogalmazóját. De számot vet Tőzsér Forbáthtal és Győry Dezsővel is. És újra csak a tényt rögzítem: Tőzsér — és nemzedéke —, ha előzményre és múltra hivatkozik, csak rájuk hivatkozik, s teszi ezt azért, mert bennük látja meg a műveltségi nívót, a nívóban föllelhető példát, kivívott elismertségükben az elérendőt.

Forbáth és Győry sajátos színt képvisel a magyar irodalom egyetemében. Fábry saját műfajt teremt. Az ifjú Tőzsér viszont azt a verset írja indulásakor, mely nem ehhez a hagyományhoz kötött. Inkább arra figyel, ahonnan indító világának — a parasztinak — nagyobb az irodalmi visszhangzása. A népi líra hagyományához kötődik a Mogorva csillag, s nem is kötődhetik Tőzsér másfelé, mert élményei diktálnak szellemiséget, műformát, s azok mást nem is diktálhatnak. Fölfelé kapaszkodik itt a paraszti nép fia, s ezt emelkedésnek érzi minden tekintetben, amit ki is fejez a csillag, mert aki mélyből fut föl, mindig is úgy érzi, nincs megállás a csillagokig.

De a jegenyék nem nőnek az égig. A faluból a városba jött is hamarosan azt érzi, hogy nehézkedik. A gravitáció tudtára adja magát. S csak annál inkább, hogy előbb a súlytalanság érzete csalta. Kettős űrben, írja második könyve címéül, noha ez a második könyv még ugyanaz, mint az első. Csak az előjel fordított. S ahogy előbb túlzást fejezett ki a csillag, most sem áll az űr! Legfönnebb a kettősség.

Aki faluból, az utolsó természeti életformából elindul a civilizáció bonyolult viszonyai közé, s nem tart — mert nemigen tarthat — ritmust, hamar elbizonytalankodik, A világképi bizonyosságból kiszakadva, semmi — vagy alig valami — ellensúlytudattal törvényszerűen ismeri meg a magányt, vele a rettegést, a személyiség széttöredezettségét, a megkettőződöttség észvesztő tudatát. Most kérdéses lesz számára az emlékezet is. Avval is vitázik. De amit kialakítani képes, az se sok. A választható halál.

Tőzsér második kötete nem több lélektani korképnél. Amit tud: az idő megfordíthatatlan, gyerekkora világába visszatérni lehetetlen, s ami van, jelen életformája — elviselhetetlen. A természeti életformából városi civilizációba jutott ember félelmeit, rettegését olvassuk a Kettős űrben verseiben. A költőt abban az állapotban tapasz? táljuk, amikor képtelen élményei tárgyiasítására. Gyermekkori világát és új életkörét külön érzi, személyiségében elveszettnek tudja magát. Megkettőzöttnek. Külön sír lelkében a riadt falusi kisgyerek, külön a felnőtt, a kocsmaasztal görnyedő virrasztója.

S a költő egyikkel sem tud mit kezdeni, a kettőt is csak különségeiben fogja föl.

Új verseskönyve — az Érintések — azért is jelentős, mert arról ad hírt, hogy Tőzsér megharcolt a kettősséggel. De arról sem szabad megfeledkezni, ami az érintéseket előkészítette, aminek objektiválódott nyoma a jellemző című esszékötet: Az iro7 dalom valósága. Árulkodó fogalmazás! Hosszas meditáció, belső küzdelem, amelynek kifejezése a versekre marad, s ez az erőfeszítés distanciát teremt életanyag és alakítás között, s ez lesz a föltétele a verseknek, amelyeket az Érintések lapjain olvashatunk; Tőzsér felfedezte a művészi formát, a hozzá vezető utat, a távolságot, ahonnan az életanyagra visszahatni lehet, ahonnan a kettőt egybe lehet rántani. Ahonnan nézve a kettősség már egységbe köthető.Nem véletlen, hogy Tőzsér éppen második verseskönyve megjelenése tájt — 1967-ben

— fordul erős érdeklődéssel a csehszlovákiai magýar irodalom történeti folytonosságának problémaköréhez. De sokkal fontosabb, hógy ez csak első rétege ily természtű írásainak. A mélyebb réteg művészetfilozófiai tájékozódásaira vall, s annál is mélyebben önmaga megértésével küzd. Ez az önértelmezési inger hajtotta a nemzedéktárs