Irodalmi Szemle, 1972
1972/10 - FIGYELŐ - Szénássy Zoltán: Takáts Sándor emlékére
A harmincas évek derekán Vozári költészetében észrevehető ha.igváltás ment végbe. Csökkentek az áttételes ábrázolás, az irónia, a szatíra és a groteszk eszközei, s a költői mondanivaló közvetlenebb, realisztikusabb kifejezése lépett előtérbe. Olyan hangváltás volt ez, amelyet a fokozódó fasiszta veszély hatására a humanista felelősségtudat alakított ki, és amelyben a költő művészi ereje tovább érvényesült. Életében is csakhamar döntő változásokra került sor. A bohémnak és epikureusnak tartott költő és újságíró Csehszlovákia hitlerista megszállása után Lengyelországon át a Szovjetunióba menekül, s ott a polgári irodalmi életben egyaránt fontos megbízatásokat, feladatokat teljesít. Versei a magyar emigráns írók moszkvai lapjában, az Űj Hangban jelennek meg, s Vagy-vagy című verskötetét 1944-ben a moszkvai Idegennyelvű Irodalmi Könyvkiadó adja ki. 1939 és 1945 közötti életszakaszának jelentős mozzanata az önálló Csehszlovák Brigádba való belépése és a belgorodi, illetve szokolovi csatákban való fegyveres részvétele. A felszabadulás után Vozári Budapesten telepedett le, és visszatért kedvelt mester ségéhez, az újságíráshoz. Egyideig a Szabad Nép szerkesztőségében dolgozott, 1947-től 1959-ig a Magyar Távirati Iroda (MTI) tudósítójaként Prágában, Berlinben és Bécsben tevékenykedett, 1960 és 1966 között pedig a Népszava külpolitikai rovatát vezette. Felelős beosztásai mellett a költészethez sem lett hűtlen, bár mennyiségileg megapadtak a versei, és új kötete egészen 1972-ig nem jelent meg. 1972 elején kiadott verskötetét (Varázslat nélkül), melyet Sándor László kezdeményezésére és előszavával a Szépirodalmi Könyvkiadó gondozott, azért tartjuk új verskötetnek is, mert a régi csehszlovákiai kötetekből nyújtott válogatás mellett bőséges ízelítőt ad azokból a versekből, amelyek 1935 után — itthon, a Szovjetunióban, majd a felszabadulás után Magyarországon — születtek. Egyik nekrológban azt olvastuk, hogy műfordítás kötete a nyomdában van. Ez azért érdekel bennünket különösebben, mert műfordítói tevékenysége is még itt nálunk, szlovák és cseh költők fordításával bontakozott ki. Fájlaljuk, hogy Vozári Dezső olyan rövid ideig örülhetett a válogatott kötetének, és a fordításaiból összeállított gyűjtemény megjelenését már nem érhette meg. Bennünket ez a két kiadvány hozzásegít ahhoz, hogy költői portréját az eddiginél teljesebben és árnyaltabban rajzoljuk meg, s ezáltal emlékét hatékonyabbá, élőbbé tegyük. Turczel Lajos Takáts Sándor emlékére Regionális történetírásunknak egy mindmáig kellően nem értékelt kiválósága Takáts Sándor, aki a tárcairodalomtól kezdve az oknyomozó történeti kutatásokig a história minden műfajában maradandót alkotott. Indulása a századfordulóra esik. Kortársa volt Jókainak, Mikszáthnak és Károlyi Árpádnak, a jeles histórikusnak, akihez baráti szálak fűzték. Pályafutása és életműve egy önzetlen, csak a tudományért, nemzetéért dolgozó és alkotó tudós életéről tesz tanúbizonyságot. Páratlan gazdagsággal és szívesen tárja fel szülővárosának, Komáromnak a történetét, s el-elidőzik a csallóközi pákászok, halászok és egyéb vízi emberek világában. De egy jókora kerülővel a gazdaságtörténethez is eljut, s értekezéseket ír a magyar- országi sörgyártás és üvegipar múltjáról. Takáts Sándor műveit lapozgatva az olvasó érzi, hogy a szerző minden idegszálával otthon van e roppant szövevényes tudomány világában, s valóban érzékelteti, hogy erőfeszítéseit a maga gyönyörűségére tette. Ezt a megállapítást egyébként ő maga, a tudós tanár is igazolja. 1925-ben, amikor negyvenéves munkásságának elismeréséül másodosztályú érdemrenddel tüntették ki, melyet Zsitvay, a képviselőház elnöke lelkes szavak kíséretében nyújtott át, Takáts a maga ismert szerénységével többek között ilyenformán hárította el magától az ünneplést:
