Irodalmi Szemle, 1971
1971/10 - HAGYOMÁNY - Szatmári István: Szenczi Molnár Albert, a nyelvtudós
Szenczi Molnárnak a nyelve, nyelvhasználata elsősorban mégsem a grammatikája révén hatott, hanem a szinte számtalan kiadásban s a viszonyokhoz képet bizonyára mindig nagy példányszámban, századokon keresztül megjelent művei révén. Mindjárt hozzá kell azonban tennünk, hogy nagy műveiben — különösen a zsoltárfordításban és a vizsolyi biblia új kiadásában — nemcsak saját nyelvének a hatásával kell számolnunk, hanem a Károliéval is, sőt a bibliában elsősorban azzal. A Károli-biblia nyelve roppant befolyással lehetett rá gyermekkorától kezdve: ez volt az egyetlen, példatára külföldi munkálkodása idején; zsoltárfordításában igyekezett átmenteni Károli szövegét (vö. Horváth János, A reformáció jegyében. Bp., 1953. 329): a vizsolyi biblia nyelve csaknem sérthetetlen volt számára még az „egyengetés, jobbítás“ közben is stb. Mindamellett a zsoltárok nyelve és stílusa mégiscsak a Szenczi Molnár Albert nyelve és stílusa, és — amint utaltam rá — az a változtatás sem lényegtelen, különösen az irodalmi nyelv alakulása szempontjából, amelyet elvégzett a vizsolyi biblián. Szótárai életében háromszor, halála után kétszer jelentek meg. — Zsoltárai csak a XVII. században mintegy 30 kiadásban láttak napvilágot, s a későbbi kiadások száma is egy évszázad alatt meghaladja a 40-et (elterjedt nemcsak a reformátusok, hanem az unitáriusok s más felekezetek körében is; vö. Szabó T. Attila, Kéziratos énekeskönyveink és verses kézirataink a XVI—XIX. században. Zilah, 1934. 25—30). — A teljes vizsolyi biblia — amelynek az eredeti szövegén jóllehet Szenczi Molnáron kívül századokon keresztül sokat javítottak, módosítottak, de amely sajátos nyelvi és stiláris jellegét mégiscsak megőrizte — 1940-ig 100-szor hagyta el a nyomdát, s hogy a lényegében azonos nyelvű és stílusú zsoltárokkal együtt mennyire népszerű volt és menynyire hathatott a magyar nép nyelvére, beszédére, azt legjobban mutatja az a tény, hogy a többek között számos szó és szólás került át a Károli-bibliából népünk nyelvébe (vö. Csűry Bálint: Károli bibliafordításának nyelvi hatásához. MNy. XXXVI, 238—48, ill. Károlyi Emlékkönyv. Bp., 1940. 112—22), és hogy sok költőnk, prózaírónk (Csokonai, Arany, Tompa, Ady, továbbá Oláh Gábor, Tóth Árpád, Aprily Lajos, Szabó Lőrinc stb. ill. Kemény Zsigmond, Tolnai Lajos, Móricz Zsigmond, Kodolányi János stb.) nyelvén is ott a nyoma a vizsolyi bibliának (vö. Juhász Géza: Károlyi és költészetünk. Károlyi Emlékkönyv 123—40; a Károli-biblia fogadtatására, bírálataira, hatására vö. még Horváth János i. m. 326—9). (Csak legalább zárójelben hadd utaljak arra, hogy mi jellemzi nagyon röviden Szenczi Molnár Albert stílusát: az ízes és mindig találó szavak, kifejezések, egyszóval a keresetlenség. Nem véletlen hát, hogy Szenczi Molnár realista stílusának, költői és prózai nyelvének az Irodalomtörténet Balassi Bálint és Zrínyi Miklós között az első helyet jelölte ki!) — Végül a maguk korában népszerűek voltak Szenczi Molnár posztillái, imádságos könyve stb. s — elsősorban a prédikátorok körében — Kálvin Institutio-j&nak fordítása. Vajon minek köszönhető Szenczi Molnár Albert nyelvi hatása? Ügy gondolom, mindenekelőtt annak, hogy a Károli örökét folytatva — sőt talán nem túlozunk, ha azt mondjuk: továbbfejlesztve — a korábbi nyomtatványok z-ző nyelvjárása helyett az é-ző, illetve az ö-zővel szemben az e-ző beszédmódot választotta, és egy táji szélsőségektől mentes, ugyanakkor több nyelvjárás jelenségeit magában foglaló, kiegyenlítettebb, normalizálódni és egységesülni kezdő nyelvhasználati típust teremtett. Az elmondottak alapján — a deákok kialakította nyelvhasználat mellett — valahol itt (vagy itt is) kell keresnünk mai irodalmi és köznyelvünk bölcsőjét, induló, kezdeti szakaszát. Végezetül pedig maga Szenczi Molnár Albert, az ember példa lehet számunkra ma is a szülőföld és az anyanyelv szeretete, a tanulni és tudni akarás, egyáltalán az emberség dolgában. így tartsuk meg őt továbbra is emlékezetünkben!
