Irodalmi Szemle, 1971
1971/10 - HAGYOMÁNY - Szatmári István: Szenczi Molnár Albert, a nyelvtudós
Ma is követendő jellemvonásai között megemlíthetjük még hallatlan tanulni, tudni vágyását; páratlan szerénységét és utoljára, de nem utolsósorban: emberségét, kedvességét, derűs egyéniségét, amely nagyban hozzájárult ahhoz, hogy mindenütt hamar megszerették: németek és franciák, svájciak és olaszok, protestánsok és katolikusok egyaránt... Hogy most már közelebbi tárgyunkra térjek át: lássuk, mi jellemezte Szenczi Molnár Albertet, a nyelvtudóst? Az eddig felsorolt vonásokon kívül mindenekelőtt az alapos felkészültség, a problémák biztos meglátása, a legalkalmasabb módszerek fölfedezése és biztos kezelése, továbbá a tudós önérzete, ugyanakkor alázata is, a páratlan szorgalom és kitartás stb. Így érthetjük meg, hogy rövid és zaklatott életében is olyan sokat, olyan kiválót és olyan maradandót alkotott. A magyar szavak és kifejezések eredetének, történetének kutatója nem nélkülözheti szótárait; nyelvtana nélkül hiányosak volnának XVI—XVII. századi grammatikai ismereteink; szép zsoltárai és bibliafordítása hiányában talán ma más lenne irodalmi nyelvünk; stb. Gazdag élet tehát a Szenczi Molnár Alberté, amely nem zárult le a kolozsvári házsongárdi temetőben ... Hadd említek meg hát néhány érdekességet, illetőleg a ma felé mutató vonást nyelvészeti munkáiból, általában ez irányú tevékenységéből, és hadd szóljak arról is, hogy milyen mértékben járult hozzá irodalmi nyelvünk kialakulásához. A. Szenczi Molnár Albert szótárainak a jelentőségét mi sem mutatja jobban, mint az, hogy az 1604-ben megszerkesztett és kiadott magyar-latin rész első és egyetlen enemű munka maradt egészen a XIX. századig. Egyéniségére is rávilágít, ahogyan megérik benne a szótárírás gondolata. Már szinte gyermekkorában észrevette, hogy iskoláinkban nincsenek megfelelő tankönyvek, s különösen hiányzik egy megfelelő latin-magyar szótár (1. Latin-magyar szótára 1604-i kiadásának előszavában). Azután Göncön, Károli Gáspár körében többször fültanúja nyelvészeti, etimológiai fejtegetéseknek, vitatkozásoknak (1. ugyanott). A legerősebb és immáron elodázhatatlan indíttatást azonban Kassán, magántanítóskodása közben kapja, amikor Dasypodius strassburgi professzor latin-német és német-latin szótára a kezébe kerül: „Dictionarium Petri Dasypodii Latino Germanicum et vice versa Ger- manico Latinum, cum primum Cassoviae puer vidissem, ingemui derepente, quod nos Vngari tali thesauro ut videbatur, destitueremur. Cujus imago postea semper inhaesit atque obversata est animo meo". (Vagyis: „Amikor Dasypodius Latin-német és Németlatin szótárát Kassán mint fiatalember először megláttam, hirtelen felsóhajtottam: amint látszik, mi magyarok ilyen kincsnek híjával vagyunk. Ennek a képe aztán befészkelte magát a telkembe, és mindig a szemem előtt lebegett.“ A Latin-magyar szótár előszava.) Tehát tanulói és tanítói gyakorlatában vette észre legelőször a szótár szükségességét, s tulajdonképpen már ekkor megfogadta, hogy meg fogja írni a latin-magyar és magyar-latin szótárt. Meg is tette, és — mint céloztunk rá — nem akármilyen fokon. Emeljük ki még azt is, hogy a Latin-magyar szótár előszava fontos helyesírási megjegyzéseket tartalmaz. Itt mondja el tudniillik Szenczi Molnár — az idegenekre is gondolva —, hogy hogyan jelöli a magyar hangokat. A hagyományok révén kialakult helyesírási szokás tiszteletben tartására utal mindjárt az első mondatával, majd a továbbiakban a régi és korabeli magyar helyesírás ismeretében s több idegen (héber, német, lengyel, cseh stb.) helyesírási eljárást mérlegelve foglal állást saját gyakorlata s elvei mellett (pl. a cs hanggal kapcsolatban arra utal, hogy mások eh, cs, ts jelölésével szemben — a lengyelre és csehre hivatkozva — a cz-s írásmódot fogadja el, s rámutat — szintén jő érzékkel —, hogy a mi cs hangunk azonos a német nyelv tfch-sel jelölt hangjával), — és ezzel mintegy a mai úgynevezett kontrasztív (összevető) nyelvtanoknak válik a korai előfutárává. (A szótárakra vonatkozólag 1. még Melich János, A magyar szótárirodalom. Bp., 1957.) B. Szenczi Molnár Albert munkái közül — különösen a nyelvtudomány számára — a szótárakéhoz hasonló fontosságú (ha nem fontosabb a grammatika (Novae Gramma- ticae Ungaricae... Libri duó. Hanoviae, 1610.). Ez ugyanis egyrészt az első teljes, mondattannal is foglalkozó magyar nyelvtan; másrészt az első, csak a magyar nyelvtant tárgyaló s annak az érdekeit szem előtt tartó grammatika. Bár Szenczi Molnár
