Irodalmi Szemle, 1971

1971/5 - Duba Gyula: Nemzedékek

Néhány évig rendszertelenül működik, de 1924-ben Vékony István (Jónás öccse) lesz a titkár, új igazolványokat kapnak (Bakai Istváné a 30276. számú, 1924. X. 1-én kiállítva), s a szervezetnek már 37 tagja van. Később 53 tagjuk lesz, és 1928-ban a Kommunista Párt győz a községi választásokon, Györgyi Lajos a falu kommunista bírója lesz. Ám a döntő mozzanat, amely a falu valóságára is visszahat, a következő: a kommunista gondolkodás és erkölcs helyet kapott a falu világképében és politikai alapállásában, s a kommunisták a közgondolkozás elismert tényezőivé váltak. Nem mintha mindenki kommunista módra gondolkodott volna, de úgy vélem, hogy becsülték, elismerték és igaznak tartották ezt a gondolkozást, a politikában meg egyenesen-irányadónak fogadták el, és nem feszültek ellene, hanem szembesítették vele a maguk valóságát. A kor lehetővé tette a véleményegyeztetést: apám, a gazdalegény együtt kubikolt Bakai Istvánnal és Kulcsár Bélával a környék vízszabályozási munkálatain, s a közös munka élménye és tudata, emberi közösségteremtő ereje elmosta a közöttük levő valóságkülönbségeket. Hát még ha ezek a külön valóságok — szlovenszkói magyar földmunkásvalóság, szlovenszkói magyar parasztvalóság — alapvető közös jegyeket viselnek! A gazdasági válság majdnem egyként sújtott proletárt és kisparasztot, s ha ráadásul magyarok voltak — Szlovenszkón! —, gondjaik közös tőről fakadtak, és közös reakcióra késztették őket. Ma úgy látom, hogy akkor a kommunisták joggal képviselték és vezették a falumat, s ezt a falu később sem felejtette el. Amikor Bakai István hazaérkezett Spanyolországból — 1941 tavaszán —, a párt már megszűnt, illegalitásban sem létezett, s amikor a közigazgatási szervek, a kakastollas csendőrök a „spanyolos“ után érdeklődtek, a falu bírója, Öreg Harangozó Sándor nem adta ki őt, igazolta illetőségét, s nem engedte elvinni még vizsgálati fogságba sem. Pedig kockázatot vállalt azzal, hogy védi. Más sem jelentette fel, a falu politikai erkölcse jóváhagyta, hogy harcolt az elveiért. A faluközösség magától értetődően visszafogadta és megvédte.

Vékony Jónást — kamaszfejjel — én is úgy ismertem, mint sokat olvasó, gondolkodó és vitatkozó kedvű embert. Ma is olvas — az Irodalmi Szemlét is járatja —, érdeklődik a közélet iránt, bár már nem vesz részt benne, mindenről önálló véleménye van, s hozzá kell tennem, hogy politikai véleménye. Ügy is mondhatnám, hogy a politikai szempontok felől közelíti meg az életet. Ű a falum mozgalmi múltjának az „emlékezete“, István bátyám ezt így mondja: Jónás jobban tudja, ő mindenre emlékszik ...! Igen, a másik veteránban is a közéleti igazságkeresés szenvedélye dolgozott. S ez a szenvedély a pártmunka keretei között új ismeretek szerzésére késztette őt, vitában kellett meggyőzni, legyőzni az ellenfelet. Bárhol folyhattak a viták: munka közben, a kubikolás- nál, ebédszünetben, a kocsmában, a „hajlókban“ bor mellett, vagy a képviselő-testületben, a falu közösségi élete egyetlen állandó vitaalkalom. Talán éppen ez a permanens véleménycsere és beszélgetési lehetőség kovácsolja egységessé a faluközösségeket és embereit. (Ma már ez is változik, de itt a múltról van szó, s ezen belül is az én falumról.) Belső törvényszerűségeik és értékrendjük szerint éltek, a külső hatásokat idegenként kezelték és fenntartásokkal fogadták.

Vékony Jónásnak még egy „pártalapítás“ jutott osztályrészéül. 1949. november elején (éppen akkor tért vissza Csehországból, a deportálásból) a járási pártbizottságra hívták, és közölték vele, hogy Bratíslavába küldik egy konferenciára. Ott találkozott újra Major Istvánnal, Major Sándorral és több régi ismerősével, a CSEMADOK alakuló közgyűlésén. Hazajövet megalakította a faluban a CSEMADOK helyi szervezetét, Szűcs Ernő keresztapám (meghalt) lett az elnöke.

S itt olyan epizód következik, amellyel a veterán kommunisták és nemzedékem életérzésének vázlatos összehasonlítása csattanósan zárulhat. Vékony Jónás meséli, hogy amikor 1950-ben újra beadta jelentkezési ívét a pártba, az iratokhoz természetes részletes életrajzot is csatolt. Aztán várt, várt... Sokáig várt, nem jött válasz, majd egyszer visszakapta a papírjait. Mellékelt levélben figyelmeztették, hogy az ív kitöltésénél lényeges alaki hibát vétett: nem írta be, miért akar a párt tagja lenni! Belépését meg kell indokolnia. A két veterán nevet a történeten, s a nevetésükben van valami jóindulatú megértés és elnézés. Én pedig nem tudok nem arra gondolni, hogy valaki az én nemzedékemből kérdezte meg Vékony Jónást, hogy miért akar kommunista lenni, és ... kényelmetlenül érzem magamat.