Irodalmi Szemle, 1971

1971/10 - Ruttkay György: Egy aktivista festő vallomásai

Ma, amikor zászlós társammal délelőtt a szomszédos Bar nevű városkába átgyalogoltunk, az eddig megfigyeltnél élénkebbnek, mozgalmasabbnak találtuk ezt az ősi francia települést. Mindjárt az első utcatorkolatból két kisfiú szaladt felénk, és diadalmasan lobogtattak egy-egy piros-fehér-kék színű zászlócskát. Az utcákon, tereken embercsoportok verődtek össze izgalmas beszélgetésre, s amikor — egyenruhában — elhaladtunk mellettük, fürkésző tekintettel néztek felénk, és elhallgattak. Ezek a megfigyeléseim — naplóm szerint is — azt tételezték fel, hogy a francia-német kevere- désű lakosság titkos vágya — legalább többségében — a Franciaországhoz való visszacsatolás volt. A látszólag csupán kedvtelésből fütyörésző gyerekek a Marseillaise ütemére lépkedtek, s a városka eddig tapasztalt szelíd hangulatát valami forradalmi láz feszítette önérzetessé.

Lakásomba érve frissen, élményittasan rajzolni kezdtem. De ismét nem a tájat, az elzászi ősz opálos színszőttesét fogalmaztam festménnyé, hanem a ceruza fehér-fekete szélsőségében igyekeztem kifejezni és lerögzíteni azt, amit ma láttam. Vagyis azt a lelki feszültséget, ami az emberek külső magatartása mögé rejtőzve, robbanásra készen figyeli a közeli jövő eseményeit.

így született meg „Ütközet“ című, alig másfél tenyérnyi nagyságú ceruzarajzom.

— A rajz lényege: a formaellentét. — Témája: az ellentétek ütköződése. A konkrét valóságot igyekszik kifejezni anélkül, hogy annak vizuális képét tükrözné.

Ezt a rajzomat még Gertweilerbői elküldtem Kassáknak, akinek tetszett, és a Mában közölte is. Talán — legalább ma úgy érzem — ez volt az első valódi aktivista művem. Akkor ezt a rajzomat szerettem legjobban. Sajnos, az eredeti rajz azóta elveszett, és csak a Ma reprodukciója őrzi emlékét.

Gertweiler, 1918. november 10.

1918. november 27.—december 5.

November 27-én két ütegtársammal együtt egészségesen elhagytuk a tübingeni klinikát. Mivel ütegünk — mint értesültünk — Ulmbgn bevagonírozott, mi csak mint egyéni utazók kaptunk menetlevelet. Felhasználtuk ezt a kedvező alkalmat, és Münchenben megszakítottuk utunkat. Eredetileg pár napot szerettünk volna ott tölteni, de az egyik kávéházban szórakozó honvéd tábornok és tisztjei felelősségre vontak azért, hogy ütegeinktől elszakadva utazunk hazafelé, és keményen München elhagyására és az állomáshelyünkre való visszatérésre utasítottak.

Érsekújvárott, ahol a 37-es honvéd tüzérosztály állomásozott, és ahová a háború alatt helyeztek át a kassai 27-es közöstüzérektől, leszereltünk, és boldogan utaztam haza Kassára.

1918. december 5-én reggel — hosszú távoliét után — bekopogtam szüleim kassai lakásának ajtaján. Azt reméltem, hogy hosszabb ideig otthon maradhatok, és rendezem pályaválasztásom még mindig tisztázatlan problémáját. A sors azonban másként akarta, mert — váratlan eseményként — 1918. december 26-án cseh csapatok vonultak be Kassára. Ez a körülmény döntően befolyásolta jövőbeli terveimet, mert mint tartalékos zászlós, az első hónapok politikailag rendezetlen viszonyai között nem maradhattam otthon.

De nemcsak ezért, hanem még Inkább azért, mert ifjúkorom óta építészmérnök szerettem volna lenni, s ezt a tervemet a világháború meghiúsította, most élve azzal a lehetőséggel, hogy a műegyetem első évfolyamára 1919 januárjában is érvényesen lehetett beiratkozni a hadviselteknek, 1919. január 2-án vonatra ültem, és ismét elutaztam hazulról. Elutazásom előtt még két levelet kaptam Kassáktól, amelyek jellemzően mutatnak rá akkori művészi törekvéseimre, éppen ezért mindkettő teljes szövegét ide iktatom:

„Igen tisztelt Uram, — már két levelet írtam Önnek, amelyekben értesítettem, hogy a 4 rajzot (tehén, munkások, parasztasszony és önarckép) megkaptam, és mind a négy nagyon tetszik nekem. Legjobban a munkások, és legkevésbé a tehén. Ezt azért írom le újból, mert úgy látom a soraiból, hogy előbbi leveleimet nem kapta meg. Legutóbbi küldeménye, az ütközet témájú rajz szintén nagyon szép, és örülök annak a koncentráló egyszerűségnek, amit itt már nagyon szépen érvényesít. Csak dolgozzon. — Dől-