Irodalmi Szemle, 1971

1971/1 - FIGYELŐ - Bessenyei György: Barta Lajos: Árnyak a hídon

Barta Lajos: Árnyak a hídon

lSzépirodalmi Könyvkiadó, Budapest 19701

„Ezen a lelki kapun át, mely körül a korral való ellentmondásban ilyen szellemi ájtatosságok fénylenek, nyílik kite- kintetés arra a történelmi mezőre, ahol a szlovák és a magyar nép lelke keresi egymást.“ Emil B. Lukáíí és Ady Endre kapcsolatát tárgyalva írta e sorokat Barta Lajos. De mi is jellemezhetjük vele az ő életművét. Nemcsak életének jelentős szakaszát töltötte Szlovákiában, hanem ez a gondolat vezette Budapesten és Londonban egyaránt, ez hatotta át írásait, szerkesztői, irodalomszervezői tevékenységét. Forradalmár volt. Abból a bolyból indult, mely a századelő Magyarországának idillikus, önelégült, holnapra nem tekintő világában nemcsak meg merte látni, hanem ki is merte mondani Ady, Móricz s a többi nagyok igazát. Novelláskötetéről maga Ady nyilatkozott így: „Pompás könyv e pompát- lanul szomorú időben, s minden művészete mellett olyan aktuális (nehogy Barta zokon vegye), mint egy jó vezércikk.“ Ady kritikáiban is helyes nyomon járt. Azzal, hogy utalt Barta írásművészetének a valósággal való közvetlen és termékeny kapcsolatára. Elsők között rajzolta meg az öntudatos forradalmár, az agitátor alakját a magyar irodalomban. Napjainkig sem kellően méltatott drámái pedig szervesen illenek bele azokba a sajnálatos módon félbeszakadt törekvésekbe, melyek a polgári közönség ízlését — vagy inkább ízléstelenségét — kiszolgáló, futószalagon készült drámákkal szemben a népélet realista bemutatását tűzték ki célul. De ennek a közvetlen kapcsolatnak, e népre hangosságnak megvolt a maga nagyon is kézzelfogható alapja. Barta Lajos már 1919 előtt is számos lapnál dolgozott, s nem egy cikksorozatot írt a bihari parasztság, a kárpátaljai nép alig leírható nyomoráról, a Monarchia hivatalnoki apparátusának gátlástalan visszaéléseiről. De nemcsak azt írta meg, hogy a Schön- bornok uradalmaiban háromszor vetnek, de egyszer sem aratnak, mert az elkobzott Rákóczi-birtok osztrák urai számára fontosabbak a vaddisznók és a szarvasok, mint a mérhetetlen javakat kitermelő parasztok. Ady módján következtetett tovább: „Láttam embereket, kiknek lelkiségén szarvascsordák és vaddisznó- falkák tipornak." Test és lélek nyomorúsága, kiszolgáltatottsága. „Az ispán uralom nem tűri a gyomorkorgást, s nem tűri a lélek éhségét" — írta Ady. Magától értetődő, hogy ez az író — aki elsőként ismerte fel Lenin jelentőségét a magyar írók közül — teljes energiájával vetette bele magát a forradalomba. Darabokat írt, lapokat szerkesztett. S így érthető, hogy a bukás után hontalanná vált. Egész tevékenysége átalakult. Nemcsak, s nem elsősorban a megváltozott körülmények hatására-nyomására. Hanem azért, mert felismerte s elfogadta azt a feladatot, amit a forradalmár-lelkiisme- ret diktált: az emigráns irodalom egyik

— ha nem éppen „a“ — legbuzgóbb szervezője lett. (Bár — s ez sem tekinthető véletlennek: ekkor írta legjelentősebb regényét, a Gyár at.) Nemcsak az egyik legjelentősebb marxista kultúrpolitikai lap, az Oj Szó megteremtése és szerkesztése fűződik nevéhez, hanem az írók Kiadóvállalatának megalapítása is. Hogy ezek a vállalkozások hol anyagi nehézségek, hol a politikai nyomás következtében rendre megbuktak, az Barta Lajost „nem zavarta“. Újra kezdte másodszor, tizedszer. A természettudományok törvényszerűségével találkozva lett társuk a sarlósoknak. Balogh Edgár így jellemezte tevékenységét: „Hogyne lennék neki hálás mind a mai napig, amikor képes volt éjjelente az utolsó bécsi villamosról is lemaradni, de vitát abba nem hagyott, amíg a helyes, az igaz ki nem derült." Ennek a napjainkig fel nem mért, áldozatos életnek a terméséből ad — sajnos, kevéske — ízelítőt ez a kötet. De a válogatás a kis terjedelmen belül sikerültnek mondható, mert a lehetőségekhez mérten elég sokszínűén mutatja be Barta Lajos tevékenységének jellegét, érdeklődésének irányát. Vezércikk, tárca, színikritika, irodalmi bírálat, megemlékezés, tanulmány rendre megtalálható benne. Ami a műfaji határokat áttörve közös bennük, az Ady politikai vonalának következetes folytatása. Rá hivatkozik a fehérterror bírálatánál, a közép-európai népek egymásra utaltságának kifejtésénél. Ezért üdvözli lelkesen Emil B. Lu- káč Ady-fordításait, s figyelmeztet megoldandó feladatainkra, s azért ad maga- biztosságot nyújtó távlatokat: „Miért nem