Irodalmi Szemle, 1971

1971/1 - FIGYELŐ - Bessenyei György: Barta Lajos: Árnyak a hídon

Barta Lajos: Árnyak a hídon lSzépirodalmi Könyvkiadó, Budapest 19701 „Ezen a lelki kapun át, mely körül a korral való ellentmondásban ilyen szel­lemi ájtatosságok fénylenek, nyílik kite- kintetés arra a történelmi mezőre, ahol a szlovák és a magyar nép lelke keresi egymást.“ Emil B. Lukáíí és Ady Endre kapcsolatát tárgyalva írta e sorokat Bar­ta Lajos. De mi is jellemezhetjük vele az ő életművét. Nemcsak életének jelen­tős szakaszát töltötte Szlovákiában, ha­nem ez a gondolat vezette Budapesten és Londonban egyaránt, ez hatotta át írá­sait, szerkesztői, irodalomszervezői tevé­kenységét. Forradalmár volt. Abból a bolyból indult, mely a századelő Ma­gyarországának idillikus, önelégült, hol­napra nem tekintő világában nemcsak meg merte látni, hanem ki is merte mondani Ady, Móricz s a többi nagyok igazát. Novelláskötetéről maga Ady nyi­latkozott így: „Pompás könyv e pompát- lanul szomorú időben, s minden művé­szete mellett olyan aktuális (nehogy Barta zokon vegye), mint egy jó vezér­cikk.“ Ady kritikáiban is helyes nyomon járt. Azzal, hogy utalt Barta írásművé­szetének a valósággal való közvetlen és termékeny kapcsolatára. Elsők között rajzolta meg az öntudatos forradalmár, az agitátor alakját a magyar irodalom­ban. Napjainkig sem kellően méltatott drámái pedig szervesen illenek bele azokba a sajnálatos módon félbeszakadt törekvésekbe, melyek a polgári közönség ízlését — vagy inkább ízléstelenségét — kiszolgáló, futószalagon készült drámák­kal szemben a népélet realista bemuta­tását tűzték ki célul. De ennek a köz­vetlen kapcsolatnak, e népre hangosság­nak megvolt a maga nagyon is kézzel­fogható alapja. Barta Lajos már 1919 előtt is számos lapnál dolgozott, s nem egy cikksorozatot írt a bihari paraszt­ság, a kárpátaljai nép alig leírható nyo­moráról, a Monarchia hivatalnoki appa­rátusának gátlástalan visszaéléseiről. De nemcsak azt írta meg, hogy a Schön- bornok uradalmaiban háromszor vetnek, de egyszer sem aratnak, mert az elkob­zott Rákóczi-birtok osztrák urai számára fontosabbak a vaddisznók és a szarva­sok, mint a mérhetetlen javakat kiter­melő parasztok. Ady módján következ­tetett tovább: „Láttam embereket, kiknek lelkiségén szarvascsordák és vaddisznó- falkák tipornak." Test és lélek nyomo­rúsága, kiszolgáltatottsága. „Az ispán uralom nem tűri a gyomorkorgást, s nem tűri a lélek éhségét" — írta Ady. Ma­gától értetődő, hogy ez az író — aki elsőként ismerte fel Lenin jelentőségét a magyar írók közül — teljes energiájá­val vetette bele magát a forradalomba. Darabokat írt, lapokat szerkesztett. S így érthető, hogy a bukás után hontalanná vált. Egész tevékenysége átalakult. Nem­csak, s nem elsősorban a megváltozott körülmények hatására-nyomására. Hanem azért, mert felismerte s elfogadta azt a feladatot, amit a forradalmár-lelkiisme- ret diktált: az emigráns irodalom egyik — ha nem éppen „a“ — legbuzgóbb szer­vezője lett. (Bár — s ez sem tekinthető véletlennek: ekkor írta legjelentősebb re­gényét, a Gyár at.) Nemcsak az egyik legjelentősebb marxista kultúrpolitikai lap, az Oj Szó megteremtése és szerkesz­tése fűződik nevéhez, hanem az írók Kiadóvállalatának megalapítása is. Hogy ezek a vállalkozások hol anyagi nehéz­ségek, hol a politikai nyomás következ­tében rendre megbuktak, az Barta Lajost „nem zavarta“. Újra kezdte másodszor, tizedszer. A természettudományok tör­vényszerűségével találkozva lett társuk a sarlósoknak. Balogh Edgár így jellemez­te tevékenységét: „Hogyne lennék neki hálás mind a mai napig, amikor képes volt éjjelente az utolsó bécsi villamosról is lemaradni, de vitát abba nem hagyott, amíg a helyes, az igaz ki nem derült." Ennek a napjainkig fel nem mért, áldo­zatos életnek a terméséből ad — sajnos, kevéske — ízelítőt ez a kötet. De a vá­logatás a kis terjedelmen belül sikerült­nek mondható, mert a lehetőségekhez mérten elég sokszínűén mutatja be Bar­ta Lajos tevékenységének jellegét, ér­deklődésének irányát. Vezércikk, tárca, színikritika, irodalmi bírálat, megemléke­zés, tanulmány rendre megtalálható ben­ne. Ami a műfaji határokat áttörve kö­zös bennük, az Ady politikai vonalának következetes folytatása. Rá hivatkozik a fehérterror bírálatánál, a közép-európai népek egymásra utaltságának kifejtésé­nél. Ezért üdvözli lelkesen Emil B. Lu- káč Ady-fordításait, s figyelmeztet meg­oldandó feladatainkra, s azért ad maga- biztosságot nyújtó távlatokat: „Miért nem

Next

/
Oldalképek
Tartalom