Irodalmi Szemle, 1971
1971/10 - Gál Sándor: Két vers
Gál Sándor lábnyomok szekérnyomok robbanás föld-tölcsére megfagyott szemek a havon a havon minden a havon a vér és a kéz és a lópaták emléke a szél vágtatásáhan kettétört jávorfa a füstöt ne is emlegesd öreg a szemeket mondd mit láttak a szemek a sárkány miyen volt azt meséld és a füveket hogy viselkedtek a füvek a száraz bogáncs-kórók és a cinkék őket emlegesd a sereg galambot hova tűntek hová merre szállt mindaz minek szárnya volt s mivé lettek a barmok disznók a többi négylábú állatok s a szerszámokról beszéljen kezed a kasza eke mit csinált a lapát nyele hova lett öreg ha szólsz a sárkány hét fejét idézve erről is beszélj nekem és az utakról vagy arról ami út volt azt mondd ami valahová vezetett mert lásd bennem csak a sárkányfog harapása él a fájdalom ez volt talán a cél érted-e hogy bennem más most a sző a szél a szerelem te kimondtál mindent én semmit sem ismételhetek nem látod hogy ez már az őrület hogy nincs tovább te voltál én vagyok örökségem a tagadás hát nem furcsa ez nézem az öklöm előttem hever a tiéd sárkányt ölt az enyém mit tegyen esik a hó a végtelen síkok felfénylenek állnak mozdulatlanul a fák hegyek bennem ütköznek a keresztutak és felszakad öt láthatatlan sebem megölhet így bármelyik hajnal van-e válaszod erre mit felelsz hoztál-e egy kész mondatot egy sort egy hangot el tudod-e mondani milyen ízű volt a győzelem mert tudom te győztél de nekem mi maradt tested megfoghatatlan árny-vonala pergamen-színű játék s látomásnak a fölhasadt föld testembe fúródó vas fájdalma éjszaka csend körUlzáró falak várakozás magány utaim a hegyek havas birodalmában határok oszlopok folyók jeges vonulás idő és időtlenség hitem fellazult pillérei minden minden itt hever bennem befejezetlenül dalok l bükkfa kérgén tapló öreglegény bütyke izzasztottam menyecskét lehetek rá bUszke két karja hátamon két lába az égen szivárvány sugárzás tükrös messzeségben aranykazal zizzen ezüst nyárfa hajlik csikókedvem szelídül mire meghajnallik 2 megölelt az erdő újra virág lettem szélhordta harmatban megpördült a kedvem reggelig virulok esteiig hervadok harmathozó szélnek selyem hímport adok 3 letörtem magamról szél pörget az égre keresem a jobbik kedvem merre fussak érte erdő eltakarta mély tó elrejtette seholsincs szeretőm kertjébe ültette reggel levelet hajt délre kivirágzik esti hervadásban ugyancsak hiányzik monológ
