Irodalmi Szemle, 1971
1971/1 - HAGYOMÁNY - Nagy Miklós: Jókai, cívis Komáromiensis
reformátusoké 1788-ban). A 18. századi várost sújtó katasztrófák után mekkora a virágzás a napóleoni háborúk alatt és után! Hadiszállítók milliói vakítanak, aranyemberek csigásorrú hajói a Dunán, szerb-magyar hejehuja vendéglőben, kávéházban; és hogy a komoly múzsának is áldozzanak: közel 4000 kötetes téka nyílik Kultsár István hagyatékából a megyeház termeiben. Ez a föllendülés a polgárság szorgalmának, élelmességének köszönhető. 1051 mesterember dolgozott a 18. század végi Komáromban, köztük Bécsig, Belgrádig, Gáláéig úsztató hajósok. Közel ide a Nyugat s Kelet egyaránt, de a komáromi cívis a nyugati civilizációtól akar tanulni, ezért hozza létre 1807-ben Magyarország első biztosító társulatát, a hajókármentő társaságot,1 majd 1836-ban kaszinót avat Pozsonyt megelőzve, 1845-ben pedig már a város „szépítési alapszabályain“ töri a fejét. Mindez nagyon jól magyarázza költőnk iparosodás utáni vágyát, azt a féltő, eszményítő szeretet, amellyel munkáinak hazafias polgáralakjait megrajzolta. Tímár Mihály, a Brazíliába exportáló s a fél világgal levelező kalmár — amint ezt Eötvös Károiy óta tudjuk — legalább részben Domonkos János, 19. század eleji rácmagyar komáromi milliomos égi mása. Am mellette mennyi még a szerényebb méretű figura, a reformkor és a szabadságharc mindenese! Kapor szekeresgazda, Tseresnyés csizmadia, pesti házmester, debreceni szűrszabó, torockói bányász. Mert ne essünk tévedésbe, ne hirdessünk szűkös lokálpatriotizmust: volt magyar város, amelyet ő Komárom elé helyezett nemzeti érzés, polgári öntudat és ellenzékiség szempontjából. S ilyen Debrecen is. De magát a jellegzetes vidékies, demokratikus polgárosodás eszméjét itt szívta magába, a Duna mentén, hogy aztán a nagy alföldi városokban is találkozzék megvalósulásával. A Fekete gyémántokban azt is elmeséli, hogy a komáromi ortodox templom harangja az érckeverékbe vegyített ezüstnek köszönhette különlegesen tiszta, csengő hangját. Akárhogy is volt, a harangok nem egymást túlharsogva, felekezeti viszálykodást keltve szólaltak meg, hanem öntudatra, hitsorsosaikkal való testvéri összetartásra buzdítottak. S erre szükségük is volt a Türelmi Rendelet kimondásáig oly kíméletlenül üldözött csallóközi protestánsoknak. A komáromi reformátusoknak — mint Alapy Gyula a Jókai-centenáriumkor kimutatta — 1783-ig nem volt hivatalosan elismert lelkészük vagy templomuk, istentiszteletre még a szomszédos községbe se járhattak, a hozzájuk látogató vándorprédikátor könnyen hónapokig tartó börtönnel fizethetett buzgóságáért. Nem merő legenda az se, hogy szükségtemplomuk — mint Az elátkozott család elbeszéli —, bár a nagy földrengés utáni általános lelki megrendülés idején készült, mégis rövidesen hatósági tilalom áldozatává lett. írónk szülőháza állítólag titkos kálvinista imaháznak számított hajdan, így nem csoda Jókai hith'i protestáns volta, büszke hódolata felekezetének harcos évszázadai előtt. Ez az országossá táruló református hagyomány kapcsolta őt össze a Rákócziak és Bethlen Gábor korával, a függetlenségi háborúkkal, ez nevelte őt a vakbuzgóság és klerikalizmus elvetésére, s csöpögtetett belé tiltakozást a bécsi abszolutizmussal szemben. A költő szemében osztálybeli és vagyoni különbségek többnyire elmosódtak a közös függetlenségi törekvés, Habsburg-ellenesség összeforrasztó erejével szemben. Illúzió volt ez, amelyet a 19. század második felében a vezető réteg önző módon kamatoztatott, ám nemzeti elnyomás idején átmenetileg érthető az ily ábránd, s ezt Jókai mindig meggyőződéssel, tisztán vallotta. Vallhatta is, mert az ő hite nemcsak az akkor még haladó magyar nemzettudatból eredt, hanem az üldözött vallás egykori tradícióiból is: tudjuk, hogy a komáromi protestánsok mennyire összetartoztak Mária Terézia korában, s egymást anyagilag is támogatva, valóban erősen elmosódtak köztük a vagyoni-rangbéli határok.2 Hangsúlyozni kell azonban, hogy e komáromi felekezeti szellem nem jelentett szembefordulást más hitű egyszerű polgárokkal szemben — csak a katolikus klerikalizmus és az udvarhű főnemesség ellen volt erős bástya. Már Jókai gyermekkorában sem számítottak ritkaságnak a vegyesházasságok a szülőváros földjén, nem csoda, hogy a költő később szintén ilyet kötött Laborfalvi Rózával. __________ I 1 Vö. Nagy Miklós: Jókai, Bp. 1968, 8-9. 2 Beöthy Zsolt: Jókai emlékezete, = B. Zs. munkái, Bp. é. 77.
