Irodalmi Szemle, 1971

1971/1 - Csukás István: Az Apostol első szlovák fordítása

ský — nyelvi lelemény híján — kénytelen elhagyni egy-egy jelzőt vagy határozót. Nehezen boldogul s nem is mindig birkózik meg a népies kifejezésekkel, szólásokkal sem, ezeket nemegyszer csak a gondolati lényegre szorítkozó prózai formában tudja visszaadni [„olyan fiú őkelme, mint a pinty“ — „taký chlapec — lepšieho netreba“; „de mindez hagyján“ — „veď s Bohom"; „galléron ragadja" — „už ho chytá“; „mit vertek jejedbe“ — ťa čomu učili“ stb.). Ilyen szempontból a szlovák szövegben leginkább a részeg ember és a vén koldusasszony népi ízekkel telített s jellemfestő funkciót is betöltő nyelvezete szenved érzékenyebb veszteségeket. Ezzel szemben Szilveszter emelkedett hangú, költőien szárnyaló monológjai — az önmagukban is tökéletes lírai betétek — szinte alig sínylik meg az idegen nyelvi öltözetet.

Podhradský Apostola — ha a maga idejében kinyomtatásra kerül s eljut azokhoz, akiknek a fordító szánta — alkalmas lett volna arra, hogy a szlovák olvasók megismerkedjenek Petőfi nagy forradalmi alkotásának értékeivel. Erre azonban sem 1922- ben, sem azután nem kerülhetett sor.

A kézirati anyag sorsáról, a kiadás körüli huzavonáról Podhradský néhány — ugyancsak a Petőfi Irodalmi Múzeumban őrzött — levele tájékoztat bennünket. Első ízben 1922. január 3-án kereste fel levélben a Petőfi-ház főtitkári hivatalát. E leveléből kiderül, hogy a közelgő évforduló adta az ötletet „egy újabb s az elsőnél bővebb tartalmú“ gyűjtemény összeállítására. Terve szerint a saját munkáin kívül a kiadvány minden föllelhető szlovák Petőfi-verset magában foglalt volna. A Petőfi-háztól éppen azt kéri, hogy az a hírlapokban közzétett felhívással segítse felkutatni és összegyűjteni a közönség birtokában levő fordításokat. Ez utóbbiakról egyébként Podhradskýnak nincs valami jó véleménye. A múlt századi népszerűsítők, mint írja, részben „kontár és semmi irodalmi beccsel nem bíró munkát végeztek“ (példaként Matzenauerre és Margőcsy Józsefre hivatkozik), másrészt pedig „a leghivatottabbak, mint Paulíny Tóth Vilmos, Banšell Kálmán csak a kísérletezésnél maradtak". Ezekkel szemben hivatkozik a maga 1893-as kötetének sikerére, az akadémiai 100 forintos jutalomra stb., és mértéktartó szerénységgel, de öntudatosan jelenti ki, hogy „az igazi hűséget és szellemet eddig talán egyedül“ neki, Podhradskýnak sikerült elérnie, „ha nem is teljességgel“. A túlságosan nagyra nem becsült fordítótársak munkáit mégis a magáéival együtt, közös kötetben akarta kiadni, feltehetően azért, mert a több szerzős, kollektív vállalkozás nagyobb reményekkel kecsegtette. Arra nem is gondolhatott, hogy a fordításokat saját pénzén jelentesse meg. Havi 700 koronás nyugdíjból élt Szolnokon, minden vagyona abból a kevés ingóságból állott, amelyet az összeomlás után Erdélyből magával hozhatott. Abban sem igen bízott, hogy az ország zilált gazdasági viszonyai között valamelyik könyvkiadó vállalkozzék a nagy hasznot nem ígérő feladatra. Különös ötlete támadt: az Amerikába vándorolt szlovákokkal keresett kapcsolatot abban a reményben, hogy tőlük anyagi támogatást kap terve megvalósításához. Azokra a múlt század végén nyugatra szakadt szlovákokra számított, akik közül néhányan még emlékezhettek a 90-es évek elején olcsó kiadásban terjesztett füzetekre és a szlovák nyelvű kalendáriumokban közölt nagyszámú Petőfi-versre. E versek fordítói pedig Podhradskýn kívül éppen azok a személyek voltak, akikkel most közös kötetben szeretett volna megjelenni. Ezért a több fordító szerepeltetése és az amerikai szlovák segítség ötlete között összefüggést kell sejtenünk.

Január 3-i levelére heteken át hiába várta a választ. Az időt azonban nem töltötte meddő várakozással. „Hogy a lehető meg nem kísértése miatt szemrehányás ne érhesse", levelet írt két amerikai szlovák lap szerkesztőségéhez, és segítségükkel olyan kiadó céget keresett, amelyik hajlandó volna a fordítások „kizárólag Amerikára szóló kiadási jogát megszerezni". Egyúttal előfizetési felhívás közzétételét is kérte a lapoktól arra az esetre, ha amerikai kiadó nem vállalkoznék a könyv megjelentetésére. De nem mulasztotta el az itthoni lehetőségek felkutatását sem. Levélben kereste fel dr. Dvorák Győző nemzetgyűlési képviselőt, aki Ígéretet is tett arra, hogy a Petőfi Társaság vezetőinél támogatni fogja a kiadás ügyét.

A körülmények mérlegelése alapján azt kell feltételeznünk — bár közvetlen bizonyító adat nincs rá —, hogy Podhradský sugalmazta a debreceni Arany János Társaság javaslatát is a szlovák nyelvű Petőfi-versek megjelentetésére. A debreceniek ugyanis — dr. Haendel Vilmos elnök és dr. Balogh László jegyző aláírásával — 1922. február 6-án levelet küldtek Herczeg Ferencnek, a Petőfi Társaság tiszteletbeli elnökének, s abban