Irodalmi Szemle, 1971
1971/8 - Zalabai Zsigmond: Más szemmel — más szóval (jegyzet)
Rángott, mint földelt drót szokot csak, mikor a villám csap bele. (Manócska) E szemléletmód igazolására Idézhetnénk csaknem az egész kőtetet (Fémszirén). Helyet és időt takarítva meg, nézzünk csupán néhány példát: az arcok „magnézium-fakóra“ sápadtak; a lápi fű a „fordult idők csöpp antennája"; az erdőben „Reaktív / szárnnyal / hasítják I át a fenyők a tetőt"; a fehér grúz utak úgy ragyognak, mint „Sok fényszóró-spirális"; a légikikötő „duralumíniummal / akár a lélek röntgenképe vibrál"; s a futó mozdony a vilió síneket összevarrja, mintha csukódó villámzár fémcsatja szaladna. (Longjumeau) Nézzünk körül ezek után a saját portánkon. A más nézésre, ú] szemléletmódra való igény már 1965-ben megfogalmazódott Cse- lényi László Einstein című versében: Mert igenis jogunk van kételkedni s a fejünk szerint cselekedni a saját lábunkon járni a saját szemünkkel látni saját hangunkon kiabálni S valami újat mondani erről a csupa új világról... A beharangozott újjal — már ami a szókincsbeli innovációt illeti — mind Cselényi, mind teljes költészetünk a mai napig adós maradt. Költőink szókincse, úgy tűnik, túlságosan is zárt, pedig — mint tudjuk — az Irodalmi nyelvre éppen a nyitottság jellemző. Nyitottság egyrészt a múlt (archaizmusok, régies szóhasználat], de a jövő felé is (neologizmus, költői újítás, hapax legomenon], másrészt a nem irodalmi, ún. funkcionális stílusok felé: az irodalmi nyelv képes befogadni a publicisztika, a tudományos stílus elemeit, a szakszókincset, a szubstandard nyelvi elemeket, sőt a meg nem honosodott, teljesen idegen szavakat is. Az utóbbira szép példa Bárczi István csehországi katonakörnyezetet leíró Beteg fecskék című verse, amely a raz, dva szavak használatával teremt helyi színt, helyi környezetet: „lódulj ne gondolj semmire nem való az a katonának / te te szegény te bolond káros itt minden ami emlék / ráz dva ugat nagy kutyád sohase éltek Ady Endrék". Nem ritkán találkozunk költőink versanyagában tájszavakkal, a környezetfelidézés és hangulatfestés e jól bevált eszközeivel. Az Irodalmi Szemle egy nemrégi számából Gyurcsó István Számvetése kínálja az ide vágó példát: „Még ubonyban (kisfiúszoknyában — Z. Zs.) jártam, szökve, / mint sóska között a szöcske..Nem mondható el ugyanez a tudományos és műszaki élet területét fedő szavakról. Fellelhetők ugyan Cselényi László verseiben (radioaktív, motorcsónak, higany, izotópok), Gál Sándor köteteiben (perm, jura-, krétakor, klorofill síb.), s jóval nagyobb számban Zs. Nagy Lajos Tériszonyában (yperit, matematika, relativitás- elmélet, szalicil, hormontermelés, oxigén, karbid stb.), de nem alkotnak — ötletszerűségüknél fogva nem is alkothatnak — összefüggő képrendszert. A verselemek egybe- kovácsoltsága felől nézve megint más kérdés az, hogy ezek a szavak, kifejezések a vers többi elemével egységes egésszé szervülnek-e, vagy megrekednek a modern (vagy inkább álmodern) rekvizitumok szintjén, ahelyett, hogy gondolatot és érzelmet szintetizáló, egységbe fogó képekké állnának össze, mint Voznyeszenszkij esetében láttuk.
