Irodalmi Szemle, 1971
1971/7 - HAGYOMÁNY - Darkó István: Csallóközi halászat
szór értékesebbnek tűnik föl, mint ész és szellem és ilyesmi! A Cselekedet, amely tény és élmény és hatalom és életlendület! De aki az ész fölé teszi a Cselekedetet, az előtt a Cselekedet következéseinek fontossága is elhalványul... Darkó István A csallóközi halászat A Csallóköz területét a földrajzi leírás így határozza meg: A Duna legnagyobb szigete, Pozsony alatt kezdődik, ahol az Öreg-Dunából a Kis-Duna, más néven az Érsek- újvári-Dunaág kiágazik. Ez később Gútánál felveszi a Vágót, és Komáromnál Vág-Duna név alatt újra egyesül az anyafolyóval. A mintegy 84 km hosszú és 15—16 km széles sziget a Duna lomha folyása következtében gyakori árvizek színtere. A régi idők folyamán teljesen elmocsarasodott szigetet az 1885-ben 14 millió forint költséggel megindított állami folyószabályozás gabonát, gyümölcsöt és kerti veteményt bőven termő kultúrvidékké változtatta. A népnyelvben korábban Arányikért néven emlegetett szigetvilág az évszázad elején a Kis-Magyar-Alföld részeként mintegy másfélszázezer lakosának és közel 150 községének nyújtott igen jó életlehetőséget. Néhány többezer lélekszámú nagyközség, Gúta, Dunaszerdahely, Nagymegyer, Bős, Somorja és sok más helység neve jelölte a sziget emberi életét. A IX. század végén, a magyar honfoglalás idején, a Csallóköz túlnyomó részét még járhatatlan mocsarak borították. Főképpen a szigetnek földművelésre és általában emberi betelepülésre alkalmatlan volta miatt ez a terület teljesen lakatlan volt. A szláv- ság ezekben az időkben a szláv nyelvészeti kutatások szerint nem terjeszkedett ki a távoli hegyek lábától a síkságra. Vladimír Smilauer cseh nyelvész Szlovákia régi vízneveinek vizsgálatában megállapítja, hogy a csallóközi földrajzi nevek nagyobbára magyar és kisebbrészt besenyő eredetűek. A síkságokra igyekvő lovasnomád magyarság Lél törzse a Kis-Alföldön és zömében a Csallóköz délkeleti sankában foglalt helyet. A honfoglaláskori magyar leletek Komárom, Ekel, Öcsa, Alsógellér, Izsap stb. területén kerültek elő, ahol a középkorban a Koppány-nemzetség leszármazottainak a jószágai feküdtek. A Komárom megyei sarokban található Nagymegyer, Mogyorós, Nagy- és Kiskeszi, továbbá a Komáromba olvadt Keszifalvak Géza fejedelem telepítései voltak. A régi népösszeírások, az 1542., 1553., 1649. és 1693. évi adójegyzék, az 1634. évi Pozsony megyei egyházlátogatási jegyzőkönyv, az 1773. évi helységnévtár átfogó képet nyújt Csallóköz lakosságának magyar jellegéről. Bél Mátyás, akinek tudományos pártatlanságát a szlávok és a magyarok egyaránt elismerik, Notitia Hungáriáé novae historico-geographica című nagyhírű munkájában lelkes szavakkal emlékezik az ősi létét tisztán őriző csallóközi magyarságról. Coernig Károly, az Osztrák Statisztikai Hivatal elnöke 1850-ben felvett nemzetiségi kataszter szerint nem mutat ki szlovákokat a szigeten. 1930-ban a sziget 137 740 lakója közül a népszámlálás szerint 4965 volt a csehszlovákok száma. A nyelvészeti tudomány megállapításai szerint a csallóközi nyelvjárás, Pázmány Péter stílusteremtő nyelvezetének is az alapja, „ősi tisztaságú, kifejezésteljes, szépenhangzó". Más nyelvi hatások utóbb már kimutathatók a csallóközi nyelvjárásban. A Csallóköz peremvidékén, a lakható sávokon már a csiszoltkőkori (neolit) és a bronzkori leletek az őskori ember itt-tartózkodásáról is hírt adnak. A Csallóközi Múzeum római pénzei arról tanúskodnak, hogy Augusztus császár korától kezdve a szomszédos Pannóniából római kereskedők is sűrűn jártak errefelé. Az avarok egyes töredékei is — ringjeik emlékét őrzi a hagyomány — ide menekültek, amikor Nagy Károly összetörte hatalmukat.
