Irodalmi Szemle, 1971

1971/7 - HAGYOMÁNY - Gál István: Babits Mihály antifasiszta előadása Pozsonyban 1934-ben

I. világháború óta tevékeny részt vett a háborúellenes, antifasiszta és világbéke- mozgalmakban. Szalatnai Rezső közlése szerint Jankó Zoltán, Károlyi Mihály volt pozsonyi főispánja hívta meg Bgbitsot. Az Urániának Jankó Zoltán volt az elnöke, alelnöke pedig Limbacher Rezső, Peéry Rezső édesapja.

Az Országos Széchényi Könyvtár Babits-hagyatéka őrzi az utolsó pillanatban, a prágai gyorsvonaton, Pozsony felé haladtában írt sorainak kéziratát. Ezeket a Babits-hagyaték kurátora, Keresztury Dezső engedélyével közöljük. A hol hatalmas, hol eltörpülő, de mindenképpen ákombákom betűkkel írt, a vonat rán- gatózásait tükröző kézirat egyenesen a pozsonyi előadás bevezetőjének készült. Az előadás további kétharmad része Babitsnak egy, 1917-ben a Világ ban közzétett tanulmánya, A veszedelmes világnézet; ez tanulmányköteteiben ugyan újra megjelent, de eléggé ismeretlen a Babits-olvasók előtt még ma is. Ebben az I. világháború előtt és alatt egyre szélesebb méreteket öltő antiracionalista és anti- intellektuális szellemi mozgalmak, egyszóval az irracionalizmus egyre veszélyesebb erjedését ecseteli, s az ellene fölhozható lehetőségeket fejtegeti. „Nincs-e benne mai kultúránkban a racionalizmus is, egy szerencsés hangsúlyváltás — és a racionalizmus győzni fog."

Babitsnak ez a tanulmánya első nagy kiállása volt humanista megnyilatkozásai sorában. Ez a külön Pozsony részére készült bevezetés azokhoz a nemzetközi visszhangot kiváltott nyilatkozataihoz fogható csak, amelyeknek egyike Romain Rolland-t köszöntő írása, két másik a Familiánafc és az Apollona/t adott vallomása, illetve a Nyugatba írt hadbaszólítása a nácizmus ellen.

Az akkori magyar publicisztikában „európai irodalom" alatt, hogy csak Aradi Zsolt könyveimét idézzük, a szélsőjobboldali diktatúrákat értették. Babits is rájuk céloz ebben a kéziratában.

Igen tisztelt hallgatóim,

mindenekelőtt elnézést kell kérnem, hogy előadásom nem arról a témáról fog szólni, amelyet olyan kedves bizalommal jelöltek ki számomra. A dolog úgy áll, hogy minden látszat ellenére is a mai magyar iradalomról beszélni én a legkevésbé tekinthetem magamat illetékesnek. Ezt beláttam, mikor némi lelkiismeretvizsgálást tartva megpróbáltam elgondolni és összeírni, amit erről Önöknek mondhatnék. Egy-egy könyvkritikán kívül sohasem írtam a mai magyar irodalomról, s igen nehezemre is esnék arról valamelyes összefoglaló képet formálni, amelyben óhatatlanul ítélet is foglaltatnék: Magam is gyakorló író vagyok, része és tagja annak a mai magyar irodalomnak, amelyről önök ítéletet és áttekintést kémeik tőlem. Ne haragudjanak, ha inkább másról beszélek. Nem szeretném megcsalni szíves várakozásukat, s ezért oly témát választottam ki, mely, azt hiszem, írót és olvasót egyformán érdekelhet, mely minden mai irodalmi gondolatnak szinte szükséges prolegomenája, s amellyel szemben nem lehet közömbös ma egyetlen fiatalember sem, aki szellemi pályára készül és szellemi életet akar élni. Ez a téma a szellemi kultúra válsága, melyről manapság annyi szó esik, de melyet ritkán világítanak meg teljes összefüggésében az igazi objektivitással.

Miközben a vonat Budapesttől idáig röpített, egyszerre földöbbent bennem ez a kérdés: tulajdonképpen mit is várhatnak Önök tőlem hallani, az előadásom címe után? Késő aggályok fogtak el. .. Valami olyan érzésem volt, mint a készületlen jelöltnek, aki vizsgára utazik. Azt fogják hinni — mondtam magamnak —, hogy valami különös szakismereted van arról, amiről beszélni akarsz. A most érkezett és jólértesült hírnököt fogják bennem látni, akitől — ha már szellemi kultúránk válságáról van szó — talán pontos adatokat remélnek kaphatni. Ennek a válságnak tüneteiről és méreteiről

— talán magyarországi kultúrképet — talán statisztikát, például a könyvkiadás krízisére vonatkozólag — talán praktikus javaslatokat a válság orvoslása érdekében. Pedig mindezen kérdések közt én csakugyan teljesen készületlen állok s aztán igazat szólva