Irodalmi Szemle, 1971
1971/7 - Fried István: „csak Földet üvöltök és börtönt döngetek” (Földes Sándor lírája)
mi felböfögtük a sarat s ön kalocsnit húzott, hogy szalonképesen dirigálja a hangversenyt... — küld Földes egy „képeslapot“ egy tábornoknak. E groteszk közeli rokona a háborúit ábrázoló víziónak, látomásoknak, s ebben Nagy Dániel regényének kifejezési képleteivel él. Földes azonban rövidebb sorú, Majakovszkij plakát-verseivel egybevethető költeményeket Is ír, melyek a későbbi, agitatív erejű szavalókórusokat idézik. Föl a tornyokra! föl a kéményekre! hegyekre és elevátorokra! harc! harc! föl újszín lobogók! riadó sorba! — fújja meg harci riadóját, melynek hangja mintegy dobpergést, a tömegfelvonulás zaját utánozza; szinte tagolatlanul fakadnak ki belőle a félmondatok, a felkiáltások, a harcra buzdító jelszavak. Mégis azoknak kell igazat adnunk, akik azt hangsúlyozzák, hogy Földes költészete csupán „deklarálja" a tömegekkel való azonosulást, verseinek értelmiségi jellege erősen érződik, s hiába tagja 1926-ban a Magyar Forradalmi Írók és Művészek Szövetségének, költészetének ez az értelmiségi jellege meghatározó jelentőségű (Botka Ferenc megállapítása). Szándéka, hogy a vers agitatív erővé váljon, nem valósul meg; költészetének elvontságát nem tudja feloldani; az új formák néha önállósulnak, a költői akarattól függetlenül öncélúvá válnak, s csupán a variáns szerepét látszhatják. Földes „világtavasz“-a csak sejteti a megújulást, erővé sűrűsödött fantom-tömege „a Szépség első billentyűjét leütve" leikével szegi meg a közös kenyeret. Egyre fárasztóbbá válnak a Jóságról, a tömegről, a költőről (kinek majd vezetnie kell) szóló hosszú sorok... Sejteti a folyamatot, melyet Fábry Zoltán később pontosan regisztrált. „Földes Sándor forradalmi tömegszuggesztiója a magányossá csömörült ember költészetévé mélyült". Az 1935-ben napvilágot látott Földes-kötet, a Némák indulója tanúsítja e Fábry-tétel igazát. Nem tartalmaz új verseket, Inkább az eddigi termést takarítja be. Az emberszeretet, a küzdelem, az új világ, az építés most is jelen van, a régebbi kötetek verseit is megleljük. Ám rendkívül érdekesek Földes javításai! Még a Tömeg című kötetben jelent meg az Ének a paraboláknak című, kulcsversnek is fölfogható „kiáltás-vers“, mely a maga belső lüktetésével igyekszik a jövő képét érzékeltetni. I. változat: nem visszafutó kör az ember, sohasem látja meg önnön csíráját, jött valahonnan, miértje mikéntje Erőknek s hiszem, a Térben boldog nagy társadalmak robognak ... II. változat: nem visszafutó kör az ember: a honnan és hová sötétje közt átvillan hogy milliárd társát egy fényes úton kövesse A hosszú sorok lerövidülnek, a lendület törik meg evvel, az egy tömbben kiszakadt gondolat aprózódik fel, válik inkább verssé. Ez a szabályozottság az írásmódban is feltűnik, a nagyot akaró nagybetűk köznevet jelző kisbetűkké válnak, jelentéktelenebbé lesznek. A verssorok lassan gördülnek előre, elvesztik — nem annyira mozgalmasságukat — kozmikus távolságaikat és távlataikat. A boldog nagy társadalmak képzete
