Irodalmi Szemle, 1971
1971/7 - Zalabai Zslgmond: Egyszemű éjszaka, kétszemű kritika
Miért lett, miért lehetett a groteszk fiatal költőink hatásos fegyvere? Mert váratlanul ér, mint derült égből a villámcsapás. A hagyományos szatirikus költemény hullámhosszán az első sortól az utolsóig ugyanazt a változatlan, monoton és megszokott zenét fogja fel a szívünk, fülünk, agyunk. A groteszk másnemű (mondjuk komoly hangvételű] közegbe ágyazódik, s ütése övön alul ér: keményen és kivédhetetlenül. „A fiú kacag s mindent újraérez, mit eddig megs irat ott vagy megítélt“ (kiemelés tőlem, Z. Zs.j — írja Kulcsár Ferenc. íme, a groteszk tragikus és humoros pólus közé szorított mechanizmusa, sírás és kacagás szimultán megnyilvánulása, a félelemtől eltorzított arc kesernyés fintora! A szenvedésen felülemelkedő, azt kinevető „magasabbrendű ember“ csak-azért-is kacagása: „koponya nyílik az öledben barna szirmaiból főzhetsz egy erős teát“ (Tóth: Mikor megölszj Idézetünk — ez a nem fogalmilag, hanem képileg megnyilvánuló groteszk — legyen a példa a fenti fejtegetésre. „Le kell mondani a kinyomozható meséről. Le kell mondani az elbeszélhető történetekről — írja Csoóri Sándor az Oj Írás 1970/8-as számában, mert —, úgyse a tények igazak, hanem a kedvesség, a harag, ami kicsordíthatő belőlük. Megállítani az eseményeket és a kiváltságos pillanatokat kimerevíteni! Ezek az idő tartóoszlopai". „Befagyasztott dinamizmus“ Az események megállítása, a kiváltságos pillanatok kimerevítése Mlkola Anikónak sikerült a legjobban. Nem véletlenül. Versvilága tudatosan és szigorúan szerkesztett, s a pillanat kimerevítésének előfeltétele épp a szilárd konstruálás. Mikola Anikó kiváltságos pillanatai a képekben realizálódnak. Olyanok ezek a képek, mint a tenger partra futó, ott felágaskodó s a visszafutás pillanata előtt hirtelenül megmerevedő, megfagyó hullámai. Visszafelé már nincs mozgásuk. Mikola képeit tehát a „befagyasztott dinamizmus“ címkével jelölhetjük. A mozgást azonban nem hiányoljuk, mert a kimerevített képeken ott csillog a tengerpart minden színe, fája, bokra és köve. Fiataljaink közül Mikolánál a legerősebb a természetélmény, metaforái, képei ebből a közegből erednek, de nem a természetre utalnak vissza. „a túlsó parton csendben várakoznak a fák fészküket keresik felettük az árnyak" — írja a Túlsó parton című versében, s a versszak „árnyainak“ „fészekkeresésében“ ott rejlik a Hetedik éjszaka költőnőjének otthont kereső szomorúsága is. „a magány hetedik éjszakáján régi otthonomnak sincs már fedele" A képek hírértéke tehát több a szavak összegénél: nemcsak az objektív világ egy-egy szelvényét mutatják fel, a képben rejlő „antropomorfizált tárgyak“ érzést és gondolatot is közvetítenek. Még egyszer az időről Míg Mikola Anikónál az idő egyetlen örök érvényűvé avatott pontban, egy zárt képben összpontosul, fiatal költőink egy másik csoportjára a „mint kétirányú csavar
