Irodalmi Szemle, 1971
1971/1 - Jiři Marek: Véletlen
Prága utcáinak a beálló nappal barátságosabb külsőt kölcsönzött: járni kezdtek a szemetesek, csengőjük hangja betöltötte az utcákat — s a cselédlányok kiszaladtak a házak elé a hamusládákkal, szájról szájra adva a legfrissebb pletykákat, nagyokat ásitozva, mert az éjszakájuk megint olyan rövid volt, mint a nyúl farka. Bouše felügyelő, hazatérve, lefeküdt a felesége mellé, aki éppen felkelőben volt, és szokás szerint azon zsémbelt az urával, hogy egyszer már korábban is hazajöhetne; de minthogy ezt már huszonöt éve mondogatta, a felügyelő nem sokat hederített rá. Mély, édes álomba merült, mert az éjszakai szolgálat után az egész napja szabad volt. S mivel szabadnapos volt, nem szerezhetett tudomást — igen, ezt nevezik véletlennek — arról a nagy esetről, amely ma reggelre történt Prágában. A főtanácsos úr komor arccal tépdeste fényesre kent bajuszát, mert semmilyen kiindulópontot nem talált az ügyhöz. A rendőr-igazgatóságnak valóban már-már beletört a foga, ám Bouše felügyelő úr, a legnagyobb véletlenség folytán, nem oldhatta volna meg a rejtélyt, mert nem is tudott semmiről. Ilyen piszok néha a véletlen. Rejtélyes ügy volt, ami történt, mintha csak egy filmből vágta volna ki valaki. Az utcákra nehezedő köd, a gázlámpák bizonytalan, tompa fénye, az alvó városon végig- száguldő autó — valóságos London, persze a Scotland Yard nélkül. No és minden nyom híján. A rendőr-főtanácsos úr hiába kergette ki az egész legénységet az utcákra, a detektíveknek semmilyen nyomra vezető hírt sem sikerült szerezniük. Ma a kora reggeli órákban, az éjszaka és a hajnal határán, amikor az őszi köd a Moldva völgyéből felszállva a prágai parkokban gomolyog, úgyhogy komorabb időt elképzelni sem igen lehet, az utcákon egy gépkocsi robogott végig, volánja mögött egy fiatalemberrel. A Leger utcában állt meg, ahol a kitűnő Borűvka Szanatórium állt, amely intézet sokat adott a jóhírére, a legdiszkrétebb orvosi szolgálattal dicsekedhetett, és nagy népszerűségnek örvendett a gazdagok körében. Sokáig és drágán lehetett gyengélkedni itt a személyzet és az orvosok nagy-nagy figyelme és gondoskodása mellett, s ide vonultak el a túlságosan beteg emberek, meg azok, akik nagyon is egészségesek voltak, szóval akiknek valamilyen okból szükségük volt rá. Gyakran szinte viruló egészséggel léptek be kapuján a hölgyek, s egy hét múlva kissé haloványan távoztak... A kocsi csikorogva fékezett, és megállt közvetlenül a bejárat előtt. A portás jól látta a fülkéjéből, nem aludt — hogy is elhatnék szolgálat közben egy ilyen előkelő szanatórium portása! (Különben is az éjszakai esetek szoktak a legnagyobb haszonnal járni.) Azonnal kinn termett a bejáratnál, éppen amikor a fiatalember már az ölébe akarta venni a hölgyet, aki a hátsó ülésen feküdt. Sehogyan sem boldogult, így hát a szolgálatkész portás félretessékelte: — Engedelmével majd én... Az embernek meg kell találnia a helyes fogást — mondta szívélyesen, s azzal felnyalábolta az elegáns hölgyet, és vitte befelé, míg a fiatalember a nyomában baktatott. Egy kis szobácskába vitte a hölgyet, és sötét viaszosvászonnal bevont heverőre fektette. — Mély eszméletlenség, ugyebár? Biztosan a szívével lesz baj — mondta a szakértő biztonságával a fiatalúrnak, aki kétségbeesetten áldogált az ajtónál. Aztán a portás kiszaladt a folyosóra: — Egy pillanat türelmet. A doktor úr az első emeleten van, rögtön itt leszünk! Csakhogy amikor a portás néhány pillanat múlva valóban visszatért, a fiatalember már sem a szobában, sem a folyosón nem volt, csak azt lehetett hallani, amint az autó elindul az épület elől. A portás kirohant, de a ködben már csak annyit látott, hogy a kocsi bekanyarodik a Mikovec utcába; nemsokára csendes és kihalt lett a környék. A történteken megrökönyödve tért vissza a gyógygondozőba. Az orvos az ismeretlen nő fölé hajolt, a pulzusát kereste, és döbbenten emelte fel a fejét: — Hallja, hiszen ez a nő halott! A portás csak elszörnyedt, és lehunyta a szemét. Még ez hiányzott! Tehát az az ember már holtan hozta ide, és én beugrottam neki! ... Most ebből botrány lesz, botrány a mi szanatóriumunkban, a főnök, ha megtudja, agyoncsap, Jézus Mária, miért kellett ennek éppen akkor történnie, amikor én vagyok szolgálatban... Reszkető kézzel tárcsázta a rendőrség számát.
