Irodalmi Szemle, 1971

1971/6 - FIGYELŐ - Egri Viktor: Diplomások (A Magyar Területi Színház bemutatója)

lesége is vele Jön, s ebből ered közte és a háziaskodó Mara között az első konfliktus. Még el sem helyezkedtek kevés és szegényes holmijukkal az erdőigazgatóságtól kapott új házban, a falusi intelligencia nevében hívás nélkül benyit hozzájuk Zsóka, a falu postamesterének szókimondó, pletykás felesége, hogy megnyerje a tapasztalatlan fiatal házaspárt a „társaságnak“. Ezt a társaságot, a diplomásokat, Arató doktor, Miklós postamester és Laci, a falu állatorvosa képviseli feleségestül. A három házaspárnak egyetlen gondja, hogy a falu egyszerű dolgozóitól — a jelek szerint a tanítóktól is — elhatároltan könnyen éljen, megszedje magát. Ez a könnyű élet, bár messze esik az ún. „édes élettől“, tele van kis korrupciókkal, a vagyonszerzés lehetőségeinek kihasználásával. A puritán erkölcsű Jánosnak semmiképpen sincs ínyére ez az uraskodás, az unatkozó Marának azonban kedvére van.

Jánosnak hamarosan tudomására jut, hogy Arató hulladékfa címén potom pénzen tüzelőt vásárolt, és Szilveszter estéjén le akarja leplezni a csalást. Arató, hogy mentse magát, és kiélezze a helyzetet, egy magnótekercsre felvett párbeszédet játszat le, amelyet János az erdőgazdaság könyvelőjével, Katával folytatott. A szavak félreérthetők, pedig János csupán önzetlen baráti segítségét kínálta fel a férjétől fél évi házasság után csalfán elhagyott asszonynak. A szilveszteri virágos hangulatot megszakító összetűzés folyamán más bűnök is napfényre kerülnek, így az, hogy Arató jutalékot fogadott el azért, hogy Mara a városi kórházban megszakíthassa terhességét. Amikor János ezt megtudja, megdöbbenésében kiutasítja a részeg társaságot. Mara egyedüli gondja ekkor csak az, hogy elveszítik a jó társaságot; együgyűnek tartja férjét, hogy nem él a kínálkozó lehetőséggel. A pohár ezzel túlcsordul, s János mély csalódásában kijelenti, hogy nem élhetnek együtt tovább.

A játék befejező képében a gőgös, parazita banda el akar siklani a botrány felett, s ez a játék telitalálata! Ám amikor ezek az uborkafára felkapaszkodott rátartiak látják, hogy Jánosban meg nem alkuvó, kemény ellenfélre akadtak, úrrá lesz bennük a farkastörvény: megüzenik Jánosnak, hogy feleségestül hagyja el a falut. A dráma itt benső törvényszerűséggel csúcsra ér, és bekövetkezik, amire

a néző vár: a terv nem jár sikerrel, a parazitaság felett győz János tisztessége és embersége. Marában ekkor felébred régi énje, s újra Jánoshoz közeledik; a klikk tervezett bojkottja és fenyegetése célt tévesztett: ők ketten együtt maradnak, hogy immár közös erővel küzdjenek a társaság álmorálja ellen.

Nem vitás, hogy Raffai Sarolta drámájában van bőven erős és szenvedélyes összecsapásra adódó anyag, és a szerző néhány jelenetben jól él a lehetőségekkel. Az sem tagadható, hogy erősen éreztetni tudja a téma közéletiségét, anélkül, hogy ezt publicisztikai harsánysággal aláhúzná. így János a szilveszteri dári- dós hangulatban nem él vezércikkízű szólamokkal, amikor környezetétől tisztaságot, szocialista morált követel, és kitűnő írói ösztönre vall, hogy a befejező jelenetben szordinós a hangja: a szocialista életeszmény győzelmét a klikk alacsony morálja felett csupán jelzi, a nézőre bízza a végső következtetést. Ám minden írói jó szándék ellenére hibák is bukkannak ki, a dráma vonalvezetése megtörik, ellentmondások is akadnak a jellemekben és a cselekményben, s ezeket a zavaró körülményeket Szilágyi Albert, a győri Kisfaludy Színház vendégrendezője, munkájában nem bírta kiküszöbölni.

Osztovics Levente, a kecskeméti Katona József Színház dramaturgja, aki a szerző első darabja esetében értékes dramaturgiai munkát végzett, itt mintha nem sietett volna eléggé Raffai Sarolta segítségére. Nyilatkozatában Osztovics annak a meggyőződésének adott kifejezést, hogy a „Diplomások hatalmas előrelépés az első drámájához képest: már- már mesteremberre valló alkotás. Raffai új művészeti lehetőségeket fedezett fel magának: az anyag több irányú tágításának, a síkok összetükröztetésének lehetőségeit . ..“ Nos, az anyag több irányú tágításának lehetősége kimutatható — de a jellemrajz, a cselekmény lélektanilag hiteles bonyolítása kárára. A megteremtett alakok nem a dráma követelményei szerint, hanem a szerző akaratából élnek a színpadon, nem sémák, de nem is alaposan körüljárt, eleven hús-vér alakok: amint elhagyják a színpadot, szinte a semmibe foszlanak. Ellentmond a dráma belső törvényszerűségének, hogy a költséges szilveszteri mulatságot éppen a lakását berendezni kezdő, minden kor