Irodalmi Szemle, 1971

1971/6 - Muraközi Tamás: Hősies gyávaság

hangulat. A fekete lavina immár elindult. Az első borókák már tehetetlenül, ám kétségbeesett könyörgéssel mozdulataikban, kitépve és a kilátástalanság ellenére is reménykedve, némán vonulnak a görgeteggel. Valahogy csak lesz.

A szesz és a dohány már rég szigorúan tilos. Igen, de a roham előtt mindent szabad, miként a siralomházban. A józan tudat vitázik a borzolt idegrendszerrel. Többnyire az idegek vágya teljesül. Sok kollégát láttam titokban inni és dohányozni. Hiába fogadták el az orvosok meggyőző érveit.

Nagy események kockázatvállalásakor a tudatos hit sem teljes. Belátunk, de nem hiszünk százszázalékosan. Rágyújtunk, s húzunk egy kortyot. Szédít, de nem használ.

Szerencsére a félelem is fáraszt. A félelem, az idegesség okozta fáradtság egyfajta nemtörődömség. Szakszóval: apathia.

Aludni éppen lehetne. Idő lenne rá bőven. A nyargaló gondolatok azonban nem hagyják. Száguldozva csapong ilyenkor a szellem, a nyugtalan, a fölizgatott agy rakoncátlan gyerekhada. Önkényesen szálldos, céltalanul az egyre szaporodó denevérsereg. Sziszegve, huhogva rajzik a képzelet burjánzó tárgyai körül, de mindig csak a dolgok háborgó felületén siklik. Sikongva észlel, de nem appercipiál. A tények fölött viharzik szüntelen az izgatott raj, érintve valóságukat, de sebes röpte nem hagyja a lényegbe hatolni.

Ez a szendergő robogás, mely ébren tartja az idegek fárasztotta, nyugodni vágyó testet, az élő, izguló, ugrásra kész, mozdulatlan tetemet. Ilyen a sztatikus nyugtalanság.

így telik el jó pár óra. A mozdulatlanná fékezett tettvágy feszült órái.

Aztán megindul az élet a folyosón. Friss fehérköpenyesek kezdik sziszifuszi forgoló- dásaikat, miként a kényszerpályák hiú hitű bolygói, a mindennapi hiábavalóság serény munkásai. Fehér kosztümös, izgága hangyák nyüzsgő bolya.

Az ember ilyenkor már vegye tudomásul, és nyugodjék bele, hogy a kocka, az ő kockája elvettetett. Ilyenkor már csak negyedórák, esetleg csak percek vannak hátra a tettig, a történésig. Hamarosan itt a papnő a tízköbcentis koktéllel. Már meg is érkezett. Arcát megértőre igazítja, de mögüle mégis kikandikál a sanda káröröm leplezetlen mosolya.

Ogy látszik, mások baja, még ha segítség is a célunk s dolgunk, kárörömöt, nem idézett kajánságot rajzol arcunk vonásai közé. Mindössze annyit fejez ki ez: mily szerencse, hogy nem velem történik az elkerülhetetlenül szükséges, hasznos kellemetlenség. Így.

Itt vannak. A magasabb rangúak nem tisztelik a szigorú öltözködési kötelmeket a katonaságnál. Az egészségügy szervezete efféle katonai szervezet. A sebesültek ápolásának szükségességével magyarázható ez a tény, de semmivel sem indokolható. Mégis így van. A gyógyászat és a katonaság édestestvérek. Tetszik, avagy sem, tudomásul kell venni. Tán csak annyi a különbség, hogy az egészségügyi hadseregben még a generálisok köpenyét sem bélelik vörös selyemmel. Itt csak a viselkedésről különböztethetők meg a rangok, nem a csillagokról, nem a köpeny béléséről. Meg a cipőkről. A főorvos és a műtős egyenruhája egyforma, de az egyik tucatcipőt vagy szandált visel, a másik kopottságában is elegáns Pusztai-féle remeket. A fegyelem, a drill, az alá-fölé rendeltség kötöttségei azonban katonásan szigorúak.

Ismerem eléggé a katonaságot. Láttam elég díszszemlét, temetéseket, fogadásokat, képes vagyok fölismerni a különbségeket és hasonlóságokat. Mikor tehát megjelenik az ajtóban egy kihajtott gallérú ápolónő, s mögötte egy nyakig gombolt, hátul kötött zubbonyos hölgy, tenyerén tálcával, tudom hogy a szolgálatvezető őrmester érkezett egy tisztesaspiránssal, aki azonban mégiscsak kiskatona, aki majdan maga is altiszt szeretne lenni.

A tálcán fecskendő, vatta, benzines üveg. Az aspiráns asszisztál buzgón, az őrmesternő cselekszik. Meztelenített faromba löki a tűt, s nyomja a tíz milliméternyi bátorítást. Fensőbbsége tudatában figyelmeztet, hogy jó lesz sürgősen üritkezni, akár kell, akár nem. Utána már csak a műtős kocsi következhet. Elvonulnak.

Az ember megpróbálja, s vagy sikerül vagy nem. Mire visszatér a kísérlet után, már érzi a koktél hatását, s mit sem törődik a következendőkkel. Jöjjön, aminek jönnie kell! Vérmérséklet szerint, más-más szavakkal, ugyanez a hangulat. Egyikük úgy