Irodalmi Szemle, 1971
1971/5 - ÉLŐ HAGYOMÁNY - Válogatás a két háború közti csehszlovákiai magyar kommunista sajtó anyagából
netek a testvéri jobbot, ahol a hitszegés és rágalom mindennapi imádság számba megy, hanem ott, ahol a becsületszó egyet jelent a becsületes tettel. Ezt a testvéri jobbot kínáljuk fel nektek, magyarországi testvéreink... Vannak olyanok, akik hiszik, hogy a támadónak minden sikerül, hogy akaratának ellenállni nem lehet, ezért legjobb lenne behódolni. Ez az éppen, amire a támadónak szüksége van, az ilyen gyámoltalan birkanézetekre. Nos, mi éppen az ellenkezőjének vagyunk a szemtanúi. Május 21-én, amikor a kormány férfias lépésre szánta el magát és a támadó fél mozgósítására ellenmozgósítással felelt, amikor a nyugat-európai demokratikus államok is felhagytak ingadozó magatartásukkal, amikor a mi hatalmas szövetségesünk, a Szovjetunió udvariasan, de határozottan értésére adta a támadónak, hogy a szerződésből folyó kötelezettségének eleget fog tenni: ez a nem várt zuhany olyan kijózanítóan hatott a forró fejekre, hogy a támadó megtorpant, gondolt egy merészet és nagyot, és egyelőre visszavonult. Ugyanezt tapasztaltuk a közelmúlt napokban, amikor ugyancsak a nyugati hatalmak és természetesen Litvinov elvtárs adta tudtára a támadónak, hogy mi lesz a következménye a köztársaság ellen irányuló támadásnak. Hát a távol-keleti lecke, ahol ugyancsak egy „felsőbbrendű fajnak“, ez esetben a japánnak kellett megtanulnia, hogy a Vörös Hadsereg nem a Miklós cár hadserege többé, nem azt bizonyítja-e, hogy a támadót meg lehet tanítani egy kis becsületre? Ügy van! Itt nem ingadozásra, nem visszavonulásra, nem tehetetlen topogásra van szükség. Hanem józan és higgadt megfontolásra, de emellett öntudatos és erélyes fellépésre, és nincs az a hatalom, amely erőt venne rajtunk. Csak így lehet a békét megőrizni. Szlovenszkó magyar népe bízik a jobb jövőben. Ez a mai nagy manifesztáció is nem a kishitűség, hanem az erő, a jobb jövőbe vetett reménység manifesztációja. A magyar népegység gondolata indul el innen diadalmas útjára, hogy magával ragadjon minden, nemzetéhez hű magyart. A magyar népegység belekapcsolódik az összes itt élő népek testvéri szövetségébe, hogy őrt álljon a köztársaság határán, hogy kijelentse a világ színe előtt: nem a nemzeti uszítás, nem a nemzetvesztő kalandorpolitika útján akar haladni, nem a háborús gyújtogató zsoldosa akar lenni, hanem a béke, a megértés, az ármány és árulás elleni harc öntudatos katonája. Major István (Magyar Nap, 1938. szept. 5—6. 2. p.j Berkó Sándor üres tarsollyal Csak dadog s mint sírását a gyermek, fojtanám el a feltörő keservet, ám fesse szégyen mindnyájunk arcát: szent ügyünket az árulók eladták. Én nem tudom, hogy mennyi volt a bére, de testvéreik pénzre váltott vére, vált az alku s áldomás is egyben, hogy danolásuk csengjen ércesebben. Az elárult nép bánata hajol rám, fogjuk meg egymás kezét, Fábry Zoltán s ti mindannyian ifjak és idősek, Szószólói e vészthozó időnek. Forbáth Imréhez, Fábry Zoltánhoz és a többiekhez Akik a poszton, ím, még megmaradtunk, mi végigharcoljuk megkezdett harcunk, ha kell fokossal, ha kell tintalével az elnyomottak töretlen hitével, — Üres tarsollyal, krisztusi-szegényen, nem osztozkodva senkivel a népen, míg alattomosan fenik a kardot szép szívünkre az áruló bitangok. (Magyar Nap, 1938]
