Irodalmi Szemle, 1971
1971/5 - Vadász Ferenc: Tenyérnyi ég (Részlet Schönherz Zoltán életregényéből)
nösök, az önök elnyomó, rablópolitikája taszította őket abba a helyzetbe, amelyben sínylődtek. Steiner Gábor 1935-ben a csehszlovák törvényhozás szenátora lett. Él-e vajon? Az éhező földmunkás-napszámosokért kiállni, üldöztetést, börtönt vállalni ezért, azt jelenti-e, hogy valaki a magyar nemzeti érdekek ellen cselekedett? Kassán bezárták a Fleischer-féle gépgyárat, a szög- és bútorgyárat. Az Y.M.C.A. levesosztót állított fel a Városligetben, a szabadkőművesek a Frangepán utcában, a városi tanács a Fő utca kilencben. A kommunisták arra biztatták a proletárokat, köztük a magyarokat is, ne tartsák családjukat, gyermekeiket híg levesen, verekedjék ki, hogy kenyér és hús is jusson nekik. Erre biztatták a rozsnyói bányászokat meg a diószegi munkásokat, akik több bért követeltek Kuffner bárótól, a cukorgyár és húszezer hold gazdájától, de erről beszélt a cseh Ivan Sekanina, Ján Sverma, Klement Gottwald, a német Kreibich, az ukrán Lokota, a magyar Mező István szenátor is a prágai parlamentben. Elienkezett-e a magyarság érdekeivel, hogy a szlovák Csernócky Karcsival, a poprádi, majd besztercebányai párttitkárral és Kosik Istvánnal a szolidaritás elvitte a Felső- Garam völgyébe, ahol szlovák és magyar munkások harcoltak a kenyerükért? Alig kaptak több bért, mint amennyiből puszta életük fenntartására telt. Polomkán kétszáz szegényparasztnak elárverezték a lovát, Telgárton és a vöröskői vasútépítésen a csendőrök a tüntetők közé lőttek. Ott ismerkedett meg Bányai Pállal, akinek könyve, a „Fel- sőgaram“ ezekről az eseményekről szólt. Hősei, Pivár Janó, a favágó, a vasútépítő munkás és társai, fellázadtak embertelen sorsuk ellen. Csernóczkyt a besztercebányai úton üldözték a csendőrök, amikor illegális röpcédulákkal megrakodva igyekezett a sztrájkolók főhadiszállására. A Garam hídjárói ugrott a folyóba, hogy a röpíratok ne kerüljenek a csendőrök kezébe. A galántai járásban a lakosság többsége magyar volt, s a kommunisták követelték, hogy a helyi hatóságok tartsák tiszteletben a nemzeti kisebbség nyelvhasználati jogát a hivatalokban és a közéletben. Ez harminchatban történt, amikor a párt teljes egyértelműséggel kiállt az antifasiszta nemzeti egységért és az ország megvédéséért, de egy percre sem feledkezett meg arról a kötelezettségéről, hogy állást foglaljon a magyarok, ukránok, lengyelek nemzeti egyenjogúsága mellett. A húsvéti prágai kongresz- szuson, a párt megalakulása tizenötödik évfordulóján, ő is ott volt az ötszáz küldött között. Ott is az egységfront létrehozása volt a legfontosabb tárgypont. Steiner Gábor a szlovákiai magyarok helyzetéről és követeléseiről beszélt. Sérelmeik orvoslása, egyen- jogosításuk egyik feltétele annak, hogy a köztársaság népei egységbe kovácsolódjanak — mondotta a szlovák, a cseh, az ukrán, a lengyel és a német küldöttek helyeslése közben. A galántai járás szlovák kommunistái odaadóan támogatták a magyarokat, de a községi képviselő-testületekben a szélsőjobboldali Jaross-párt magyarjai nem álltak a követelés mellé. — Ön állítja, hogy a magyarságért dolgozott? — Igen, állítom — felelte a hadbíró századosnak. — Nem az a magyar és nem az a hazafi, aki feléli a nép verejtékes munkájának gyümölcsét, vagy aki százezreket küld halálba az ezer holdak, a nagybankok védelmében, hanem az, aki megérti és megérzi a nép baját, segíteni akar rajta, fel akarja emelni a magyar népet a kultúrnemzetek sorába ... A per tárgyalásánál a vád minden pontja beigazolódott — mondta a bíróság elnöke —, a vádlott maga is mindent beismert... Nem igaz. A vád: hűtlenség. Sose igazolódhat be, hogy a demokratikus Magyarországért harcolni árulás, hazafiatlanság. Azok az árulók, akik most ítélkeznek. Ámbár sok lehetetlen dolog beigazolódott már ebben a házban, az egykori K.u.K. Garnisonarrestben, ahol hajdan Ferenc József akasztatott, aztán tizenkilenc őszén Horthy folytatta . . . Valahol itt, Budán adott számot életéről és küzdelmeiről harminckilenc éves korában, néhány órával feje vétele előtt Martinovics Ignác, a magyar jakobinusok vezére is. — Meghajtom térdemet az emberiség oltára előtt — írta végrendeletében —, megcsókolom drága hazámat, hiszem, hogy kiömlő vérem boldogulását szolgálja majd...
