Irodalmi Szemle, 1971

1971/5 - Poničan, ]án: Szegények ügyvédje (Részlet a szerző önéletírásából)

tagja voltam az irodalmi szakosztálynak, sőt az UBS vezetőségének is! — A vezetőség tehát kizárt a Társulat soraiból, s döntését tudomására hozta az irodalmi szakosztálynak. Az irodalmi választmány és az egész szakosztály a vezetőség elé terjesztette a felvételemet igazoló jegyzőkönyvet, s a kizárást nem ismerte el. Láttuk, honnan fúj a szél, hogy aligha maradhatunk meg az UBS-ben, s így, mivel a dicső vezetőségnek komolyabb indokot akartunk szolgáltatni a szakosztály feloszlatására, a rendőrigazgatóságtól egy irodalmi est engedélyezését kértük a sztrájkoló észak-csehországi bányászok megsegítésére. Kérelmünket a rendőrigazgatóság visszautasította, a vezetőség pedig feloszlatta az irodalmi szakosztályt... Később Jozef Gregor Tajovský, a csehszlovák légiók őrnagya is kivált az UBS-ből. Kilépési nyilatkozatát a DAV szó szerint idézte: „A nyakamon fejet hordok, és nincs szükségem mentorra a kommunizmusról alkotott vélemény dolgában sem ... A szlovák íróknak nem csupán joguk, hanem egyenesen kötelességük, hogy érdeklődéssel kövessék a szlávság, tehát Oroszország ügyét is, s otthon ugyancsak nyitott szemmel figyeljék a társadalmi küzdelmeket, s belőlük merítsenek témát alkotásaikhoz ..."

Ezek után az UBS irodalmi szakosztálya már csak tengődött, a szlovák írók beléptek a Szlovák írók Társaságába... Ez már 1920 óta létezett, de semmit sem csinált. Az újonnan választott vezetőség kérte a Társaság volt titkárait, B. Haluzickýt és Tido Gáspárt, hogy adjanak jelentést, a válaszuk az volt, hogy válságos időket éltünk, s a Társaság nem fejtett ki tevékenységet. Ennek ellenére is tudomást szereztünk a Társaság tisztviselőinek egyetlen „cselekedetéről“: Ferdinand Koburg bolgár excsászár állítólag ajándékként felajánlotta az íróknak szentantali (Svätý Antal) kastélyát, de ők nem fogadták el...

Gondot okozott az elnök kiszemelése ... Végül abban állapodtunk meg, hogy e tisztség betöltésére Janko Jesenskýt kérjük meg. Hármasban mentünk hozzá: a titkár E. B. Lukáč, egy írnok és jómagam. Főleg én tartottam a találkozástól, hisz állítólag megsértettem a csehszlovák légionáriusokat, s ó is közéjük tartozott, de igen gaval- lérosan fogadott, kiváló francia konyakkal vendégelt bennünket, s a jelölést elfogadta.

Új működési tér nyílt számunkra.

Az elégedetlen szlovák fiatalok Trencsénteplicen (Trenčianske Teplice) találkoztak. A davisták közül négyen vettünk részt az összejövetelen, nem, nem egy kalap alatt velük, hanem mint ellenséges földön a keresztesek. Kardunk a szó, ezért minden szónoki emelvény jól jött. Oda is beférkőzhettünk, ahova más kommunisták nem jutottak el. Háromnak volt közülünk beszámolója: Vlado a maga kiegyensúlyozott, 'világos beszédével, meggyőző logikájával harcolt. Daňo olyan kardot forgatott, amelynek élét az irónia tompította, hegyét pedig a szarkazmus élezte, míg Laco patetikus és némi oktató hangvétellel próbálta meghódítani a tisztelt gyülekezetei. Én csupán egy rövid, rapszodikus megjegyzéssel szerepeltem — azt is leginkább Milan Hodža miniszter úr magabiztos szónoklata váltotta ki belőlem —, körülbelül olyan értelemben, hogy téved, ha azt képzeli, hogy a miniszter urak kormányoznak, fölöttük és mögöttük ugyanis más urak, az igazi urak — a tőkések, bankárok, iparmágnások, földbirtokosok tartják a kor- mányrudat... Tudtuk, hogy a harcteret nem mi uraljuk, de vajon kicsiség volt-e, ha akár az agrár-, akár a szociáldemokrata pártban az egész fiatal szlovák nemzedék elítélte a hlasisták által támogatott tőkés rendszert és cseh imperializmust? S hogy a l’udákok oldalán találtuk magunkat? A davistákon kívül ki leplezte le olyan világosan és megalkuvás nélkül a társadalmi demagógiájukat, amely révén szerették volna megkaparintani — persze a vezéreik — a tömegekből kifacsart nyereség egy részét, természetesen az isten, a haza és a szlovák nyelv védelmének leple alatt. A l'udákok ■ itt a kongresszuson is színt vallottak, amikor mindenáron ellenezték a davisták törekvését a fiatalok új kongresszusának összehívására, amelyen a munkás- és parasztifjúság is részt vett volna.

Ezt a kongresszusi konstellációt kétségtelenül Václav Kopecký elvtárs is furcsállhat- ta, ugyanis jelen volt. Csehországban hasonló kongresszus összehívása lehetetlen volt, a kommunisták és más pártok fiataljai között áthidalhatatlan szakadék tátongott. Meglehet, észrevette, hogyan tréfálkoztunk és csevegtünk a ľudák Ferdinand Jurigával. Nos, mi már ilyenek voltunk, hogy akár az ördöggel, akár a „centralistákkal“ is asztalhoz ültünk volna, ha nem nézik olyan lekicsinylőén a fiatalokat — bennünket, a baloldaliadul