Irodalmi Szemle, 1971
1971/3 - FIGYELŐ - Szakolczay Lajos: Ács Károly: Menetrend dicsérete
tét egyrészt a Szlovákiából elszármazott írókat, másrészt a szlovák és a cseh kor- társi irodalom legjavát (egyúttal a szlovákiai magyar műfordítókat) ismertette meg az olvasóközönséggel. A Híd tevékenységét a háborús vihar szakította félbe. Szervezői azonban nem adták fel a harcot. A fasiszta Szlovák Állam alatt betiltott magyar folyóiratokat pótolandó megjelentették (Dallos István szerkesztésében) a Magyar Album tíz kötetét, s így nyomdafestékhez juttatták a szlovákiai és más országbeli magyar írókat. A Híd nem volt szocialista vállalkozás. A történeti távlat és tanulság birtokában jól láthatók hibái, tévedései, de az adott politikai helyzetben kifejtett tevékenységét, konkrét eredményeinek egy részét megbecsülendő hagyományaink között kell számon tartanunk. A Híd irodalomtörténeti szerepével, értékeivel több tanulmány foglalkozik részletesen (például Irodalmi Szemle, 1965/ 6), mindeddig azonban nem voltak ismeretesek azok a külső és belső problémák, akadályok, küzdelmek és harcok, amelyek az áldozatkész szerkesztők munkáját naponta kísérték. Ezekről szól Dallos István könyve, ő a leghivatottabb erre a feladatra. Alapítója, szervezője, irányítója volt ennek a vállalkozásnak. Szerényen „visszapillantás .ak“ nevezi munkáját, de emlékirat és tanúvallomás is egyben. Bevezető soraiban objektív tudósítást ígér, de a krónikás tollát gyakran átveszi a szépíró, s ilyenkor lírai indulattól hevített, romantikától és nosztalgikus érzelmességtői sem mentes részletek követik egymást, a tudósítás valóban „vallomássá" hévül. Dallos István könyvének pozitívumait leginkább abban látjuk, hogy a Híd keletkezésének, történetének olvasmányos bemutatása mellett kibontakoztatja egy kissé az egész szlovákiai magyar irodalom krónikáját is. Nem hibátlan könyv. A Híd vallomása mégis betölti hivatását, olyan oldalait tárja fel a szlovákiai magyar irodalomnak, amelyek eddig ismeretlenek voltak a szélesebb olvasói nyilvánosság előtt. (Madách Könyvkiadó, Bratislava, 1969.)-yi Ács Károly: Menetrend dicsérete Ritkán olvashatunk manapság mester- szonettet. A szonettkoszorú tizennégy darabjára ez teszi fel a koronát, s amolyan értékmérő teljesítmény is, hadd lássa az, olvasó, mit sajátított el a költő a mesterség titkaiból. Aki szonettfüzér megírásához kezd, már előre tudja, hogy többet veszíthet az esetleges sikertelenséggel, mint amennyit nyerhet egy minden részében formabiztos, a gondolati hullámzást következetesen végigvivő mesterdarabbal. Hiszen ebben a műfajban csak bukni lehet, a hibátlai^íeljesít- mény már nem annyira feltűnő. így hát kétszeresen értékes, ha a költő mégis szonettkoszorú formájában fejezi ki szerelméhez szóló mondanivalóját. S talán most már az sem meglepő, hogy éppen az a jugoszláviai magyar költő fordult ehhez a műfajhoz, akinek verse/ben a biztos formakészség mellett egyik legfeltűnőbb sajátosság az egyfajta koncepcióra épülő rendezettség. Ebben a lírában nem az Időrend a fontos, hanem a központi mag köré kristályosodó gondolatsor növekedése, amely az időbeliség határát csak annyira viseli magán, amennyire az egymásra rakódó rétegek dátum szerinti felemlftése szükségessé teszi. Terjeszkedése azonban az általunk ismert tér-idő koordinátákban már nehezen képzelhető el. Az egyneműség látszatát keltő, de valójában fajsúly szerint elkülönített csoportok mozgásában jól észrevehetően ez a rendező elv érvényesült. Ami kihullt a rostán, az nem feleit meg az időnek, s ami fennmaradt, az úgy csapódott az ugyanezzel a módszerrel korábban kiválasztott versekhez, hogy tovább gazdagította a koncepció következetes végigvitelével kialakított vers- világot. A több mint két évtized költői termésében kialakult csomópontok így már a pálya kezdetétől fogva adottak, s ami időközben hozzájuk tapadt, az nemcsak növelni, hanem szétfeszíteni is igyekszik a szerelem-élet-halál végkérdésein alapuló tér kristályrácsát. Ez az állandóan felfokozott állapot, s a vele szembeszegülő örökös készenlét rajzolja a lírát, s a változás kezdetektől tartó folyamat. Terméke a vers, amely a „kitárni eszme-ajtót, / jelnyitni gátat, nyűni
