Irodalmi Szemle, 1971
1971/3 - Voigt Vilmos: Információ- és műelemzés-elméletek
Voigt Vilmos 1. Amikor János evangélista ünnepélyessé és hangsúlyossá akarta tenni az általa elbeszélt Krisztus-életrajzot, így kezdte művét (ma — amikor azt gondolnánk, hogy az emberi közlés életünk nélkülözhetetlen eleme — sem tudnánk pontosabban fogalmazni): „A kezdetben volt a szó... minden általa született... és ez a szó hússá született és közöttünk kezdett lakni, és mi megláttuk igazi jelentőségét...“ Az emberi kultúra kezdetén áll a nyelvi információ... semmi sem képzelhető el nyelvi információ nélkül... ez az információ közvetlen közléssé válik, és mindennapi gyakorlatunkat kitölti, amelynek során mi megértjük az üzeneteket és ezek igazi jelentőségét ... 2. A magát előszeretettel szavahihetőnek vélő irodalomtudomány több ízben is megkísérelte, hogy szilárd alapelvekre építse műelemző gyakorlatát. Az irodalmi művek hatását, olykor egyenesen minden értékét is, egyszer a bennük felhalmozott ismeret- anyagban, máskor az irodalmi alkotások felhívó, mozgósító jellegében, ismét máskor önkifejező, lelki megtisztulást nyújtó voltában, megintcsak máskor mesteri megfor- máltságában látja — s mindig valamely irodalmon kívüli, az irodalom elmosódó elveinél biztosabbnak hitt agyaglábakra épít. Legújabban, a hírelmélet és a közléselmélet segítségével, megszületett az információelméleti meg kommunikációelméleti irodalomelmélet. Ha a régebbi kezdeményezéseket is számba vesszük, amelyekben már ilyen irányba mutató gondolatok csíráznak, még akkor is csupán néhány évtizedes múltja van ennek az elgondolásnak, sőt a szorosabb értelemben vett kommunikációelméleti poétika voltaképpen „katonaköteles“ éveit éli. E rövid idő természetesen nem adta meg annak a lehetőségét, hogy az új irányzat művelői minden kérdésben hallassák véleményüket, bizonyára még sok meglepetéssel kedveskednek majd híveiknek (még több borsot törnek majd ellenfeleik orra alá, stb.). Első rendszerbe foglalásaik azonban már ismertek, és ezek lehetővé teszik, hogy megkíséreljük a műelemzés információelméleti jellegű meghatározását is. A következő lapokon — élvén az alkalom adta szűkszavúság- elnagyolás csábításával — ezt kísérelnénk meg. 3. A hírelmélet, avagy közléselmélet abból az állításból Indul ki, hogy kultúránk bizonyos folyamatai gyakran nem lehetnek meg bizonyos üzenetek továbbítása nélkül. Ennek sémája egyszerű: üzenetadó -» közlemény - üzenetvevő Mindjárt bonyolultabbá válik az üzenettovábbítás, ha (mint szinte mindig) az „üzenet“ nem maga az a tárgyi valóság, amelyet az adó eljuttat a vevőhöz, hanem ennek valamely egyezményes jele. így például a „szerető szívvel csókol nn“ levélkében nem szerető szív, nem is csókok lapulnak, hanem csupán szavak, írásjegyek, ragok, ha pedig nn költői lélek, és például tud jambusokat kreálni („szívében hűn szeret, de csókol“), akkor ritmusok, máskor szóképek, alliteráciők és egyéb művészi rafinériák. információés műelemzés-elméletek
