Irodalmi Szemle, 1971
1971/3 - Egri Viktor: Visszapillantó tükörben
— Éjfélkor? Ezt merészeli mondani?... Persze, csavarog, mulatozik és még arcátlan is. Kéjutazást — Lustfahrtot — emlegetett és mérhetetlen felelőtlenséget, hogy nem siettünk ki a frontra, amire eskünk és tiszti becsületünk kötelez. Jobb ilyenkor hallgatni, tudomásul venni, hogy magatartásunk valóban nem volt tisztekhez méltó. — Olyan büntetést sózok magukra otthon, hogy belegebednek. Szép kilátással kecsegtet, de ha az otthont emlegeti, bizonyára abban a hitben él, hogy élve hazavergődünk innen. — Abtreten! — reccsent végül ránk, és mi kitakarodtunk. Kint az adjutánsa közölte velünk beosztásunkat. Kornél ekkor halkan megjegyezte, hogy orvosra van szüksége. Kankót szerzett még otthon, az utolsó héten. Előttünk eltitkolta nyavalyáját a gazember, de hát ebben a helyzetben az ügyesen szerzett gatyabaj valósággal életmentés. Ákos egy másik századhoz kapott beosztást; útjaink elváltak, és csak évek múlva találkoztunk újra. Frontélete első hetében egy gránátrepesz szerencsésen felsebezte a combját, búcsút mondhatott Verdunnek. Bőséges vacsora után az esti parancsért és postáért jött ordonánc gondjaira bíztak. Vagy két kilométert bukdácsoltunk előre a csonkig letarolt erdőn, vízmosásokon át a század állása felé. Verejtékcsorgató, kísérteties út volt a koromsötétben — ízelítő a ránk váró keservekből. 7 A közelemben, alig kéznyújtásnyira, a szalmatörekkel és sátorlapokkal borított prlcs- csen Kari papa alszik. Nehéz álmokkal birkózhat; sípoló, asztmás lélegzete megszakad, és hörögve felnyög. Nem jótékony pihenő ez, erőgyűjtés a holnaphoz, hanem valami tudat alatti görcsös félelem, hogy minden pillanatban a szakasznyi alvóval együtt a halálba zuhanhat. A halálra megint csak Karllal kapcsolatban gondolok. Öt féltem, az ő sorsát szeretném jóra fordítani, megkímélni a gázhaláltól, a lángszórók tüzétől. A magam sorsa nem nyugtalanít annyira, a szorongás, az agyat bénító rettenet csak a hajnali ágyútűz első perceiben fog el, aztán elhagy. így volt ez tavaly az Isonzónál, a San Marco árkaiban is. Az a rémlátás, hogy a tűz szétszaggat, testem darabjait egybehányja a földdel, a spanyollovasok drótjaival, inkább irtózattal tölt el, mint félelemmel. Az élet rendje nem lehet az, hogy alig húsz esztendőmmel elpusztuljak. Nincs semmi okom, hogy ilyen reményt tápláljak magamban, hiszen a gránát, a srapnel esője nem nézi, öregre vagy fiatalra hull; a Wippach völgyében, a San Marco pergőtüzében és rohamaiban három, velem csaknem egykorú önkéntestársam, akikkel együtt kerültem ki a frontra, pusztult el a szemem láttára. Nincs bennem semmi hősi, még fenegyerekeskedés sem, tavaly se volt, mert ahol az ember a vas és tűz korbácsával csapkodó önkénynek védtelenül és balgán ki van szolgáltatva, ott üres póz minden hősi gesztus, ostobaság a fenegyerekeskedés. Talán csak aki szembenézhet ellenfelével; az lehet bátor az összecsapás pillanatában. Ezek az éjszakai órák a legnehezebbek. Ilyenkor kelepce a fedezék odúja; a szűk helyre bezsúfolt testek kigőzölgése, ruhájuk élesen maró büdössége az ember mellére ül, és kiűzné a verem elé a sötétbe. De maradnom kell, csak a gondolataim futnak a szabadba, zakatolva feszítve az agyamat, és nem hagynak pihenni. Egyszerre, váratlanul enged a szorító abroncs nyomása. A verejtékes testek gőzétől fojtó levegőjű veremben újra elfog az izgalom: vajon mi lesz velem, merre fordul az életem, ha a vak véletlen kiszabadít ebből a reménytelen sötétségből? Gondűző játék volna ez, vagy valami merőben más, ami a tudatom mélyéből, rejtett gondolatok hálója alól tör fel? Vajon olyan lesz-e az életem, amilyenné tenni próbálom? Ez a bűzös farkasverem is azt feleli: nem az én akaratomon múlik. Szándékaimat a frontélet váratlan vihara, egy új támadás vagy akár egy ostoba telitalálat tönkreverheti — nekem mégis felül kell kerekednem minden nyomorúságon! De miért a kiválasztottságnak ez a tudata, mivel szolgáltam rá, hogy ez a minden ízemet megremegtető izgalom ily forrón a hatalmába kerít és elragad! Semmivel sem vagyok különb, semmivel sem vagyok jobb a farkas- verem többi lakójánál, akiket az álom nehéz kábulata tart fogva körülöttem. Végzetesen
