Irodalmi Szemle, 1971
1971/2 - FIGYELŐ - Turczel Lajos: A magyar nyelvű sajtó hőskorának története
• magyar nyelvű sajtó hőskorának története A magyar sajtótörténet értékes új művel gazdagodott: Kókay Györgynek A magyar hírlap- és folyóiratirodalom kezdetei 11780—1795) című impozáns monográfiájával. A kitűnő szerzőt a csehszlovákiai magyar tudományos és irodalmi életnek, valamint n sajtónak a képviselői jól ismerik: többször járt itt kutatóúton, néhány írása a mi folyóiratainkban és újságjainkban is megjelent, és pár évvel ezelőtt az Üjságírő-szövet- ség magyar szekciója által szervezett kétéves újságírói tanfolyam egyik előadója volt. ötszáz oldalas monográfiájában Kókay a magyar nyelvű időszaki sajtó indulási éveiről, másfél évtizedes hőskoráról kimerítően részletes képet nyújt. Ez a kezdő korszak bennünket különösképpen érdekel, hiszen köztudomású, hogy a magyar nyelvű időszaki sajtó bölcsője Pozsonyban és Kassán ringott; az első magyarul írott újság, a Magyar Hírmondó 1780-ban Pozsonyban, az első irodalmi folyóirat pedig 1788-ban Kassán jelent meg. Kókay művében a legnagyobb hangsúly érthetőleg a Magyar Hírmondón van; ezzel az úttörő hírlappal több mint kétszáz oldalon foglalkozik, és teljes analitikus feldolgozást ad róla. Kimutatja, hogy a Magyar Hírmondó (illetve annak néhány évfolyama) úttörő volta ellenére a kor szintjén állt, és ez olyan kiváló szerkesztőknek, mint Rát Mátyás, Révai Miklós és Szacsvay Sándor, volt köszönhető. Abban az időben az újságon csak a kiadási jogot (a privilégiumot) élvező nyomdatulajdonos neve volt feltüntetve. A mindenkori szerkesztő — akit, mint Rát írja, „az uzsorával nemességet kereső és köny- nyen nyerő" kiadó a legtöbbször fukaron honorált — egyedül és névtelenül írta, korrigálta és adminisztrálta a lapot; a szerkesztői anonimitás következtében vannak olyan időközök amikor nem is lehet pontosan megállapítani a szerkesztő kilétét. A Hírmondó legkiemelkedőbb szerkesztőiről (Rátról, Révairól és Szacsvayról) gazdag vonásokkal megrajzolt portrékat kapunk. A szerző a legteljesebb és legplasztikusabb portrét az első tudatos magyar újságírónak tekinthető Rát Mátyásról nyújtja. Rát újságírói hajlamai már a középiskolában, a híres pozsonyi evangélikus líceumban kialakultak, ahol a Bél Mátyás által megalapozott tradíció értelmében a tanításban a sokoldalú ismereteket közlő újságokat is felhasználták, a tanórákon olvasták-olvastatták. (Latin nyelvű újságját, a Nova Posoniensiát Bél elsősorban az iskolai oktatás érdekében indította meg.) Rát újságírói-szerkesztői tudatossága és igényessége aztán a göttingai egyetemen folytatott tanulmányai során alapozódott meg; az egyetem egyik profesz- szora, az összehasonlító nyelvészet és a forráskritikán alapuló történeti kutatás neves művelője, Schlözer népszerű újságkollégiumokat is tartott és az újságírást-publicisz- tikát „a szabadság érverésének“, az újságokat pedig az európaivá levés fontos eszközeinek nevezte. Rát Göttingában tette magáévá Herder nagyhatású eszméit is, melyekhez híven a Magyar Hírmondó olvasói körében az első országos népköltészeti gyűjtés megszervezésére is kísérletet tett. A nagy nyelvtudósról, Révai Miklósról Kókay természetesen nem rajzol teljes portrét. Az ő esetében csak a szerkesztőt-újságírót mutatja be a legnagyobb alapossággal. A Rát nyomdokain haladó Révai csak néhány hónapig lehetett a Hírmondó szerkesztője, mert egyházi felettesei az újságírástól eltiltották őt. Ezt az erőszakos intézkedést Révai egy, Orczy Lőrinczhez írt levelében keserűen, de meg nem törten panaszolja fel: „A papság örege is mintegy szent hivatalt tsinált belőle engem ezért nyomorgatni, mert a gyáva nem tudta megegyeztetni azt a két dolgot, hogy bár szerzetes az ember, írhat mégis áhitatoskodó dolgokon kívül egyebet is, a mikkel főbb Ízlést önthessen nemzetébe. Kivált azért háborodtak fel, hogy én újságot is kezdettem írni. E dologfigyelő
