Irodalmi Szemle, 1971
1971/2 - Arbuzov, Alekszej: Én szegény Maratom (befejező rész)
Harmadik rész ■ 1959. december 10. ''Ugyanaz a szoba, de tizenhárom évvel később. A régi bútorok eltűntek. Ellenben azt se lehet mondani, hogy a modern bútor megtalálta volna végleges helyét. A székek, az asztal, a heverő és a könyvespolc kissé idegenül hat. Ezen az estén Leningrádban nehéz, nedves hó hullott — ezt látni az ablakon át. Az óra tizenegyet kongat. Nyílik az ajtó, s a folyosóról belép a szobába Lida és Leonyidik. Lida lesegíti Leonyidik bundáját, térdre ereszkedik, és segít levetni a cipőjét, majd eltűnik a függöny mögött, pongyolát vesz magára. Leonyidik ezalatt felveszi a házikabátját és a papucsát. Lida a tükörbe pillant, majd bekapcsolja a villanyszamovárt. Hosszú hallgatás. Leonyidik a tálalószekrényhez megy, lecsíp egy darab sajtot, megkóstolja. Lida meglátja, odalopakodik hozzá és a kezére üt. Leonyidik kiölti rá a nyelvét, s az asztala felé indul. Lida vacsorához terít, Leonyidik pedig egy újság olvasásába mélyed. LEONYIDIK: „A Lenelektroszbit kiszélesíti a háztartási cikkek árusítását. Az ünnepek előtt egészítse ki konyhafelszerelését elektromos háztartási cikkekkel. (örömmel) Eladnak nyolcszázszor tizennyolcas diaméterű villanysütőt.“ LIDA: Na végre. LEONYIDIK: A „Gasztronom“ a vásárlóközönségnek az édességek széles skáláját kínálja. „Az 1960-as évet köszöntse az Inturiszt üdülőben...“ LIDA: Kemény ez a kenyér, mint a kő. LEONYIDIK: A rádió 1959. december 11-i műsora: 16,45 Tárjátok fel szíveteket barátaitok előtt. — Dalok. 17,30. — Ki az igazi komszomolista. — 18,20 Beszélgetés a reumatikus fájdalmakról. — 19,15 Beszélgetés A. Szofranov költővel. — 19,40 Népdalok...“ LIDA lodamegy hozzá, megcsókolja): Elég. LEONYIDIK: Várj. 20,15-kor: „A mi hazánkban szép az élet.“ (Felforrt a tea. Lida kikapcsolja a forralót, teát tölt a csészékbe.) LIDA: Kész a tea. LEONYIDIK: Kösz szépen. (leül az asztalhoz) LIDA: Készítsek szendvicset? LEONYIDIK: Kérek. LIDA: Sajttal? LEONYIDIK: És szalámival, (szünet) Gyönge előadás volt. LIDA: Nem volt gyönge... Kolosszális volt. (az órára pillant) Korán vége lett... Még csak tizenegy óra. LEONYIDIK: A te kedvenc nemzeti művészed csodálatosan pocsék volt... Kivételesen. LIDA: Nem volt formában. LEONYIDIK: Noná. Majd a hangszálai pattantak meg. (teát iszik) Ami engem illet — én minden színházat bezáratnék. LIDA: Miért? LEONYIDIK: Nézd csak ... Ami jó, jó, s ami rossz, rossz; de százszor ugyanazt hallani — kibírhatatlan. LIDA: Ö, te szabadkőműves! (egy tábla csokoládét vesz elő a konyhaszekrényből) LEONYIDIK: Csoki! Mire ez a fényűzés? LIDA: Már elfelejtetted? Január elsejétől kétszáz rubellal több fizetést kapok. LEONYIDIK: Ezt valami erősebbel kéne megünnepelni. LIDA (határozottan): Arra ne is gondolj. LEONYIDIK: Micsoda karrier! LIDA: Az utóbbi időben te is szépen felkapaszkodtál. LEONYIDIK: A dolgozó népet szolgálom. LIDA (kedvesen): Mit hülyülsz?
