Irodalmi Szemle, 1971
1971/10 - FIGYELŐ - Fogarassy László: Egy cseh nyelvű magyar irodalmi lexikonról
értő barát és szigorú kritikus, Korvin Sándor, hogy Horváth Imre „négysorosokban gondolkodik“. Verse igen halk és igen törékeny — mondotta volt ugyanabban az időben az a Gaál Gábor, akinek a vers- eszményét nem éppen az ilyenfajta líra jelentette. Azóta többszörösen bizonyítást nyert, hogy a külön jelképrendszert kialakító költő „nem mai módú és tárgyú versekkel“ is állja a versenyt. Filozofikus lírájának egyik rétege a keleti életbölcseletre tár kaput, de a kerek egész többet időzik az örökös választásra ítélt kor emberénél. Négysorosaiban gondolati mag izzik, ellentétekre épülő versszerkesztésének éltetője a végest és végtelent egybelátó dialektika. Antonímái a sajátságosán fanyar bölcselet mellett szemérmesen magukba- néző bírálatok is. Kristály formájuk a szerényen visszahúzódó költőnek annyit jelent, mint másnak a hatalom biztosította ítélőszék. Mások vállalták a mártírhalált, Galilei a mártíréletet. Így tartott meg valamit a világ abból, ami a kezén elveszett. (Galilei) Érdemes megfigyelni, hogy e költészet a gondolat pontosabb kifejtésének okán hogyan száll harcba régi — unos-untalan használt — szavak és költői kellékek visz- szapereléséért. Az aforisztikus tömörség egyben új minőséget is formál. A romantikában sem tűnnek fel többször azok a nagybetűs szavak (Halál, Ember, Képzelet, Szépség), amelyek a Horváth Imre-i költészetbe szervülve „modernizálják“ értelmüket. Jelentésükkel nemcsak beolvadnak a többszörös áttételekkel ható szövegbe, hanem a címre visszafelelve bizonyos ítélkező-asszociációk elindítói is. Ha a verseim Hamis Vigasz, A csenden túl és Űrrepülés, akkor a hozzá tartozó, nagy kezdőbetűvel kiemelt szavak: Földgömb, Halál, Ember és Véges. Ezek a tudat alatt összekapcsolt párok akarva-akaratlan esztétikai élmények hordozói. A hangulatilag egyenértékűek — Űrrepülés: Ember-Véges — növelik a vers drámaiságát: „Száll az Ember a levegőt legyűrve, / száll gépével a szánthatatlan űrbe, / száll a Véges a végtelennél messzebb — / feltámad, ha égbe temetkezhet?“; a másik párosításban — Hamis vigasz: Földgömb — pedig a kesernyésen groteszk kerül előtérbe: „Az égre varrt naprendszerek között l a Földgömb, mint fületlen gomb, pörög. / Szétpukkantja — meglehet — egy napon / a porszemnél kisebb nagyhatalom, / de nem látja azt, mit megérhetünk — / kiégetett szemünk.“ A vers vége úgy csattan, mint az ostor; az állítások és velük feleselő technikai civilizáció furcsaságai már a parabolisz- tikus forma felé mutatnak. Azonban a költő parabolái sohasem „csak parabolák“, hiszen számára a történelem és mitológia csak ürügy. Prométheusz kínja — a jőtett helyébe kapott örökös nyugtalanság — az emberiségért élő-haló költőt válaszút elé állítja: cselekvő forradalmár legyen-e, avagy a történelmet elviselő kispolgár? Feláldozni magunkat egy magasabb célért annyi, mint a döntést elodázó magatartást elvetni (Pilátus). A Mementók című ciklus miniatűr arcképeit épp a századokban visszapillantó költő példakeresése teszi maivá. Közös jellemzőjük: egy lélekállapot rögzítése. A kötetzáró négysoros nem új felismerést fogalmaz, de ebben a környezetben válik igazán jelentőssé gondolati tartalma: Nem él, amíg nem ég a gyertyaszál. Az ő élete a fénylő halál. Lángja a saját testébe harap. Mért égnek el, kik világítanak? (Gyertya) Szakolczay Lajos egy cseh nyelvű magyar irodalmi lexikonról (Slovník spisovatelü — Maďarsko. Odeon, Praha 1971, 406. o.) A prágai Odeon szépirodalmi kiadóvállalat kiadta a magyar szépírók lexikonját. Többet nyújt, mint címe sejteti, mert minden jelentősebb magyar író életrajzi és bibliográfiai adatai megtalálhatók benne, tekintet nélkül arra, hogy Magyarországon vagy másutt él, illetve élt. A lexikont Rákos Péter, a prágai Károly Egyetem magyar tanszékének docense munkaközösség közreműködésével állította össze, melynek
