Irodalmi Szemle, 1970
1970/10 - Németh István: Versek
Németh István kicsit mindenkire érvényas Magános sárból bábut gyúrunk, égő őszi levelek alá bújunk, szundítunk, sírunk, mint csontra soványodott vánszorgó vadkacsák csetlünk-botlunk az álmainkban és fáradt karunk átnyúl a réten. Lyukat fúrunk az éjszakába. Lesöpörjük a sóhajokat. Dologtalan meghalunk. vissza a természethez Szúrd át a hosszút keresztbe, tedd le körmeidet a kezembe: Szarvasbogár szalad az ágyékodon, kiömlik a melled a rétre. maghalni talán így kell Fekete kanca, apró csikó a tőgye-nincs időben; Hajszálereink zsiletpengék gerincén élnek, énekelnek, fejünk fölött visszük, visszük a mérleget. bordáim közé üli Bordáim közé ült a hold, és a létrán, mint egy bálna, föl-alá csúszik. Ha-hó, fütyülök a holdra, ha-hó, fütyülök a császárra, ha-hó, fütyülök a fáraóra, a fáraó farára, ha-hó, fütyülök a cárra, és ha a hold ittmarad bordáim közt, akkor fütyülök majd rá is — a halálra. elégiák III. Időtlen térben, szárnyatlan madárként, ősi állat, csodára várok. Időtlen térben megnő a világ fekete haja, összeheged a gyomra és ütőereink. Időtlen térben, folyó fölött, mint koponyánkban, súg a csend, messze esünk önmagunktól, csuklónk fölött rügyezni kezd a szkizofrén virágáldás, s megnyúlik a kezünk, kezem: egész a halátékodra, melledre ér. Időtlen térben, mint balladákban, összesűrűsödik a levegő, megköt a bánat, és veled, veled vannak ... Időtlen térben, legyőzve a madárszárnyak. Időtlen térben. fekete lovakká változnak Fekete lovakká változnak a tárgyak, színes ceruzák árnyéka szürke magány, ibolyántúli színek gombolyagából tekeredik a szó. A megcsapolt égbolt nehezen lélegzik. magszünt az erdő Megszűnt az erdő, megszűntek a fák. Lekaszált réteken tüskegubancot gurít a szél. Üresen tátong a vád, üresen a konyhaajtó. Egy hosszú üres hídon bokázik a vének kara lábuk alatt botladozik néhány rajkó. sírnak az éjban Sírnak az éjben a macskák és a szél. Ha kiszaladnál, veled szaladna ez a kar és karmolnák lábszáraid, fésű-körmeikkel tépnék a hajad, fellobbanna a vörös ég és reggelre valahol a mezők közepén ébrednél.
