Irodalmi Szemle, 1970
1970/9 - Emil Boleslav Lukáč köszöntése - Lukáč, Emil Boleslav: Óda az utolsóhoz és az elsőhöz (Részletek egy nagyobb költeményből
IV. v. Csak hozzád, már csak tehozzád. A szentháromság nélküled torzkép és rémület. Te vagy a látomás, senki más. Csak hozzád, egyedül tehozzád, a szentháromság nélküled szertehull, elsüllyed. Alázatos hamupipőke, te, kegyetlen istennők szolgálója, te, elfelejtett és kit se felejtő, te, megperzselt és kit se perzselő, te, megsebzett és kit se sebező, te, meggyilkolt és kit se gyilkoló, te, gürcölő és mindenkit kiszolgáló, te, Te utolsó, utolsó, és mégis legelső. Te vagy a látomás, senki más. Csak hozzád, egyedül tehozzád. A szentháromság nélküled szertehull, elsüllyed. Te mindenképp egyetlen, egyetlen szérum, te Stella maris, te lacrimae rerum, te esti és hajnali csillag, a fényed messzi lobbanna, te szomjasnak harmat, te pusztában manna, te léghajós, te bányaméccsel világító erő, te földrészek közötti hidakat verő, te asztalvégen ülő, de főszemély akaratlan, te mindent elsimító és hasonlíthatatlan. Te utolsó, utolsó, és mégis legelső, Te vagy a látomás, senki más. Csak hozzád, egyedül tehozzád. A szentháromság nélküled szertehull és elsüllyed. Te ölelés, mely mindenkit betakart, te abroncs, mely mindenkit összetart, te évforduló, melynek nem lehet dátuma, te Szibilla, régi álmoskönyvek fátuma, te hét sovány esztendő gabonakalásza, te mosod csatornáinkat is tisztára, te álombéli táj, mely vidámságra derft, te kis kacsó, mely lefogja Káin ökleit. Te utolsó, utolsó, és mégis legelső. Te vagy a látomás, senki más. Csak hozzád, egyedül tehozzád. A szentháromság nélküled szertehull, elsüllyed. Te tüzek őrzője, gondod, hogy reméljünk, te egyszerű kamránk, te ünnepi szentélyünk, te fasor, mely gyötrelmes utakat szegélyez, te mézital, mely a szomjúhozókkal érez, te kenyér, melyre vár az éhezők hóna, te koldustarisznyából terített lakoma, te Föld pillére, mely most összeköt vele, te égig érő, tiszta, te világ teteje. Te utolsó, utolsó, és mégis legelső. Te vagy a látomás, senki más. Csak hozzád, egyedül tehozzád. A szentháromság nélküled szertehull és elsüllyed. Te hűséges kísérő, könnyű menni veled, te óva intesz a hívság szakadéka felett, te veszedelmet jelző, ködbe ne tűnj el már ma, te édes suttogás, ha elpihent a lárma, te virágillatú a vér szaga után, te kék madár sárkányok és rémek nyomdokán, te pillangó a kedves vidám nyarak ölében, te mézet gyűjtő méhecske a messze nyúló réten. Te utolsó, utolsó, és mégis legelső, Te vagy a látomás, senki más. Csak hozzád, egyedül tehozzád. A szentháromság nélküled szertehull, elsüllyed. Te fagyálló, örökzöld változat, te kikerics, te csintalan áldozat, te kankalin, hirdeted, ha a tavasz ideér, te orcánkra pírt festő mezei pipitér, te havasi gyopár a jégtáblák peremén, te kúszó futóka, mikor már nincs remény, te szédülést szüntető színes virághalom, te mesék tisztása a Nanga Parbaton. Te utolsó, utolsó, és mégis legelső, Te vagy a látomás, senki más.
